Ezúttal a sors úgy hozta, hogy fémforgácsos debütálásom stílszerűre sikeredett, ugyanis jelen recenzió tárgyát hasonlóképpen egy bemutatkozó album képezi, méghozzá a svéd In Mourning tolmácsolásában. Hát, talán nem árulok el nagy titkot, de akinek a gondolatai arra vetemednek, hogy a svéd származás predesztinálja a minőségi fémzenét, az ezúttal nem áll messze a valóságtól, sőt...

Néha úgy érzem nagyon nehéz ezekről a dalokról írni, vagy mondani bármit is, egyszerűen azért, mert a mai napig a hatásuk alatt vagyok. Miután először végigpörgött a nyolc szám a lejátszóban, szó szerint szótlan voltam,és megkérdeztem magamtól, hogy ébren vagyok, vagy amit hallottam csak álmodhattam? Emlékeket ébreszt miközben elmerengünk, a búskomor és melankolikus megszólalásnak köszönhetően pedig még csak ne is gondoljuk azt, hogy jó kedvre derülünk. És hát valljuk be, ami ilyen szintű katarzisélményt tud okozni,az csak a legnagyobb zenekarokra jellemző...Elképesztő ez a fajta alázat és elkötelezettség a zene iránt, amivel bő háromnegyed órában szembesülünk. Dalokat kiemelni nem biztos hogy lenne értelme, hiszen mindegyikben van valami finomság ami miatt sokszor, addiktíve érdemes őket végighallgatni, ám a fentebb említett ismérvek teljesednek ki leginkább az In The Failing Hour és a The Black Lodge c. tételekben. Utóbbi egy merengős és mélyen a lélekbe hatoló témával kezd, ami később újra és újra felsejlik az amúgy elég terebélyes hosszúságú dal során. Erre mondom én azt hogy hatásos! Később aztán el is gondolkodtam, hogy mi a francért vegetáltak ezek a srácok ilyen sokáig és miért nem hallattak magukról, mikor már nyolc éve léteznek? Pont ezzel a nyolc évvel lettünk szegényebbek, és sajnálom. Nagyon.






A tagokra egyébiránt bevallottan hatott az Anathema és az Opeth, tulajdonképpen ezt mi magunk is nagyon hamar meg fogjuk állapítani, én a magam részéről még hozzácsapnám azért az ősapa Bolt Throwert is, leginkább az ízlésesen kivitelezett dobos/basszeros alapozás miatt, persze a BT-féle málházásoknak sem leszünk híján. Nagyrészt a hörgés uralja a lemezt, ám időnként Tobias tiszta, dallamos énekre ragadtatja magát, és nem vall szégyent! A spanyolviaszt ugyan már feltalálták korábban, ám kijelenthető hogy a követők népes sorában az In Mourning bizony élmezőnyös. Az év végi elszámolásnál ott kell hogy legyen! Azt hiszem kincset találtam, és ilyenkor érzem, hogy megéri nyitott szemmel járni a világban..