Fémforgács - Cikk - Sonata Arctica

És kincseim szétszórván hosszú, téli utakon,

Sonata Arctica - Full Moon

Telihold

Teljesen egydedül ül a sarokban
A lelke aljáról indul
Figyeli az éjszaka érkezését az ablakból

Minden összedől ma éjjel, a telihold újra itt van
Egészségben és betegségben, Nehéz megérteni
Nincs neve, Évszakonként egy
Teszi őt bolonddá, hogy tudja

Minden elfut előle
„Biztonságban leszek a kukoricásban” – gondolja a sajátjára vadászva
Újra érzi, hogy a Hold előbukkan az égen

Talál egy csűrt, amiben aludhat, de bármeddig bújkálhat
Valamik az ajtóban, nehéz megérteni
Lehet rossz is, a szerelme, ami nem ér véget
Teszi őt bolonddá, hogy tudja

Nem zárhatja be az ajtót
(fuss fuss fuss)
A telihold felkelt, és Ő többé már nem ember
Látja a változást magában, de nem
(fuss fuss fuss)
Látja, mit hoz ki a szeretőjéből… A telihold

Átússza az öblöt
Az éjszaka szürke, olyan nyugodt ma
Nem akar várni
„Egész éjjel szeretkezhetnénk…”

A reggel ködében nem harcolhat többé
Több ezer Holdat, vagy többet üvöltött át
Ütötte az ajtót, és sikított, mikor már vége volt
Összezavarodik a folyosón újra…

Nem zárhatja be az ajtót
(fuss fuss fuss)
A telihold felkelt, és Ő többé már nem ember
Látja a változást magában, de nem
(fuss fuss fuss)
Látja, mit hoz ki a szeretőjéből… A telihold