Wars In The Unknown (2019)

    Azt hiszem a visszatérő olvasók nem fognak a térdükre csapni meglepetésükben, hogy igencsak kedvelem a While Heaven Wept munkásságát, akiknek első három nagylemeze gyakran kerül elő nálam. Ennek megfelelően sokat kutakodtam már a zenekar háza táján esetleges elmaradások után, vagy eddig fel nem fedezett kincsek reményében, így nem volt ismeretlen név számomra a hamarosan új nagylemezzel jelentkező Twisted Tower Die zenekar neve sem. A 90-es években a Solstice és a While Heaven ölelésében, keresztezésében született banda azonban legtöbbször csak átjáróházként szolgált a nagyobb nevek mellett, sosem tudta megmutatni saját erényeit a benne megforduló nagyszerű zenészek ellenére sem. Ennek oka talán az lehet, hogy az egyedi ízű doomban utazó duó mellett ők végig megmaradtak gyökereikbe kapaszkodó power metal bandának, akiket nagyon sokan, nagyon gyorsan túlnőttek. A már-már utánpótlás válogatottként funkcionáló, rengeteg tagcserével folyamatosan létező csapat azért mégiscsak összehozott megalakulása óta öt nagylemezt, most pedig már kanyarban van a hatodik, Wars In The Unknown című anyaguk.
 

 
    Az eredeti tagokból tehát elég kevesen maradtak, konkrétan Scott Waldrop gitáros (While Heaven Wept, October 31, Walpyrgus) és Marc Stauffer (Gravewürm, Division, Arghoslent) tekinthető őstagnak, akik mellé menet közben csapódott Jim Hunter basszer (Final Sign, Lord Vicar, Revelation, Brave) és második gitárosként Dave Boyd (Volture, Suzukiton). Az amúgy is ritkán villantó banda nehézségeit az új anyag megjelenése előtt ráadásul haláleset is tetőzte, ugyanis elveszítették Tony Taylort 2010-ben, akivel előtte két erős anyagot is letettek a rajongók asztalára a Crest Of The Martyrs és Netherworlds képében.


    Tony helyére egy régi ismerőst ültettek Jonny Aune személyében, aki korábban szintén a Walpyrgust erősítette a Viper mellett, de hasonló orgánuma ellenére mégis közelebb sodorta a Twisted Tower Dire világát a középszerhez, mint azt várták eddigi utolsó lemezüktől, amit Make It Dark címre kereszteltek. Nem csoda hát, hogy újabb 8 évet kellett várni a folytatásra, amit a No Remorse gondozásában találhattok majd meg március 15-től.
    A Wars In The Unknown újabb 10 power himnusszal kívánja folytatni a zenekar pályafutását, melyek olyan zenekarok munkásságából próbálnak meg táplálkozni, mint a Running Wild, Manowar, Rhapsody. Kapunk tehát bőven mágusokat, sárkányokat, lovagokat és minden mesébe illő elemet, amivel izgalmassá lehet(ne) varázsolni egy mezei mészárlás történetét. Csatlakozhatunk a kórusban érkező kiáltásokhoz, pengethetjük a léggitárunkat és kikiálthatjuk magunkat az univerzum istencsászárának, mértani középpontjának hallgatás közben... Aki a tömeggyártásnak ezt a fajtáját a mai napig kedveli, bizony nem fog csalódni ebben a lemezben a már-már szemzavaróan röhelyes borítója ellenére sem.
A Twisted Tower Dire tehát a két doom legendához mérten még mindig él, lélegzik, de azon kívül, hogy teljesen őszintén játsszák galloppozós harci áriáikat, nem tesznek hozzá most sem a metal műfajához, még a választott irányt illetően sem. Ugyanakkor hangszereik ismerete és képességeik ezúttal is megmutatják magukat ebben közegben is. 

Twisted_Tower_Dire_Wars_In_The_Unknown_2019
Kiadó:
Stílus:
power metal
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Szörnyű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.The Thundering
2.True North
3.Tear You Apart
4.Light The Swords On Fire
5.And The Sharks Came Then
6.Riding The Fortress
7.Eons Beyond
8.A Howl In The Wind
9.The Beast I Fear
10.These Ghosts Can Never Leave
Írta:
boymester
2019. február 11., hétfő, 08:25
Facebook:
EVIL-LŸN - Disciple Of Steel (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 31., kedd, 10:23
Imago Mortis - Vida: The Play Of Change (2002)
Kritika, boymester @ 2017. május 15., hétfő, 19:36
Crimson Dawn - Chronicles Of An Undead Hunter (2017)
Kritika, boymester @ 2017. április 2., vasárnap, 19:25
Betoken - Beyond Redemption (2014)
Kritika, boymester @ 2015. március 14., szombat, 20:22
Koncertek
CoreLeoni
december 11.,
Dürer Kert
Jinjer
december 22.,
Barba Negra
The Great Tour
január 22.,
Papp László Budapest Sportaréna
Equilibrium - Renegades Tour 2020
január 28.,
Dürer Kert
European Galactic Terrortour
február 7.,
Barba Negra
World Dominion Tour 2020
február 20.,
Barba Negra
Kvelertak
március 10.,
Dürer Kert
április 11.,
Backstage München
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.055 seconds to render