Túlzott ritkaságnak nem mondanám, ám elvétve jelenik meg olyan jelentősebb nemzetek közötti split, amely kapcsán magyar érdekeltségről beszélhetünk. Az utóbbi idők legdominánsabb ilyen hozományaként talán a Hunok/Bilskirnir megosztott lemezét (2007 február) tudnám említeni. Augusztusban pedig megjelent a The Saturnine Alliance, avagy a norvég/amerikai Thokkian Vortex és a magyar vonatkozású Aetherius Obscuritas fekete szövetsége.

Nos, a norvég Ancient-öt nem szükséges hosszasan ismertetni, a black metal valódi aranykorában léptek ők is a színre. 1995-ben pedig belépett Lord Kaiaphas, akinek jellegzetes vokálja és zenei ötletei révén az Ancient nevet szerzett magának. Kaiaphas 1998-ban kilépett az Ancient-ből, s egyúttal visszavonult a feketefém szcénától is.

A Thokkian Vortex pedig Lord Kaiaphas visszatérését fémjelzi! Már eléggé hiányzott ez a vokál, én megőrülök tőle, de ezzel mások is így lehetnek. A Thokkian Vortex nem zsiger black metal műfajilag, a gitár is csak elvétve kapcsolódik a zenei testhez. Amihez módfelett tehetsége van Kaiaphas-nak, az úgy vélem a muzikális negatív impulzus gerjesztése, afféle misztikus hangulatot áraszt a zene a temérdek kiegészítő hangeffekt révén. Volt szerencsém Lord Kaiaphas egyéb, a metal határait csak nyomokban súrló ,,hobbiprojektjeibe" is belehallgatni, így mondhatom, hogy minden kommersz klisét nélkülözve hitelesebbek azon szerzeményei, mint a legtöbb agyonerőltetett, hangulattalan és egysíkú bm zenekar produkciója. Szóval én üdvözlöm Lord Kaiaphas rezignáns korszakának végét, érzek még benne annyi spirituszt, hogy hozzátegyen a mai stagnáló zeneáradathoz. ,,It's the return of evil and darkness"!!!

Az Aetherius Obscuritas-t Arkhorrl idézte meg anno 2002-ben, azóta sajátságos trónban foglal helyet ez a zenekar a hazai színtéren. A lemezen szereplő két zenekar ,,tagsága" egyébként meglehetősen jó viszonyban áll egymással, Kaiaphas és Arkhorrl sötét szövetségének eredménye ez a norvég-magyar split. Az AO minden egyes lemezen tágítja a zenei sprektumot, ég és föld általában a különbség két soros lemez között. Olyan szempontból hiteles ez a dolog, hogy sok zenekar évekig ugyanazt a stílust pedzegeti, ami világos, hogy beszürküléshez vezet az esetek túlnyomó többségében. Arkhorrl pedig mindig újít, nála nem létezik két hasonló dallam. Kezd kiforrni a maga stílusa a bandának, a The Sneering Hunter c. dal erre jó példa, hiszen a Dissection-re emlékeztető technikás zene helyenként irdatlan tempóváltásokkal párosul. Az Idegen Tollak sem altatódalnak íródott, a megbúvó dallamok és harmóniák szélsebes témákból állnak össze. Ezen a ponton érdemes a szövegekre jobban figyelni, semmi kecskebaszással egybekötött öngyilkosságról nincs szó, ehelyett tartalmas sorok kerültek a bookletbe. A másik pozitívum a hús-vér dobos, ami régóta hiánycikket képezett, de szerencsére ez is megoldodott. Az utolsó nóta, a The Chivalry Of Temple pedig a két frontember sátáni szövetségének legádázabb része, hiszen itt duettben hányják a fekete halált. A zene is egyedülálló, nekem mindközül a legjobban tetsző darab.
A görög kiadó nem tett rossz lóra, hallgassa meg mindenki!