A spanyol Kathaarsys 2002-ben alakult, eddigi mérlegük 2 nagylemez. Az utóbbi Verses in Vain (a lemez alcíme: Etude About Death in E minor / Narration and Drama in II Acts) idén jelent meg, és be kell hogy valljam, soha nem hallottam előtte a nevüket. A zenéjüket progresszív black metal-ként lehet a leginkább leírni, de itt a hangsúly nem a trve ]\/[ayhe]\/[ vonalon van. (Külön vitaestet lehetne arról tartani, hogy mi a black és mi nem az…) Leginkább az Opeth black-es károgós változataként tudnám elsőre jellemezni a zenekart. A zene olyan, mint egy opera. A lényeg a tragédia, a bánat interpretálása. Elsőre talán nehezen emészthetőnek tűnhet a dolog, alapjárton 15-20 perces szerzeményeik vannak. Persze aki ezen kibukik, az inkább a TCS-s 3 perces RnR pörgésre kattan (ők meg ritkán vesznek le a polcokról prog-black CD-t). Ez a zene (ZENE!) valóban összetett, komplex, nem mutatja meg az összes szépségét elsőre. Mivel a kiadvány 76 percnyit ketyeg, talán mazohizmusak tűnhet, hogy már harmadszor esek neki csak a mai nap. Itt épp csak annyit jegyeznék meg, hogy mindannyiszor végig is hallgattam, és minden hallgatással jobban tetszik!

A borító általában az első benyomás a zenéről, ezt a borítót pedig Kris Verwimp követte el, szerintem hangulatosra sikeredett. Ekkortájt realizálódott bennem, hogy dupla CD-s kiadványról van szó, meg ugye hogy nem éppen rövidek a zenék. (Az első CD 3 számot és a multimádiás szekcióban képeket és dokumentumokat tartalmaz a zenekarról, a második CD 2 számos és 2 videót rejt még extraként.) De ez inkább kíváncsivá tett, mintsem hogy lelombozódtam volna. Annak idején az Edge of Sanity Crimson-ja a maga 40 percével eléggé megedzett! Viszont ami már elsőre is figyelemre méltó, az a sokadik hallgatásra kezd egyre inkább elbűvölni, a hatása alá vonni. Aki elsőre énekeltetős refréneket, könnyen megjegyezhető dallamokat vár, az akár bele se kezdjen a zene hallgatásába.

Igaz hogy a zene progresszív, de itt a jelző nem a „sokmillió hang / másodperc”-es képletet takarja, ez most messze jár a valóságtól! Vannak benne olyan részek is, de ez még nem öncélú villongás a hangszereken. Aki ismeri az Opeth-et (ki nem ismerné?), az el tudja képzelni a sokrétűséget, a változatos hangulatokat egy-egy nótán belül. Sokszor lassú, akusztikus részek bontják részleteire a pogány black-es témákat, vagy éppen doom-os, néhol death-es, akár pogány elemek szinesítik a zenét. A zenészek játszák a saját zenéjüket, amit nem hagynak egy stílus keretei közé sem beszorítani.
Az énekes is próbál annyiféle képpen megszólalni, amennyire lehetséges: károg, hörög, suttog, és tisztán is énekel. Nyilván nem lehet minden területen kiemelkedőt alkotni, de szerintem nincs is mit szégyelnie. Nem elhanyagolható momentum, hogy élvezetes basszus futamok hallhatóak a lemezen, és a bőgőt egy nő kezeli!
Nem tudom, hogy érdemes-e részleteiben boncolgatni a zenéjüket, egyben viszont leírhatatlanul hangulatos. A lassú, doom-os részek hogyan illenek össze a lendületes black-es témákkal? A melankólkus, néhol már-már blues-os hangulatok és a progreszzív death metal-os őrlések kaotikus körtánca szerves egészet alkot. Ezt nehéz lenne elmondani, de hallgatva kiderül.

http://www.silenttree.org
http://www.myspace.com/kathaarsys