Hát ezért érdemes volt várni! 3 év eltelt az Ősnemzés óta, és a sajnálatos feloszlás után Matlári mester Amok és Kreaton zenekarai vagy épp Bob Macura Green Division-je nem tudta betölteni azt az űrt, amit a Nevergreen hagyott maga után. De a Doom metal hívek imái meghallgatásra találtak, és a két géniusz (remélhetőleg véglegesen) békét kötött, aminek mi rajangók örülhetünk a legjobban, hiszen itt az új opusz, ami Erős mint a Halál!
A lemezt nyitó Árnyak az Éjben egy régi NG klasszikus újraértelmezése, de olyan erővel húz, hogy már itt eldől minden, ez a lemez kihagyhatatlan, enélkül biztosan szegényebb lenne a magyar metal történelem. Hibátlanul összerakott dal, a szöveg is elsőre beleég az elmébe. Amikor azt hallom, hogy ’Elvesztél’, valóban így is érzem. Végzetesen sötét atmoszféra lengi körül a lemezt, egy kivétellel, de erre még később visszatérek.
A Bosszú Hajnalán egy olyan szólót rejt magában, hogy azt újra és újra meg kell hallgatni. A zene szinte letaglóz, nem hiába, a Doom súlyos műfaj.
Az Istenek Vére olyan középkori hangulattal kezd, hogy az ember egyből egy várban érzi magát, fanfárok zengik magasztos dallamaikat, majd a gitárok is beszállnak. Végig kellemesen előre tolva a basszusgitár, ami gondoskodik arról, hogy nagyobb hangerőn valóban mellbevágó érzés legyen. És megint a dalszövegek! Ha lehet mondani, sikerült megint egy szinttel magasabbra emelni a mércét, ami a NG esetében már a kezdetekkor sem volt alacsonynak mondható! Érdemes figyelni rájuk! És ha már a szövegkönyvet boncolgatjuk, ez a könyvecske olyanra sikerült, hogy akinek egy szikrányi affinitása van a művészetekre, már emiatt megéri megvenni. Egyszerűen nem tudok nemet mondani erre a képi világra, ami a NG sajátja! (Csak említés szintjén az egyes Estatic Fear borítója fogott meg anno ennyire.) Na de az Istenek Vére végén az a női kórus, ha ettől nem emelkedik az adrenalin szintje valakinek, az legalábbis nem az elők sorából való.
A Fáj a Tegnap refrénje az, ami miatt sokan a lelki üdvüket is eladnák, és megint egy óriási szóló! Ezt a gitáros gyereket nagy ötlet volt előrántani a kalapból. Sokat sajnos nem lehet róla tudni, de a játéka magáért beszél.
A Ködtenger mélyén az inkább a gótikusabb nóta, a hangulata inkább affelé húz. Itt a dobos is megmutatja, hogy a metronóm a jó barátja. Kifejezetten tehetségesnek érzem, ötletes ízes dobolással. Ugye ez a gótikusabb dal, ahol a szinti adja meg az alaphangulatot. Ebbe sem tudnék belekötni, ha nagyon akarnék sem. Hihetetlen szólójáték, érzelemgazdag szöveg, természetesen itt is komor és gyászos témák gondoskodnak afelől, hogy ne mosolyodjunk el egy pillanatra sem.
És akkor jön a Kereszt az Égen. Himnusz! Nem merem azt mondani hogy a NG a csúcsra ért, mert nem tudom hogy mit kapok a következő lemezen, de ez valami olyasmi, amire csak ők képesek! A szöveg a dallam és a hangulat kivételes együttállása, ez valódi gyémánt, koronaékszer a magyar metal zene történetében. Ezt csak kellő tisztelettel és áhitattal tudom hallgatni.
Ami ez után jön, az csak a címében Kegyetlen Csend. Igazi monolit, gigászi súllyal telepszik a hallgatóra, pulzál, és talán a leggyorsabb nóta a lemezen. A dobos nagyon eltalálta a témát, simán magára irányítja a figyelmet! A szóló itt talán thrash metalába illő, de ez illik is a hangulathoz.
A Leszek Sereg templomi kórusa majdhogynem kötelező jellegű a kezdetnél, és itt már vissza is vesz a lemez a lendületből. Az orgona a női kórussal gyilkos kettős! Ami utána jön, egy hamisítatlan templomi-orgona szóló. Nem lehet leírni, de ettől tátva maradt a szám. A zenén keresztül érzem, hogy egy kis pont vagyok az univerzum végtelenjében. Sokkoló tud lenni.
Az Éjkirálynő kellemes zongoráját hamar elnyomja a monoton módon adagolt basszus. Ez is inkább a gótikus vonalat erősíti, valahogy a pár lemezzel ezelőtti hangulat keveredik egy erőteljesebb hangzással. Ja és a hangzásról meg annyit, hogy ennyire bivaly módon döngölő lemezt régen hallottam. Sikerült olyan dinamikusra keverni az albumot, amennyire csak lehet, egészséges arányokkal. Olyan Nevergreenes lett, csak jobban megdörren mint ezelőtt bármelyik lemezük.
És akkor a megdöbbenés – Wonderful Life. Na ezt sokadik hallgatásra sem tudom hova tenni. Hangulatra annyira kilóg, amennyira csak lehet (na jó, nem egy Britney feldolgozás a’la CoB). De ez a Wonderful Life szöges ellentétben áll az egész lemez koncepciójával. Ettől függetlenül hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ismerem az eredetit. Ennek tükrében viszont egész jó feldolgozás lett, csak ez valahogy az ellentétes pólust jelenti. Nem azt mondom, meghallgatva a dalt simán el tudnám képzelni a NG-t egy ilyen vidámabb hangulatú poposabb rock zenekarként is, de nagyságrendekkel jobbak a másik végletben.
Ez után következik a Requiem, ami egy instrumentális szerzemény. Hangulatban szerencsére visszaevez a szomorkásabb vizekre. A harangjáték nagyon tetszik benne. Klasszikus zeneszerzők mestermunkái előtti tisztelgés. Sajnos ezen a téren sok hiányosságom van, bár szeretem a klasszikus zenét - szerencsére nagyon fiatalon megkaptam a kiképzést otthon -, erről nem akarok butaságot mondani. Szép zene. A lemez itt véget ér, de van egy kettes számú korong is a tokban, mindez angolul. A zenét természetesen nem írnám le megint, az angol szövegekről annyit, hogy szépen artikulált és érthető Bob éneke. Talán csak annyit, hogy a fordításnál pár dolog elcsúszott, de az ütemhez igazítás miatt szinte lehetetlen is lenne tökéletes fordítást prezentálni. Talán ami a legszembetűnőbb az a magyarul „áldozat és hóhér” angolul „predator and victim”, de ez nem von le a magyar nyelvű szövegek értékéből. Fájjon ez azoknak, akik nem tudnak magyarul. Nagyon mást nem is lehet mondani, mint hogy ez a lemez szükségképpen meg kellett, hogy komponálódjon!

Idén 13 éves a zenekar, nagyon remélem, hogy lesz húszadik szülinapi buli is. Addigra ezek a dalok már kimaradhatatlan alapját képezik majd egy NG koncertnek.


Linkek :

Nevergreen hivatalos honlap

Nevergreen a Myspace-en