Farewell (demo) (2007)
A hattagú Neurasthenia 2005 tavaszán alakult meg révkomáromi és dunaszerdahelyi alapítótagok közreműködésével. A zenekar azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 8. helyen végzett tavaly egy tatabányai tehetségkutatón. A felvidéki illetőségű death metal zenekar eddigi egyetlen kiadványa, a négyszámos Farewell című demo kerül bemutatásra alább.

Az első nóta, a Wilderness of Tortured Souls. A szám zeneisége meglehetősen progresszív arculatot mutat, ami azért érdekes koncepció, mivel mindezt technikás, dallamos riffekkel érik el a tagok. Némely témát úgy vélem felesleges volt ennyi ideig húzni-vonni, főleg azon részeknél, ahol nincs ének. Egyébként impresszív egy darab, sajnálom, hogy a szólót elnyomja a dob és a basszus, a szintis hölgy háttérmunkája azonban szembetűnően hangulatos.
Az ütős szekció az egyik fő erőssége a bandának, a kettes track, a Frozen Sorrow ezt be is bizonyítja. A végletekig precíz, pontos a kalapálás, így élvezetes hallgatnivaló a dobos játéka. A húros hangszerekkel operáló zenekartagok pedig középtempós, de továbbra is dallamos témákat tesznek le az asztalra. Az ének nem elég karakteres, de lehet, hogy túlzottan a Casketgardenhez vagyok szokva...
A Farewell egy monotonabb szerkezetű, melodikus szerzet. Ebben a számban is viszonylag nagy rések mutatkoznak, amikor nincs ének, de ezt praktikusan a szinti használatával megoldották felvidéki nemzettestvéreink. Újra hallhatunk egy rövidebb, s nem olyannyira maradandó szólót. A pörgősebb váltások teszik fogósabbá a dalt.
A Distress visszaveti a tempót, többet lép be az ének, ami itt nekem már erősebbnek tűnik, mint az előző számok esetében. Szép gitárharmóniákat hallhatunk a szám idusán és végén, illetve a billentyűs is kitesz magáért.

Legjobb tudomásom szerint a lemezt házi ,,stúdióban" rögzítették, de ahhoz képest meggyőző hangzással rendelkezik. Sok gyakorlással még karakteresebb számokkal is elő tudna állni a Neurasthenia. Kitartás Felvidék, a zenekarnak pedig sok sikert!
Neurasthenia_Farewell_demo_2007
Stílus:
Dallamos Death Metal
Értékelés:
 
Pont
: 7.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Wilderness of Tortured Souls
2.Frozen Sorrow
3.Farewell
4.Distress
Írta:
Infam
2007. április 3., kedd
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render