Tudom, hogy nem true a Nargaroth. Tudom, hogy széleskörű ellenzéki tábora van Kanwulfnak, akad még tiltakozó oldal is ellene, ahol Vikernessel próbálják egy kaptafa alá hozni, de észre kéne venni, hogy nem lehet egy lapon említeni őket. Tudom, hogy sokan a black jack-re is ászt húznának, csak hogy ne kelljen elismerniük egy-egy kitűnő zenekart. Én azonban ennek ismeretében is szívesen veszem elő az igazi, régivonalú, depresszív Nargaroth lemezeket, mint az Amarok, Herbstleyd, avagy a Rasluka szériát. Borongós, őszi esős napokon pedig nincs jobb a melankólikus Geliebte Des Regens lemeznél. Legalábbis nálam így szól a fáma, de tudom... Nem true a Nargaroth.

A No Colours Records-nál 2004-ben megjelenő Prosatanica Shooting Angels lemeznek többféle megítélése ismert. Sokak szerint death metal pályaváltás a Nargaroth részéről, de akad aki amatőr szemétnek véli, amit arra lehet alapozni, hogy Kanwulf elmondása szerint egy-két óra alatt hozta össze a lemez zenei és szövegi tartalmát. Ami még inkább érdekes e lemez kapcsán, az az azt övező Kanwulf-interjúkban keresendő. Kanwulf arról beszélt, hogy silány az anyagi helyzete, meghalt a legjobb barátja, elkorcsosult az underground, talán jobb is lenne befejezni. Ehelyett 2007. augusztus 17-én megjelent a Semper Fidelis, a kiadót pedig szerintem mindenki sejti. A kiadási év viszont némileg csalóka, tekintve a lemez anyaga még 2001-ben fogant azzal az elhatározással, hogy ez lesz a Nargaroth búcsúlemeze. De ugyebár azon korong megjelenése nem valósult meg, így tehát ezt a hat évet a fiókban vészelte át a mesterszalag.

A lemez koncepciójához hűen már az intro is szokatlan. A Herbstleyd lemezen hallható volt női kórus, de efféle templomi kar még nem. Az Artefucked a nosztalgikus, sebes északi témákkal operál, a szöveg teljesen Kanwulf-ról szól, a búcsú gondolata is megjelenik a végefelé. A dobok mögött egyébként két session tag tevékenykedik felváltva, Occulta Mors és L'hiver. A Des Satan Ist's afféle szójáték, a zene tipikus Nargaroth-vonalú, van egy bizonyos vezérdallam, amely végig ismétlődik, csak némelyütt variánsként találkozunk vele. A Vereinsamt magányosságot jelent, a zene ehhez idomulva baljós, fájdalmas dallamokat rejt, az egyik legjobb dal a lemezről. A Der Leiermann is remek darab, feszes dob, élvezetes riffek. A Semper Fidelis és Hate Song esetében fontos a szöveg, a zene megmarad a ritmikus gyors váltások talaján. A szimfonikus Into The Dead Faces Of Aftermath a halálról elmélkedik másfél percben. A Meine Phantasien Sind Wie Brennendes Laub Nicht Von Dauer a Geliebte des Regens vonalon mozog zeneileg, a végletekig ismételgetve azt az 1-2 depresszív riffet, a szöveg is érdekes, ilyesmit még nem olvastam black metal lemezen. Az I Got My Dead Man Sleep továbbra is az előbb említett zenei vonalon mozog, a tempó itt még inkább megereszkedik. Az I Still Know pedig afféle fricska akarna lenni, Kanwulf anti-recenziója az őt ért igaztalan vádakra. (mondjuk a német Mónikashow-s dolog eléggé valós vád..) Itt elhangzik miről is szól a mai napig a black metal, haha. Szerintem a legvégső dalt, az Outroduction-t kár volt felhasználni ezen a lemezen. Ezt majd a tényleges búcsúlemezre tartogattam volna Kanwulf helyében, ám igaz, ami igaz, ez így egyben alkot teljes koncepciót.

Örülök tehát, hogy megjelent végre az ,,új" Nargaroth lemez, gazdagabb lett vele az underground. A lemez címével, úgy érzem, Kanwulf sokkal inkább önmagának üzent, mintsem az őt pocskondiázóknak, a szövegek legalábbis erre engednek következtetni. A dalokat két csoportra tudom osztani, ebből a megközelítésből a Semper Fidelis egyszerre a Geliebte des Regens és a Herbstleyd albumok folytatásaként is tekinthető. Habár nem true, nálam ott lesz az év lemezei közt.