Az angol egyszemélyes Oakenshield-ről már olvashattatok egy folk válogatás kapcsán, és a Einheit Produktionen-nek köszönhetően most már a nagylemezről is. A „csapat” – igen csak idézőjelben használhatjuk, hiszen minden hangszerért egyszemélyben Ben Corkhill a felelős, -2004-ben jött létre. 2007-ben napvilágot látott, a dús legelők, fényes mezők és lankás hegyoldalak mentén a szerzői kiadásban minimális darabszámban piacra dobott Gylfaginning Demo, amelynek itt a folytatása, a történet mit sem változott, jó pár dallal kipótolta fantázia világok harcosa – Ben barátunk, s a hangzás is sokkal sterilebb, fülbemászóbb lett. A műfaj a folk és viking metal között mozog némi skandináv mitológiával átitatva – hogy ez mennyire lehet őszinte vagy identitás zavaros törés egy angol úriembertől, azt nem tudom megmondani, mindenesetre az Oakenshield elődje a Nifelhel, mellyel csak egy demó jött ki megint csak szerzői kiadásban Upon the Blood of Ymir címmel, aztán névváltás – műfaj nem! – és itt lobog a fáklya lángja a már végleges Gylfaginning-gel…


A hangszereken némileg hallatszik, hogy egy ember munkássága a több mint egy óra, ám ennek ellenére szépen és igényesen hangszerelt, melyben komoly szerepet kapnak a gitárok, dobok és ének mellett a billentyűs hangszerek is, tehát szép atmoszférát, furulyát, hegedűt varázsol az amúgy pattogós és lassú témákra. Zeneileg számomra az Einherjer vonalat képviseli, csak annál lágyabb és korántsem olyan mély és monumentális, de ugyanígy megemlíthető lehet az Irminsul illetve a meglehetősen dallamos Folkeerth, csak úgy, mint a svéd Yggdrasil és a német Festung Nebelburg is – ez utóbbi amúgy is szintén egyszemélyes formáció, csak egy másik kultúra felől közelíti meg a műfajt. A vokál a hörgés és károgás között mozog, néhol epikus kórussal és dallamos énekkel és beszéddel tarkított – avagy a tipikus folk/ viking megoldások, a dalok többsége középtempós, de nem annyira riffelgető, inkább csak úgy sodródnak a dallamok, búskomoran és mély kulturális pecsétekkel ellátva. Semmi nagy újítást nem tartalmaz a korong, bár ez a műfaj nem is arról szól, hanem a múlt felidézéséről s így egyben annak megtartásáról, archiválásáról.


A maga stílusában korántsem kiemelkedő munka, ám a műfaj szerelmesei könnyen találhatnak benne egyéni ízeket, ahogy a booklet is gyönyörű – tipikus természet képe, és a hangzás is illeszkedik a szép koncepcióba. Avagy minden egy helyen, s ha leszámítom a dobok gépies hangzását – amit nem is mindenhol venni észre, akkor egész szép képet ad az angol srác fantasy és skandináv fénymásoló világáról. Tehát folk népzenészek – és szobavikingek – lehet próbálkozni!