Őskő (2019)
    A vérünkben, csontjainkban és az idegrendszerünkben ott él a nagyapánk, a dédapánk és az összes felmenőnk évszázadokra, évezredekre visszamenőleg. Meghatároznak minket tetteik, melyek alatt nem csak a hősökre, királyokra érdemes gondolni, hanem legalapvetőbb hétköznapi cselekedeteikre. A lelkünk és személyiségünk az ő örökségük. Testünket azok a molekulák és anyagok építik fel, amik a köveket, a fákat, a mezőket és óceánokat, de ha tovább megyünk azt is teljes bizonyossággal elmondhatjuk, hogy egy valaha felrobbant csillag sosem kért gyermekei vagyunk. Ezek alapján az emberiségnek igencsak erős kollektív tudattal kellene rendelkeznie: együtt aggódni a közös jövőnkért és együtt osztozni a múlt szégyenteljes eseményein, amiből illene levonni a megfelelő következtetéseket. Az ember azonban szereti kivonni magát a felelősség alól, hasonlóságaink helyett a különbségek kapnak nagyobb hangsúlyt a modern civilizáció legtöbb országában. Pedig a Nap éltető erejét elismerő lény, a hegyek mélyén fortyogó lávafolyamokat félő teremtmény ott él mindenkiben. Érzéseinket elfojtjuk, ösztöneinket rabláncon vezetjük és így sikkad el a hétköznapokban a természet, a mindenség iránti egyébként teljesen elvárható tisztelet is. Az elfojtás azonban mindig feszültséget szül, a felgyülemlett erő pedig utat tör magának, akár a világra robbanó gejzír. Az emberek esetében a kitörés nagyon sokféle lehet, az egyik legalapvetőbb formája a művészet. Legyen szó szobrászatról, festészetről, zenéről, azokat a tartalmakat tudjuk nagyra értékelni, melyek olyan képeket jelenítenek meg bennünk, amiket a valóságban nem láthattunk soha. Olyan „táplélékot” kapunk, ami anyag és bármiféle fizikai tulajdonság nélkül megragad és nem ereszt. Pont ezért szeretem az olyan lemezeket, melyek tiszteletüket fejezik ki a nálunknál nagyobb erők oltáránál, ahol a hangok finom elrendezése nem pusztán hullámok sokasága, hanem érzések, képek melegágya, amit mindenki a saját, egyedi belső vásznára vetíthet és értelmezhet. Erre a vonalra szakosodott a black metal egyik komplett ágazata is, de az igazán meggyőző anyagokat nem tartom túlzottan gyakorinak. Így külön öröm volt számomra a szegedi Ahriman új anyagának megismerése, mert az ősök és a láthatatlan hatalmak ezúttal szép magyar nyelvünkön szóltak hozzám.


    A zenekar terjedelmes múltat tudhat magáénak, gyökereik a 90-es évek első feléig visszanyúlnak, azonban én eddig csak a Ködkín ösvény című, második nagylemezükkel találkoztam, ami valamikor 2005 környékén jelent meg. Egy korrekt kiadványra emlékszem vele kapcsolatban, de azért a nosztalgiahullám nem ragadott magával. Nem is baj ez a viszonylagos ismeretlenség, mivel a kezdetek Ahriman zenekara már jócskán a múlté, jó hazai szokás szerint, aminek legtöbbször a megélhetés és a korlátozott lehetőségek az oka. Rengeteg tagcserén esett már át a formáció, melynek szerencsére azért örökös tagja, feje is akad, akit Lédeczy Lambert énekes (Mörbid Carnage, Fagyhamu, Hexenwood) személyében tisztelhetünk. Lambert énekhangján és a rajta megszólaltatott szövegen ugyanis fogott az évtizedes tapasztalat, legyen szó károgásról, hörgésről vagy narratív énekről, mindegyik esetben nemzetközi színvonalról beszélhetünk. Rajta kívül tallán Márta Zoltán billentyűs mondható régivágású Ahriman tagnak. Azért a többi poszton sem rutintalan kezdőket kell elképzelnünk, mivel a társaság már régóta ismerheti egymást innen-onnan.


    Ha már dicsértem az éneket, muszáj megemlítenem a dalszövegeket, mert igazából ők váltották ki belőlem a hosszadalmas bevezetőt is. A lemez mind a hét dalának nagyszerű sorokat sikerült írni, melyek ténylegesen átadják azt az archaikus, misztikumokkal és az idő homályába vesző rejtélyekkel tarkított hangulatát, amit nagyon ritkán kapunk meg saját nyelvünk közvetítésével. Ugyan jóval másabb stílusban, hangulatban tevékenykedik Kátai Tamás a Thy Catafalque keretében, de időnként az ő képei, vagy inkább varázslatának ereje tudott gyökeret verni bennem a hallgatás folyamán Az Ahriman persze nyersebb, de még így is meglehetősen változatosnak mondható, amit nem lehet simán black metalnak elkönyvelni. A végeredménybe beszivárog itt jócskán a melodikus, szimfonikus vonal, de felütik fejüket gótikus ízek, valamint a death/doom. A csapatban újoncnak tekinthető (2012-óta...) Mezey Tamás basszusai és a lassulásokban már igazán jártas Szenti Árpád (Evil’s Tears, Sentio Ergo Sum, KerecsenSólyom, Fall, Athame) tökéletesen kiszolgálják a depresszív hangulat megteremtését kellően játékos, mégis mély ritmusaikkal, Márta Zoltán billentyűi és zongorabetétei annak ellenére is megfognak, valamint hozzájárulnak a banda egyéniségének kiteljesedéséhez, hogy általában allergiás vagyok a zongorás dalkezdésekre. Hangjai nem tolakodók, legtöbbször ott és akkor kapnak nagyobb hangsúlyt, ahol annak célja, értelme van.  Egyedül talán a Jégsikolyban volt a kelleténél több belőle, ami megkoptatta a mellette zúgó riffek egy részét. Benkő Zsolt és Szalma Tamás gitárjátékára sem lehet egyetlen rossz szavunk sem, hiszen teljesen mindegy nekik, hogy masszív riffekkel kell megtámogatniuk Lambertet, vagy melodikus harmóniákkal. Ha azonban a pontokra vetettétek első tekinteteteket, akkor egyet kénytelen voltam behúzni, ami pont a nagyszerű zenei teljesítmény hozadéka. Érezhetően olyan emberek kezébe adott fegyvert (hangszert) a sors, akik képesek a szőrt felállítani a hátunkon, az anyagon mégis sokszor erősebbnek érzem a szövegre való támaszkodást. Minden dalban elviseltem volna a meglévőkön túl is egy-két egyéni akciót, zenei finomságot. Nem matekozásra, tördelésre gondolok, hanem a határok közé még bőven beszorítható apróságokra. Egy csípkelődő, rövid szóló, egy megsiratott szintetizátor... Ez tökéletesen működik például a lemezt nyitó címadó dalban, de hiányoltam az egyébként kedvencemmé vált Csillagfáklyában, valamint a Vulkánok szívében.


    De mindez csak a tőlem megszokott szőrszálhasogatás, mert az Őskő eddig 2019 legjobban megdörrenő, legigényesebb hazai kiadványa igazi tartalommal, értékekkel megfűszerezve, aminek még a megközelítéséhez is fel kell kötnie a többségnek a nadrágját. Sokrétű, újra és újra meghallgatható anyag átitatva őszinteséggel és elhivatottsággal. Az album elérhető lesz fizikai formátumban is, addig pedig a bandcam oldalukon lehet kóstolgatni.... Hallgassátok!
Ahriman_Osko_2019
Kiadó:
Stílus:
melodikus pagan/black metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Őskő (07:35)
2.Szikra (05:37)
3.Aranyló vér (06:04)
4.Jégsikoly (07:14)
5.Enyészett rengeteg (04:59)
6.Csillagfáklya (07:55)
7.Vulkánok szíve (06:16)
Írta:
boymester
2019. március 18., hétfő, 18:48
Facebook:
McFrost1977 2019. március 18., hétfő, 19:21
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Nagyon jó és találó írás, köszönöm szépen!
--
"Ha eljő a Farkas vihara, ne egyél a sárga hóból!"
Koncertek
Miyavi - No Sleep Till Tokyo Tour 2019
október 21.,
Barba Negra
Desszert Feszt Budapest IV.
október 24.,
Dürer Kert - Kisterem
Desszert Feszt Extra
november 5.,
Robot
Dragon Fire Tour 2019
november 10.,
Dürer Kert
Swallow the Sun, October Tide, Oceanwake
november 11.,
Dürer Kert
The 69 Eyes - West End Tour 2019
november 12., 20:00,
Barba Negra
From Hell With Love Tour 2019
november 13.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.148 seconds to render