A lengyel Demise nem tudom kinek, mit mond, megvallom őszintén, míg nem kaptam kezembe a Metal Mind Productions által újra kiadott anyagot, addig én speciál semmit sem tudtam róluk – nem mintha olyan hatalmasan nagy hiányt töltöttek volna be. A csapat Elblagban született 95-ben és egy kislemez után három nagylemezzel örvendeztették meg a melodikus death metal szerelmeseit. Viszonylag hosszú idő telt el a második korongjuk (God Insect – 1999) és az "új" között melyről most olvasol, és eredetileg 2005-ös, mely az Empire Record istállójából került ki, CD-én és LP-én egyaránt – a csapat 2006-ban feloszlott, pontosabban reinkarnálódott és hasonló vonalon más névvel és koncepcióval haladtak tovább azon a bizonyos úton. A kedvenc lengyel kiadónk viszont már fejébe vette, hogy újra elérhetővé tesz minden valamire való lengyel csapat egykori lemezét, illetve a mára kultikus bandák hiánypótló korongjait limitált digi-packes verzióban, de nem akarom szaporítani a szót meg a hírek amúgy is állandóan tömve vannak a Metal Mind Productions újabb és újabb listájával.
Térjünk inkább vissza a dallamos, de azért izomból acsarkodó Demise-re, a srácok többsége a még ma is aktív Enter Chaos-ba zenél. A hangzás jó (Selani Studio) és a felvételeket Szymon Czech keze alatt rögzítették, pár vendég zenész is szerepet kapott egy-egy dalban, a borítót pedig egy Sin nevű arc követte el. Semmit se tudok róla, de talán jobb is így, hiszen a bookletet és borítót figyelgetve könnyen rájöhetünk, ez egy gyenge 15 perces PS meló. Nekem kapásból a PC-re megjelent első KKND (Krush, Kill 'n' Destroy) stratégiai játék jutott eszembe (ez volt az első olyan játék melyben a gép igazán gondolkodott, mondhatni mesterséges intelligenciát tápláltak bele a programozók – hiszen ha látta túlerőben vagy, visszavonult, és csak akkor támadott, amikor nem állt jól a szénád, haha).

A lengyel srácok elég erőteljesen lefutatták párszor a Carcass 93-as Heartwork lemezét, mielőtt a dalok megírásához kezdtek, ehhez vegyünk hozzá egy kis Edge Of Sanity-t, némi régi In Flames-et és egy csipetnyi Bolt Thrower-t és már meg is kaptuk azt a képlékeny és technikás – ám korántsem újító szándékú komplex erőt, ami jellemzi ezt a közel egy órát. Akadnak tényleg tekerős, szinte már grindcore szerű részek is – de ezek mindig dallamos szólókban – sőt néhol énekbe és még folkos hatásokba is ömlenek. Vannak szaggatások, leállások és igazán begyorsult rideg folyamok, melyeket átölel az éjszaka és a halál marta pesszimista csonthüvely, de ennyi és ne tovább…
Az ilyen anyagokkal mindig gondba vagyok, hiszen tetszetős az, amit produkálnak, de annyira semmi egyéni ízt sem érzek benne, hogy gondolkodóba esek; pontozzam le, mert fénymásolat, vagy adjak neki egy szép számot, mert jó zenészek és egy remek korongot hoztak össze. Most akkor mi legyen?
Mi lenne? – mondja a belső hang. Akinek stílusa, az úgyis komálni fogja, akinek meg nem az meg nem…
Przemek Ozga-nak mellesleg remekül áll a mély és gyűlöletes hörgés és még a dallamos énekben is képes jeleskedni, mindamellett hogy közben a gitárját is mohón pengeti, nekem mégis leginkább Marek Matkiewicz erőteljes dobjátéka tetszik, amint mindent aláfektet az éles és tompa, dallamokban és süvítő őrlésbe szökellő gitároknak. Amit nem írtam még hatások mellett, az mondjuk a Death – Symbolic korongja, melyről megint csak nem egy nóta mutat komoly hasonlóságot ezzel, s persze az sem kérdéses ki-kire volt hatással…


Mindentől függetlenül végül úgy döntöttem, nem pontozom le a lengyel srácok művét, mert minden benne fogant, amitől egy izmos melodikus death metal dallamos lehet és halálos fém naszád úgy, hogy közben a dallamok beléd akaszkodnak és önkéntlenül is dúdolni kezded. Száz szónak is egy a vége; akinek műfaja az ilyesmi és a megadott kulcsszavak jelentenek-jelentettek neki valamit, azoknak bátran ajánlom a próbálkozást, a Torture Garden nem remekmű és rengeteg egyediségi gyermekbetegséggel megáldott halmaz, de még így is túlmutat az átlagos kliséken, a tudásuk pedig egyenesen elitista értékrendeket hordoz magában!