Demo '08 (2008)
A fiatal budapesti csapat élettörténetét elolvashatjátok a MySpace-es oldalukon, én nem szeretném átmásolni ide. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy június 7-én az Emergenza tehetségkutató döntőjében fognak szerepelni, ami talán előrevetít valamit a csapat által hozzánk juttatott CD-R tartalmáról.


A Baráti jó tanács nyitja a demót és már itt beleszerelmesedtem az anyag hangzásába, ugyanis gyermekkorom kedvenc thrash bandái jutottak róla eszembe. A dob-sound első alkalommal kicsit meglepett, de a későbbiekben a fülem teljesen hozzászokott ehhez a "kopogáshoz". Győrik András énekét azonban nem sikerült megszoknom. Tudom, kicsit kényszerből vette fel ezt a posztot, meg az általános nézet szerint nem kell egy thrash bandába énekelni tudó énekes, de jobb lenne találni valakit a helyére. Mert szerintem igenis fontos az énekesi poszt ebben a műfajban is.
A Disznótor még jobban meggyőz erről a véleményemről, ahol valami leírhatatlan élményt adnak instrumentálisan, de a szöveg és az ének majdnem hazavágja a dalt. A gitárszólótól kész voltam, imádom azt a részt és a több, mint 7 perces játékidő sem tűnik fel.
A harmadik, Dögevő címre keresztelt dal szintén 7 perc fölötti játékidővel rendelkezik, ami itt is csak akkor tűnt fel, amikor véletlenül rápislantottam a lejátszóm kijelzőjére. Kicsit gyengébbnek érzem az előző dalnál, de kifogásolnivalót nem találtam benne a már említett ének/szöveg kivételével. Imádom ahogy a tempót és a témát váltogatják a dalban. A demót záró Hadvezér pedig hoz egy kis meglepit, mert olyan hangzása van a dalnak, mint egy thrash-be oltott Running Wild-nak. Rendkívül hangulatos, változatos darab, talán az itt hallható szólót szeretem a legjobban. Állat atmoszférát teremthetnek vele a srácok koncerten. Azt mindenesetre elérik nálam, hogy újraindítsam a CD-R-t. Megszámlálhatatlan alkalommal hallgattam végig. Jó, hogy én kaptam meg.

Imádom az egész anyagot, remélem, hogy kitartanak a srácok akkor is, ha az Emergenzán nem sikerül semmit sem elérniük. Csak egy jó énekest kerítsenek a nagylemez előtt!
Nagyon sok sikert kívánok Nekik és remélem a továbbiakban is megtalálják a webzine-t az új anyagokkal. Bízom benne, hogy hozzám kerülnek azok is :D

Pajszer_Demo_08_2008
Kiadó:
Stílus:
Thrash metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Baráti jó tanács
2.Disznótor
3.Dögevő
4.Hadvezér
Írta:
maniac
2008. május 28., szerda
Facebook:
maniac 2008. június 13., péntek, 19:49
maniac
Csatlakozott:
2005. április 2.
Hozzászólások: 294
Szia martien!

Koszonom, hogy vetted a faradtsagot es velemenyezted a lemezismertetot (szandekosan nem neveznem kritikanak) es kulon orom a pozitiv visszhang olvasasa.
Ertekelem, hogy "vedelmedbe" vetted Bandit, (nem mintha nagyon letamadtam volna) de ezen forumon belul es mas helyeken is sokszor elmondta sokmindenki: odahaza valami nagyon nem jol van ezen a teren.
Elhiszem, hogy egy koncerten, kello mennyisegu hangulatfokozo elfogyasztasa utan mar nem zavaro az altalad emlitett Katona Laci hasonlosag, de Fonokot sem kimondottan a vokalis teljesitmenyeert szeretem, ugyhogy tovabbra is kiallok amellett a velemenyem mellett, hogy igenis kepezni kell azt a hangot. Csak egy peldat hozok fel. Jomagam nem sok esellyel csipnem el a sracokat koncerten, hiszen tobb, mint 1000 merfoldre elek toluk. Szamomra csak a cd lemez marad es en szeretnem azt is 100%-osan elvezni. En mar csak ilyen kis onzo vagyok :-)
Ami a tehetsegkutato hatteret illeti, nem hiszem, hogy alapja van barmilyen gyanusitgatasnak. Minden tehetsegkutato utan jon valaki, hogy o biztosan tudja, hogy bunda volt meg satobbi. Valami olyasmi ez, mint amikor katona voltam es minden bevonulaskor felroppent a hir, hogy na majd most fogjak csokkenteni a katonaidot es mar mi is korabban szerelunk. A vicc az az, hogy az oregemeknel ugyanugy ment ez a badarsag, pedig nem egy idoben "vedtuk" a hazat es pusztitottuk az agysejtjeinket :-D
Nyomas kulfoldre? Meg ne! Bar a banda tehetseges es minden bizalmam az ovek, kicsit korainak tartanam ezen lepes megtetelet. Van meg hova fejlodniuk es az ismeretlen igencsak sok buktatoval jar, szoval elobb odahaza teljesitsenek.

Minden jot mindenkinek, megyek es megsasolom a YouTube-os videokat ;-D

maniac
martien 2008. június 13., péntek, 14:23
martien
Csatlakozott:
2007. november 12.
Hozzászólások: 1
Szevasztok! Én mint PaJszeR rajongó kiállok Bandi mellett, mert igaz,hogy a demo-s hangja nem az igazi, hisz más felpörögve koncit adni, mint énekesként órákat várni a stresszes studioban, aztán szólnak hajnalban,hogy na tejössz...,de Bandi élõben szól úgy mint egy Katona Laci, vagy Zsoci a Seregbõl! Az emergenzán sajnos nem jutottak tovább. Fél füllel(2db-bal) hallottam,hogy a 2. helyezett rokonai a szervezõk között vannak, azis elkeserítõ volt,hogy azt díjazták ki hozott több embert, nem a teljesítményt. A tehetségkutatóról videók készültek, youtube-on,ha beírjátok,hogy Pajszer megtaláljátok Õket.
A kritika nagyon tetszett :-) A bandának pedig azt üzenem,hogy fájó szívvel,de nyomás külföldre,mert ott komolyan veszik az ilyen csapatokat!
"Metal up your ass!"
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.057 seconds to render