From My Spine (2007)
A zenekar 2006 februárjában alakult, Dunaújvárosban az Insomnia zenekar tagjaiból. Illetve kicsit talán bonyolultabb a dolog (lásd zenekari bio), de a lényeg, hogy a bandát az alapító tagok, Virág Tamás (ének/gitár) és Dudás Sándor(dob) mellett, Feltóti Péter (basszer) és Dienes Zoltán (billentyű) alkotják a zenekart. A zenekar első hivatalos EP-je a From My Spine, amely 2007 őszén került rögzítésre az Audioplanet stúdióban Jaya Hari das közreműködésével. Az igazat megvallva hallottam már jobban szóló anyagot is, ami innen kikerült, de bőven élvezhető a négy felvétel.

A Sicitur Adastra a Children of Bodom fémjelezte északi death/black stílus keretei között mozog, nem kevés filmzenés betéttel megspékelve. Virág Tamás énekéből elsőre kitűnik, hogy milyen zenéket hallgat. Stílusa túlságosan is Alexi Laiho-ra hajaz, ezen jó lenne kicsit változtatni. A hangszeres teljesítményekkel abszolút nincs gond, sőt. Nagyon tetszetős Dienes Zoli billentyűjátéka. Tőle erednek azok a filmzenés hatások, amelyektől a Sicitur Adastra zenéje egyedivé válik.

A számokra külön nem térnék ki. Rendkívül jól felépített dalokról van szó. A szövegekről nem tudok szólni. Nehéz lenne bármelyik szerzeményt kiemelni, de talán a megklipesített a You Never Trust In Me a legerősebb.

A teljes EP letölthető a zenekar honlapjáról, illetve megrendelhető a zenekartól is.
Sicitur_Adastra_From_My_Spine_2007
Stílus:
death/black
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.The world held me for another second
2.You never trust in me
3.I left my woes
4.Shackle on my hands
Írta:
Skinner\
2007. december 10., hétfő
Facebook:
Sicitur Adastra - New Beat In A Dead World (2010)
Kritika, haragSICK @ 2010. július 17., szombat, 18:42
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render