Vein
Errorzone (2018)
 
 A nosztalgia korát éljük. Azért révedünk-e állandóan a múltba mert annyira szar a jelen, vagy csak egyre nagyobb fokon működik a "régen minden jobb volt" verbális mágiája? Jó kérdés, mondjuk jelen ajánló szempontjából nem is érdekes, úgy hogy engedjük is el. Viszont az tény, hogy Hollywood is sorra forgatja újra a 80-as évek kasszasikereit, amiket többnyire közel sem akkora lelkesedéssel fogad a közönség. Az emberek még is el mennek rá a moziba, hiszen ha nem mennének akkor nem készülnének el ezek a filmek. A zenénél maradva, a retro thrash már évek óta teljes erővel dübörög, a syntwave szinte új aranykorát éli de a mainstreambe is betört a nosztalgia hullám. Mint valami megállíthatatlan pop-punk gépezet dübörög a Sum41, gondolom a sikerükön fel buzdulva már a Blink182 is el kezdett mocorogni, sőt a Slipknot is új lemezzel készül. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy én úgy vettem észre, hogy nem csak a 80-as éveket de már a 2000-es évek elejét is elkezdtük fetisizálni. Így el is értünk az írás témájához a Vein-hez.


 A boston-i srácok fogták a jelenleg egyébként is divatos metalos hardcore muzsikájukat és beoltották a 2000-es évek eleji nu-metal témák tömkelegével, plusz egy kis elektronikával.  Hat év alatt kettő EP-t majd pedig a tavaly megjelent nagylemezt adták ki. Amin már erősen észre vehető a kis lemezekről még hiányzó letisztultság ,úgy érzem sikerült rá találniuk az ösvényre amit járni akarnak. Döngölő breakdown-ok keverednek az ezred eleji gitár témákkal, váltásokkal, amik akár a Korn vagy a Mudvayne műhelyéből is ki kerülhettek volna. Az ipari betétek hallatán pedig akaratlanul is a Code Orange neve ugrik be. Annyi különbséggel, amíg ott a cél a határok feszegetése, a stílus komfort zónájának tágítása, érzésem szerint itt csupán szinesítő elemként van jelen. A hc-s acsarkodások és súlyos arcul csapások ellenére az egész lemez valahogy "könnyen csúszik". Ennek oka valószínűleg  a lemez sok színűsége, a stílusok hozzá értő keverése és a jól elhelyezett váltások amik nem, hogy ki zökkentenék a hallgatót hanem inkább tovább lendítik.


A vad brutalitást mind ének és hangszerek terén is bármikor követheti valamilyen mennyei dallam. A nu metal és a hardcore fúziója olyan természetesnek hat, mintha eleve ilyen lenne a stílus. Az ipari betétek pedig csak egy kis futurisztikus ízt adnak az egésznek. Talán itt jön a ki a lemez egyetlen komoly negatívuma. Ha szét szedjük az elemeket akkor igazából kapunk egy egyszerű hardcore lemezt, egy egyszerű nu metal lemezzel. A nosztalgikus részek is eléggé ismerősnek hatnak legalábbis nekem, nem mintha hasonlót hallottam volna, hanem inkább pont ezt a megoldást, pont ezt a dallamot. A baj csak az, hogy egyébként nem vagyok jártas az efféle zenékben szóval aki ért hozzá annak lehet szembetűnőbb lesz, vagy csak én látok bele valamit ami nincs is ott. Mindezek ellenére ez egy bitang szórakoztató lemez, ami hoz egy kicsi régit egy kicsi újat is és alkot belőle valami különlegeset. Ha ilyen tempóban fejlődnek a srácok, akkor számíthatunk tőlük még pár arcszaggató anyagra.





Vein_Errorzone_2018
Kiadó:
Stílus:
Hardcore/Nu metal/Industrial
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Virus://Vibrance
2.Old Data In A Dead Machine
3.Rebirth Protocol
4.Broken Glass Complexion
5.Anesthesia
6.Demise Automation
7.Doomtech
8.Untitled
9.End Eternal
10.Errorzone
11.Quitting Infinity
Írta:
Eroen
2019. július 14., vasárnap, 19:03
Facebook:
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
Kritika, Eroen @ 2019. július 24., szerda, 21:21
Friendship - Undercurrent (2019)
Kritika, Eroen @ 2019. július 17., szerda, 11:21
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
Kritika, Eroen @ 2019. július 4., csütörtök, 19:19
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
Kritika, Eroen @ 2019. július 3., szerda, 18:39
Full of Hell - Weeping Choir (2019)
Kritika, Eroen @ 2019. június 16., vasárnap, 19:04
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render