Együtt veletek (2007)
Az öttagú nyíregyházi Fortress zenekar 2001 óta létezik és első anyagukról fogok most ismertetőt írni. Az Együtt veletek címet viselő nyolc nótás lemez dalait stílusilag én is - akárcsak a fiúk - dallamos rock/metalnak nevezném. Hozzátéve, hogy érződik a hazai hasonló stílusú csapatok hatása.


Az biztos, hogy a rengeteg koncert összeérlelte a bandát és ez a felvételen hallható is. Jól megírt, jól eljátszott dalok kerültek a lemezre, ráadásul jó hangzással párosítva (a bőgőt itt-ott én hangsúlyosabbra vettem volna). Ami nem lett hosszú, bő 35 percbe nyolc nótát sikerült felvenni. Így aztán nem lehet mondani, hogy túljátszák magukat vagy unalomba fordulna az album.

Mondjuk az kicsit furcsa, hogy kezdésnek az Utolsó dal-t választották. Na talán ez az egy, amire azt mondom, hogy lehetett volna rövidebb. Kicsit sok a 6:40 játékidő.
Emlékezetes még az ars poetica-nak is felfogható címadó Együtt veletek/Fényben páros, a Végső állomás a figyelem felkeltő szövegével (remélhetőleg hatásos is), de természetesen a klipes Csernobil sem könnyen felejthető, már csak a témája okán sem.
A dalszövegek leginkább a történetmesélős-elmélkedős vonalat viszik, amikkel nem nehéz azonosulni. Koncerten bizonyára remek hangulatot okoz a Mese a pattogós verzéivel.

Még a szólókról ejtenék pár szót, ezt kellene kicsit fejleszteni, mert véleményem szerint eléggé sablonos. természetesen nem várok Tom Morello (RATM/Audioslave) féle agyament dolgokat, csak kicsit emlékezetesebb témákat. Mert amiket hallhatunk a nótákban rendben vannak, de nem maradnak meg bennem, míg bizonyos témák, refrének viszont igen kellemes emlékeket hagynak.

A csapat erénye az őszintesége (szövegileg-zeneileg egyaránt), amit akkor is értékelek, ha a zenei stílusuk nem áll teljesen közel hozzám.
Az album kinézetére egy kicsit több gondot fordítottam volna, elég egyszerűre lett véve, ráadásul a színvilág sem a legtutibb (mondjuk ez legyen a legnagyobb bajom).
A lemez multimédiás részén a Csernobil klipje (honlapjukról is letölthető) mellett riportok, fotógaléria és a dalszövegek is helyet kaptak.
Azért élőben kíváncsi lennék a teljesítményükre, mert ez így meggyőző. Remélem összefutunk valahol.
Fortress_Egyutt_veletek_2007
Kiadó:
szerzői kiadás
Stílus:
dallamos rock/metal
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Utolsó dal
2.Együtt veletek
3.Romokban
4.Mese
5.Csernobil
6.Fényben
7.Végső álloás
8.Űzött vad
Írta:
9000Sanyi
2007. szeptember 19., szerda
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render