Dark Deceiver (2008)
Ez az 1993-ban alakult Californiai csapat néhány neves progresszív metal zenekar által megjelölt csapásirányon bolyongva próbál utat törni magának, és hogy egy amolyan modernkori divatos szöveggel éljek, nyomokban a mogyoró mellett még egyéniséget is tartalmaz, de csak nagyon nyomokban, ugyanis mégha nem is fénymásolás szintjén, de az amerikai srácok minden bizonnyal megrögzött hívei a Nevermore-nak, az Evergrey-nek és a Fates Warning-nak, de valószínű hogy elért hozzájuk a Meshuggah destruktív progresszívkodásának szele is..





A Zero Hour tulajdonképpen lehetne egy teljesen hétköznapi reklám vevőcsalogató szlogenje is, úgyis mondhatnánk hogy kettő az egyben, hiszen a csapat gerince az énekes Chris Salinas-t leszámítva szimmultán nyomja a szintén progresszív metalban utazó Death Machine-ban is, de mivel az említett zenekart nem ismertem korábbról, így mindez megmarad háttérinformációnak, akárcsak az, hogy a formáció egykori billentyűsének neve a Dali's Dilemma-val is összefüggésbe hozható, ami már talán többek számára is mondhat valamit. Ha már az énekes Chris Salinas megemlítésre került, akkor érdemes elmondani hogy ő a zenekar legfrisebb tagja, két évvel ezelőtt váltotta kollégáját, akinek ha nem is az összes hibáját, de azért a nagy részét sikerült helyre raknia; Dinamikus a dolog, a magasabb tartományokban is viszonylag magabiztos a hangja ,nomeg még karakteresnek is mondható. Az első számban megmutatkozó kezdő sikoly például valamiért az egykori Pyramaze énekes Lance King megoldásait juttatta eszembe. Na mondjuk van pár dolog amit kihagyhattak volna, az egyik ilyen az öblös, egész mélyre torzított ének a lemez közepe felé. Szóval ez így kipipálva, de ha az énekesi poszton minden oké, akkor mitől is lesznek ezek a számok unalmasak és követhetetlenek? Hát bizony a két gitáros - akik mellesleg ikertestvérek - imádják ha széttechnikázhatják a dalokat, ezzel gyakorlatilag halott is a dolog, de ha már mindenképp ez a cél, akkor legalább próbálkoznának meg amolyan Neuraxis-féle lüktető agybaszásokkal! A komplexitás adott, csak a dalkezdeményekből nincs ami ki tudna kerekedni, mert a dinamikát folyamatosan megtörik a feleslegesen beiktatott nyakatekert riffek, vagy hát úgyis mondhatnánk hogy amit sikerül felépíteni, azt a gitárok le is pusztítják. Szánt szándákkkal megírt dallamokba nemigen ütközünk, ha mégis, akkor az nagyon erőltetett-szagú, viszont ebből a szempontból az ének nem vizsgázna rosszul - persze ha a gitárok megfelelően ki tudnák szolgálni. Szerencsére a számok nagyrésze nem túl hosszú, többsége csak néhány perces, ám a 12 perces Inner Spirit kilóg sórból, nos sajnos színvonalában nem, hisz az első két perc másból nem áll mint oda-vissza skálázgatásból, bár ez áll a Dark Deceiverre és a Resurrectionre is, ezeknél legszívesebben simán továbbléptettem volna a lejátszót idegesítő mivoltuk miatt....Ez a műfajnak egy igazi rákfenéje, nem is tudom, de mintha valami alapkövetelmény lenne! Ami még a számokat illeti, a középtempó regnál, de főleg a dalok kezdését érzem egy kicsit vontatottnak, sűrű mint a fáradtolaj, s úgyis lehetne fogalmazni hogy nagy variációkat nem találtak ki a srácok arra vonatkozóan, hogy változatosan kezdjenek bele a tételekbe. Találunk még pár elmélkedést a lemezen, amik önmagában talán nem is számok, ilyen például a rendkívül rövid, csak basszusgitáron eljátszott Tendonitis, ami nem más mint egy önfeledt bugyborékolás, gyermeknevetéssel a végén. Aztán ott vannak még a lemezt záró tétel ipari zajai, mint valami féle gépágyú és a lövegek, egyfajta annihiláció, melyről az egész lemez szól tulajdonképpen.





Azt elkönyvelhetjük hogy mindenképp egy érdekes próbálkozás volt ez a Zero Hour-től, bár sok reményem nincs hogy gyökeres változás fog beállni a csapat dalszerzési felfogásában, elvégre ez már a sokadik nagylemezük. Amíg az Evergrey és a Nevermore dallamokban és dalokban gondolkodik, addig a Californiaiak komplexnek ható félmegoldásokban, az összhatás pedig rapszodikus és szangvinikus, és noha a műtét lehet hogy sikeres volt, a beteg meghalt.

Zero Hour Myspace

Zero_Hour_Dark_Deceiver_2008
Kiadó:
Stílus:
Progresszív metal
Értékelés:
 
Pont
: 6.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Power To Believe
2.Dark Deceiver
3.Inner Spirit
4.Resurrection
5.Tendonitis
6.The Temple Within
7.Lies
8.The Passion of Words
9.Severed Angel
Írta:
snecy
2008. június 1., vasárnap
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.073 seconds to render