The First Insight (2007)
A Dharma szankrit eredetű szó "tartást" jelent, mely a személy céljainak megtartására utal. A zenekar 2007 januárjában alakult Budapesten. Alapítótagok: Farkas Mariann - Nicia /ének/, Kőmíves András /dob/, Kelemen Gergő /bass/, Gurka László /gitár, sampler/. Júniusban készítették el az első demófelvételeket a Perfect Noiseban, július végén, pedig rögzítették bemutatkozó anyagukat a Bakery stúdióban. Szerzői kiadásban The First Insight címmel jelent meg 2007 októberében. A stílus modern dark metal. Saját bevallásuk szerint orientális dallamok, harmóniák, ambientes kiállások, szókimondó és őszinte szövegek jellemzik dalainkat.

Az EP az Icon vészjósló dallamaival indul. Azonnal feltűnik Nicia különleges, elvarázsoló, mégis erőtől duzzadó hangja. A dal modern gitárokkal, erőteljes dobjátékkal operál. Bólogatós részek ugyanúgy megtalálhatók benne, mint elszállósak. Külön dicséret a fantasztikus pergőhangért. Már csak ezért is érdemes lenne végighallgatni a lemezt. A kedvencem a For Men, amely dallamos billentyűtémával indít, aztán ahogy belépnek a gitárok és a dob, egy elszállós téma kerekedik belőle, ami visszatér a refrén alatt is. A legjobban itt tetszenek Nicia énekdallamai. Nagyon húz a verze is, a refrénnel együtt. Levezetésként egy keleties dallamokból kibontakozó óriási zúzdát kapunk. 100%-os nóta. A Saviour szintén billentyűdallamokkal indul, viszont ez a dal már nem sikerült olyan jól. A verze jó, de a refrén valahogy elvész, annak ellenére, hogy a végén kicsit sok az ismétlés, azonban ez a nóta is bővelkedik jó pillanatokban. Remek a dallamos szóló a levezetésben, érdemes lenne több szerzeménybe is tenni ilyen csak hangszeres részeket, mert nagyon jól állnak a csapatnak. A Faces-ben Vincze András /The Ministers/ vendégszerepel, méghozzá nagyszerűen. Nagyon feldobja a dalt, ez az agresszív üvöltéssel kevert ének. Sok helyen hiányoltam a keményebb megnyilvánulásokat. Amihez, mondjuk Nicia hangja már kevés volt, ott a többiek beszállhattak volna a vokálba. Itt a Faces-ben ez tökéletesen működik, de ezt biztosan meg lehetett volna oldani „házon belül” is.

Összességében egy nagyon érdekes EP-vel találkoztam, remek hangzással /a pergővel nem tudok betelni/, remek, ám még nem tökéletes muzsikával. Sok munka áll még a csapat előtt, s ha kellő kitartással dolgoznak, akkor beérik majd a befektetett energia. Elsődleges céljuk, hogy minél több hallgató megismerje a zenei világukat. A http://dharma.extra.hu /ideiglenes/, illetve a http://www.myspace.com/dharmaofficial oldalakon bárki letöltheti az EP-t.

Várom a nagylemezt!
Dharma_The_First_Insight_2007
Stílus:
modern dark metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Icon
2.For Men
3.Saviour
4.Faces
Írta:
Skinner\
2007. november 7., szerda
Facebook:
Dharma - Heavenly Hell (2009)
Kritika, fkanya @ 2009. október 2., péntek, 19:05
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.019 seconds to render