Na igen, a Brit ősthrasher Onslaught nemcsak, hogy feltámadt x év után, de köszöni szépen, jól is érzi magát! Ennek bizonyítéka a banda első hivatalos koncert dvd-je. A buli Lengyelországban lett rögzítve, ha valakinek mondjuk nem derült volna ki az anyag címéből.
A Metal Mind-os arcok rendesen kitettek magukért, mert igencsak jól szól a cucc, és a körítés is megfelelő igényességgel készült. A borító kellemesen apokaliptikus, a bookletben minden fontos információt és elérhetőséget megtalálhatunk, és mindemellé jár még egy dvd korong.

Aki tovább folytatja az olvasást, az a fent említett korongról, illetve annak tartalmáról tudhat meg ezt, azt.

Az Onslaught munkássága majd 25 évvel ezelőtt kezdődött, és erről a thrash életműről kapunk egy keresztmetszetet, ha végignézzük (csápoljuk, léggitározzuk) a csapat lengyelországi aprítását.

A koncert a „Stodola” klubban lett rögzítve, és azt hiszem tökéletes választás volt a felvételek elkészítésére.

A koncertre szép számban összegyűltek a lengyel metalhead-ek, és már megszólalt az intro elejét képező légvédelmi sziréna, máris elkezdetek éledni. A légvédelmi sziréna hangjait lassan felváltotta egy harcba hívó dallam, felkészítve a megjelnteket az elkövetkező pusztításra. Eközben a kamera a közönséget pásztázta, és jó volt látni, hogy a nem kevés rajongó milyen békésen elfér egymás mellett. Nem volt az itthon megszokott könyöklős-lökdösős furakodás. Lehet, hogy ott már senki nem hiszi el, hogy az első sorban leárazott cukrot osztogatnak. Persze a koncert folyamán ott is kialakult némi pogo, de hát minden koncerten megjelenik néhány arc, akiknek az igazi műsor az, ha meglepetésszerűen vesénrúghatnak valakit, aki a zenére próbál meg odafigyelni. Erről ennyit.

A rövidke intro után máris az arcunkba robban az abszolút klasszikus kategóriába tartozó Let There Be Death! Hát azt nem tudom, hogy mennyi utómunkálat fekszik az anyagban, de hogy veszettül jól szól az biztos! A fényekről meg annyit, hogy amikor realizáltam, hogy micsoda fényárban úszik a színpad és a közönség, csak annyit tudtam mondani, hogy: Hinnye! És ez azért nem semmi! J Hát igen lehet ezt így is csinálni. A kameramanok pedig vagy láthatatlanok egytől egyig, vagy fél évig csak őket vagdosták ki az elkészült anyagból. A létező összes szögből vannak felvételek, minden egyes zenészről, és természetesen a közönségről, de egyszer sem sikerült kiszúrnom egy pont rossz helyen szotyizó kamerás embert!
A közönség hihetetlenül jól fogadja a brit fémmunkásokat, de Sy Keelernek semmi nem elég. Már az első szám alatt még intenzívebb headbang-re buzdítja a közönséget, „Let’s go! Cammon motherfckers!” felkiáltásokkal. Hát nem kell nagyon adni a lovat a közönség alá, mert rögvest megy a villázás, meg a hajpörgetés (és csak megjegyzem, hogy aki az első sorból akarja nyugodtan végignézni a koncertet, azt sem csapják orrnyergen 10 mp-en belül…hiába, az már Nyugat).

A „let There Be Death” után rögtön becsapódik az újabb thrash bomba, mégpedig az „Angels of Death”. Sy Keeler acsarkodása ekkor már engem gyanúsan Mille Petroza angyali hangjára emlékeztetett. És ez számomra nagy nagy pozitívum! Eztán még tovább forrósították az amúgy sem langyos hangulatot az Onslaught-os metal őskövületek, tették mindezt a Thermonuclear Devastation of the Planet Earth-el, amit a Killing Peace-el fejelnek meg. Olyan riffek szólalnak meg eközben, amik visszaidézik a 80-as évek thrash őrületét. Csakhogy amíg manapság sok fiatal banda arról beszél, hogy mekkora hatással voltak rájuk bizonyos zenekarok, addig ezek a fickók maguk a „hatás”. Mikor hallja az ember a tipikus „tuka-tuka” dobokat (kristálytisztán, csak úgy megjegyezném) az olyan csont thrash riffeket, amiket korai Slayer, Kreator, Sodom albumokat idéznek, na akkor lehet igazán felfogni, hogy az Onslaught legénysége is a korai 80-as években kezdte meg szentségtelen munkásságát. És emiatt hitelesek.

A „Killing Peace” után a „Fight with the Beast”, „Metal Forces”, „Twisted Jesus” mesterhármasa következik. Majd szépen levonulnak a zenészek a színpadról. Persze ezt azért senki nem veszi komolyan, és ennek hangot is ad a közönség. Minek hatására felcsendül egy újabb intro, kigyúlnak a fények (újból), és kezdetét is veszi a második felvonás. Itt ugyanis szó sincs arról, hogy visszajövünk, lenyomunk még egy dalt aztán hazamegyünk. A színpad másodszori meghódítása után még elhangzik a „Flame of the Antichrist”, a „Shellshock”, a „Demoniac” és a „Burn”. Közben végig látszik a zenekaron, hogy mennyire jól érzik magukat. A gitárosok vigyorognak, Sy Keeler igazi frontember módjára betölti a színpadot, mindenhol megjelenik. Hergelik a közönséget, szórják a „camon motherfuckers!”-t, és közben profin tolják a műsort. Nem semmi!

Az est záróakkordja a „Power from Hell”, mialatt az öreg Sy szépen lemászik a közönség soraiba, és személyesen fogadja a gratulációkat. A közönségen, és a zenészeken is egyaránt látszik az elégedettség. És a néző is elégedett lehet. Nem is kicsit. Nagyon jól sikerült koncert dvd-vel ajándékozta meg az Onslaught a fémre éhes közönséget!

A koncert végén Sy úgy búcsúzik, hogy: Thank you very very veryfuckin’ much!

Hát mi is köszönjük!

A dvd-n található még természetesen egy csomó extra, az interjúktól a háttérképekig minden. De amire érdemes odafigyelni, az a két másik felvétel. Az egyik egy Japán koncert rövid (4számos) részlete, a másik pedig egy 1987-es felvétel, amin a „Metal Forces” és a „Lett here be Rock/Lett here be Death” akkori verzióját élvezhetjük. Igazi csemege.