A franica Cadaveric Hunter-ről még hajdanán Nuskullos pályafutásom alatt írtam egy kritikát, melyről itt olvashatsz, tehát el is tekintenék most a szokásos biográfia körülírástól, akinek felkeltették az érdeklődését, az tanulmányozza át. A mostani írásom oka a már jó ideje fiókomban nyugvó Pink Rabbit demójuk, amely 2005. szeptember 1-én jelent meg szerzői kiadásban.


Zeneileg a Porcinet nagylemez elődje semmiben se másabb, hasonlóan beteg, s talán egy fokkal gyerekesebb, deviánsabb, kísérletibb. Olykor olyan érzésem, támad, mintha gyerekdalok perverz átiratait hallanám, death metal, gore és grindcore fertőzésekkel közreadva (erre ott van példának az Inspecteur Levrette, amely valójában az Inspector Gadget – az az, a Gógyi felügyelő elferdítése). A francia srácok abszolút nem normálisak, de ennek ellenére a végeredmény mégis minőségi és nagyon is jól áll nekik! A nagylemez zeneileg technikásabb és durvább is, míg ez a demó elsősorban billentyű témával tartogat némi meglepetést. A humor, a szélsőséges szexualitás, és a halál egyaránt állandó szövegkörnyezet, de elég csak megnézni a dalcímeket, s máris sejthetjük, a megint csak gyermekes borítóval megáldott csapat mentalitásának véges zálogát. Pontosabban, a Porcinet előnye is éppen az volt, ami ennek… teljes szabadság, kötetlenség, érdekes megoldások, a punktól, a funkyn át, a táncdalokig, HC, crossover és még ki tudja mi… s ebből itt a demón is kapunk egy jó adagot. Nagyon leegyszerűsítve ez egy Happy Three Friends death metal, sok kísérletezéssel a dallamok és a brutális perverziók útvesztőjében, mégsem vesznek el a francia őrültek, s éppen ez a varázsuk, hogy viszonylag egyéni produkciót raknak le arra a bizonyos asztalra, ami gyakorlatilag olyan változatos, hogy megunhatatlan.
Ha nagyon hasonlítani akarnám valamihez, akkor csak egy olyanhoz tudnám, mely nem ebben a műfajban aratott nagyot, de a szakavatottak érteni fogják, miért hozom fel példának a finn bohócokat, a Waltari-t, akik nem csak profizmusukkal, de állandó megújulásaikkal is nem egyszer kápráztatták már el a fém zene szerelmeseit. Sajnos, ahogy a Porcinet is, így ez a demó is írott CD-n és nyomtatott borítón jelent meg, pedig annyi szar lát napvilágot, hivatalos nyomott CD-n, LP-n, hogy most már aztán igazán ideje lenne felfigyelni a Cadaveric Hunter-re, mert elnézést a kifejezésért – de nagyon találó ide -, de ez egy GECI jó kis banda és Pinául faszás kis anyaggal!


Azzal tudom zárni ezt az értékelést is, mint a Nuskull-osat, ha vevő vagy a boldog bolondságokra, melyek témáit tekintve nem éppen szárnyalóak – inkább is súlyosak, itt még is lebegnek, repdesnek, és beléd isszák magukat, akkor tegyél egy próbát, mert érdemes! „Nem kicsit, nagyon…”

http://www.myspace.com/cadaverichunter