A Vamacara egy titokzatos duó, melyet N (dobok) és A (gitárok, basszusgitár, ének) alkot. Ráadásul kétlakiak.
Egyikük Németországban, másikuk Lengyelországban él.
2017-ben alakultak és még abban az évben elkészítették a jelen cikk tárgyát képező EP-jüket.
A Mantras for the Manifold egy szűk 25 perces, 4 tételes kiadvány.
A Vamacara első, és eddig egyetlen anyaga.

Kérdés, hogy valaha el fognak-e jutni egy nagylemezig.
Én nem bánnám, ugyanis ez az EP külcsín és belbecs szempontjából is minőségi!
A borító és a booklet grafikái, minimál színvilága tetszetős és maga a zene sem átlagos.
A Metal Archives szerint pszichedelikus doom/death metalban utaznak a srácok.
Ők maguk zenéjüket black/death/stonerként aposztrofálják.
És valóban, a death és black metal is befigyel náluk, lazításként pedig be-beiktatnak elszállós etapokat.

További érdekesség, hogy az angol mellett lengyel és görög nyelvű dal is hallható az EP-n.
A kezdő Jak Damajanti Placze Po Nalu speciel lengyel és post-blackes témával indít, majd egy kis kórus szerű ének jön, később tempós nótává fejlődik, bekúszik az extrém vokál, de fel-fel tűnik a dallamos ének a későbbiek folyamán is.
02:10-nél aztán egy váltás érkezik és komolyan mondom olyan hangszínen szól a gitár, hogy azt hittem úgy fog folytatódni a dal, hogy „óóó Afrika”…
Ergo egy az egyben a KFT, azaz Laár András, vagyis Besenyő Pista bácsi gitárhangzása köszön vissza.
És nem csak ebben a szerzeményben.
A The Unending Ascent konkrétan egy ilyennel nyit.
De nem csak ezek miatt tér el az átlagtól a Vamacara muzsikája, ugyanis előszeretettel használnak olyan ütőhangszereket, amik túlmutatnak a sima dobfelszerelésen.


Ebből a szempontból (meg másból is) rokonságot érzek köztük és a Hail Spirit Noir között!
Akiket ugye kifejezetten komálok!
És görögök.
Mit ad isten, pont a másodikként felcsendülő Ola Einai Tipota idézi meg legjobban őket.
Ami görög nyelvű szám.
A CD-n egyébként görög betűkkel is van kiírva a dal címe.

A már említett The Unending Ascent a leginkább death metalos szerzemény, a gitárok, a basszus, meg a dob is nyersen, természetesen szól benne, de ez igaz az egész lemezre.
Szeretem ezt a fajta hangzást!
Az énekes ténykedése kapcsán egyébként még Csihar Attila neve is beugrott.
Főleg a kórus jellegű minimáldallamok miatt.
A záró The Serpent Temple-nek címéhez hűen van egy misztikus, szakrális jellege.
Főleg az intrójának.
Meg ugye a kórusoknak…

Nekem tetszik a Vamacara zeneisége, kíváncsi vagyok mit tudnának felmutatni egy egész estés kiadványon.
Roppant hatásos, egyediséget sem nélkülöző atmoszférikus black/death metaljukkal szerintem ki tudnának tűnni a többi, hasonszőrű banda közül!

Jöhetne a debütáló nagylemez!