Neoclassic EP / Break the Chains (2007)
Nos, be kell, hogy valljam, nem sokat tudok az Impera zenekarról. Azt sem, hogy ez egy egytagú formáció, vagy többen is vannak. Mindenesetre az biztos, hogy Mr. Impera a főnök, mert a zenekar honlapján csak ő van feltüntetve. Gondolom ő a gitáros, mert a honlapon van egy kép egy gitáros emberről, igaz az arcát nem lehet látni, különböző bonyolult számítógépes trükkök miatt. Nagyon misztikus.

A honlapra még később visszatérek, de most következzen a zene.

A zene, ami nem más, mint keményvonalas Heavy Metal! Nem is kicsit. A tradicionális fémzene van adagolva a Neoclassic címre keresztelt EP-n, és a Break the Chains nagylemezen is. Mindkettő 2007-ben született, szerzői kiadásban.

A Neoclassic EP-n két feldolgozás, és három darab magyar nyelvű szám található. A két feldolgozás egyáltalán nem hétköznapi, ugyanis az egyik a „Kis éji zene” Mozart-tól, a másik pedig a „Hegedű koncert” Haydn-től. Ebből már lehet következtetni, hogy a Mr. Impera néven futó zeneszerző nem ma vette először kezébe a hangszert. De kicsit túlzásnak tartom, hogy a honlapon található egyetlen kép címe (az elmosódott arcú gitáros, már említettem az elején) „Mr. Impera a varázsló visszatért…”. Persze ha kiderülne, hogy Yngwie Malmsteen-t rejti az Impera név, és most arcát elrejtve próbál Magyarországon némi plusz pénzt összegitárolni a karácsonyi nagybevásárláshoz, hát akkor megkövetem magam, és nyilvánosan kérek bocsánatot.

Az EP-n még szerepel három magyar nyelvű dal, amik igazán megmutatják, hogy mi is a zenekar/zeneszerző fő irányvonala.

Mint már írtam, tradicionális HM, csak valahogy hiányzik belőlük az a fajta egyéni íz, amire a fémre éhes zajbarátok felkapják a fejüket.

Ettől függetlenül a zene nagyon is összerakott, nem nyeretlen kétévesről/kétévesekről van szó. A szintetizátor és a gitárok is a helyén vannak. Az énekes is megfelelő a posztra, igaz lehet még fejlődni, de kinek nem? Tehát: Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

A Break the Chains nagylemez ott folytatja az Impera történetét, ahol az a Neoclassic EP-n befejeződött. Annyi különbséggel, hogy itt már csak angol nyelvű dalok vannak, azokból viszont rögtön 15.

A szövegek is követik a klasszikus Heavy Metal hagyományokat, mármint annak történetmesélős alfaját. Azt nem tudom, hogy koncept lemezről van e szó, mert igaz ugyan, hogy a honlapon megtalálhatóak a szövegek, de igaz az is, hogy nem olvastam el mindet. A lényeg, hogy vannak „hős lovagos-harcolós-megmentős” dalok is szép számmal az albumon. Azaz mit szép számmal vannak, mindegyik az!

És mielőtt valaki azt gondolná, hogy milyen szívtelen kritikus vagyok, szeretném közölni, hogy engem egyáltalán nem zavarnak az ilyen szövegek. Csak épp annyira veszem komolyan, mint amennyire komolyan kell venni a Cannibal Corpse véres-belezős szövegeit. Stíluselem. Ennyi.

Én személy szerint örülnék annak, ha sok jó Magyar zenekar gazdagítaná a világ zenei palettáját, minden stílusban.

Az Imperánál azt vettem észre, hogy az elhivatottság meglenne hozzá. A zenei tudás terén pedig megvannak az alapok. A gitárszólók jók, a szintetizátorral pedig néha igazán magasztos hangulatot teremt a zenekar/zeneszerző. A hiba ott van, hogy minden jó pillanatra jut legalább egy ismerős megoldás. Tisztelni a régi nagyokat, egy dolog, de nem kell, hogy is mondjam…nem kell minden számban leróni a tiszteletet.

Szóval több egyediség. Ez a legfontosabb dolog, amire szüksége van az Imperának. Tudom, hogy ez most úgy hangzik, mint a lelkisegély szolgálat ingyenes vonala, de akkor is!

Az alapok jók. Most már jöhetnek az ötletek!

Nem tudom ki emlékszik arra, hogy sok-sok sorral ezelőtt azt írtam, hogy visszatérek még a honlap témára. Mindegy. Most megteszem. Tudom, hogy nem képzi szerves részét egy lemezismertetőnek, de mégis.

A honlapra való bejelentkezéskor a következő szöveg olvasható:

„Üdvözöllek a fantázia birodalmában. Végzetem, hogy megőrizzem az igazi heavy metal zene szellemiségét. Csatlakozz te is a világ metal harcosainak a seregéhez!”

Ez így nagyon dicséretes. Tényleg. Aztán mikor megnéztem a „rock gitár oktatás” menüpontot, akkor ezt olvastam. „Gitár, zongora és szolfézsoktatás. Földrajz korrepetálás, úszásoktatás.”

Most innentől mennyire vehető komolyan a dolog? Számomra kicsit hiteltelenné vált a sárkánymészárolás. Talán ha kicsit metalosabb lett volna a hirdetés.

Mondjuk: „Megtanítalak úszni, hogy szembefordulhass az árral!” vagy valami ilyesmi.

Vége.
Impera_Neoclassic_EP_Break_the_Chains_2007
Kiadó:
Stílus:
Heavy metal
Értékelés:
 
Pont
: 5.5 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Break the chains
2.Fairyland
3.Holy knights
4.Burning souls
5.Praying for a touch
6.Monsters rule the house
7.Lord of the sea
8.Sword and light
9.Howling wolves
10.The ultimate warrior
11.The sorcerer has returned
12.Heroes
13.Mercenary
14.Queen of sunrise
15.Masters of the Universe
Írta:
Jester
2007. szeptember 6., csütörtök
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.015 seconds to render