The Reborn (1992)
A német Risk egy meglehetősen régi múltra visszatekintő zenekar. Az 1967-ben alakult, akkor még Faithful Breath néven futó és a kornak megfelelően pszichedelikus rock, progresszív rockot játszó csapat a Scorpions után a második olyan bandának mondható, akik Németországban a fémzene útján próbáltak sikereket elérni. Faithful Breath néven 1967 és 1986 között tevékenykedtek, ám első hivatalos nagylemezük csak 1974-ben jelent meg, amit még 5 stúdiólemez, egy koncertlemez és két válogatáslemez követett. A csapat az 1980-as évek közepe táján elkezdett kacsingatni a heavy metal világán akkor orkánként végig söprő thrash metal hullámai felé, amikor is nevüket Risk-re változtatva, némi felállásváltás után folytatták korábbi zenei tevékenykedésüket. Risk név alatt 1986 és 1993 között 5 stúdióalbumot és egy EP-t adtak ki.
 

Az alábbiakban pályafutásuk egyik gyöngyszemét, a The Reborn albumuk dalait fogom boncolgatni, amin az éles és gyors thrash tempók mellet erősen jelen vannak a power és a klasszikus metal elemeinek ötvözetei, valamint a kor helyzetéből adódóan a III. világháború árnyképei. A csapat 1992-ben negyedízben megjelentetett lemeze a misztikus keleti hangszer, a szitár dallamaira fektetett Arise címet viselő intrójával indul, amit a misztikusság hangulatát fenntartó Last Warning bő kilencperces, ám annál változatosabb közét tempós galoppozása követ. Hűvös, egzotikus tempói meglehetősen slágeres erővel húznak, bár nem hiszem, hogy az akkori rádiók túl sűrűn játszották volna. A dal, csak úgy, mint az albumkoncepciója az újjászületés mítoszával foglakozik. Aminek akkor egyfajta világméretű üzenet szándéka is volt. Ne feledjük, 1992-tőt írunk, Öböl-válság. És azt se feledjük, hogy a lemez megjelenése óta eltelt közel 26 éve távlatából a mai dolgokat figyelve, azt mondhatnánk a világ mit sem változott. Ahogy az akkori kísérő történetükben is olvasható:

"… a degeneráció kora jelen van. Az emberek rabszolgák és gonoszak. A legtöbb szegény és boldogtalan, nem értékelik a boldogság értékeit, hamisak és válogatás nélkül lopnak, és ők maguk is tolvajokkal teli városokban élnek. Uralják őket, elnyomják őket, és már az sem érdekli őket, hogy természeti katasztrófák, éhínség, vagy háborúktól szenvednek. E nyomorúságnak csak egy újjászületés vethet véget."


Nos, ennek tudatában haladjunk tovább a robusztus riffekkel nyitó Be No More enyhén epikus megszólalású, gonosz szavalással előadott dalával, mely üzeneteit riffről-riffre sulykolják agyunkba. Az ezt követő balladás alapokra helyezett Lullaby megint csak a misztikus ízeket pengeti meg, amikbe erősen eposzias, hős metal témákat szőttek. Az újfent instrumentális Awakening rövid, és kissé borzongató hangjátéka megfelelő kapocs Turn Back to Ecstasy vérbő power/thrash úthengeréhez, ami technikás szólóival, és dinamikus váltásaival az album egyik legmozgalmasabb dala címét nyerte el nálam. Bár ezért a címért aktívan megvív az Eclipse szitáros misztikuma után berobbanó The Night Will Fall erősen progresszív, de a velejéig dühös dallamokból összegyúrt thrash orgiája, amit az egyfajta sötét álomvilágba süllyedő Phantasmagoria belassult, már doomosnak mondható olom-riffeinek hűvössége követ. Nem tagadom, e dalt, és a lemez többit dalát is elhallgatva rendesen elő jönnek bennem az olyan hasonlatok, hogy húú… itt olyan, mint egy OverKill, Megadeath, vagy épp Tesatment eposz, és még sorolhatnám. De hát 1992-őt írunk,  akkor ezek mentek. Ez az érzés mondható el az Armageddon (Fight Back) diadalittas, harcias meneteléséiről is, amik példa értékűen hozzák a gyors, és precíz old-shcool thrash metal tanait. A lemezt záró No One Will Remember hét perces eposza pedig egy igazi thrasher ballagás költemény a maga melodikus lírikusságával, jó ízű szólóival, és döngölősebb dallamvezetésével.


Ahogy azt az elején is mondjam a The Reborn üzenete, mondanivalója nem csak 1992-ben, de jelenleg is helytálló. 1992, az Öböl-válság, a III. világháború rémképe, ami akkor fenyegetően magasodott a világ felé és meglehetősen rányomta bélyegét az akkori hétköznapokra, társadalomra, és a lemeze rideg, kétségbeejtő hangulatára. De valamennyire érezhetően jelen vannak rajta a zenekarban akkoriban fellépő személyes és egészségügyi problémák is. A csapat gitárosa Roman "Romme" Keymer halláskárosodást szenvedett, ezt és a banda legutolsó Turpitude albumát már így játszotta fel. (Ő egyébként későbbiekben a Dew-Scented 1999-es Ill-Nature debüt-albumán is segédkezett.) A banda dobosa Jürgen Düsterloh is egészségügyi gondokkal küzdött, ami ellen 1994-ben végleg feladta a harcot (R.I.P). És ha már az előbb szóba került legutolsó nagylemezük a Turpitude, ami épp, hogy pár hónappal a The Reborn megjelenése után, amolyan hattyúdalként jelent meg… Nos igen, a tematika hasonló és itt jelentősebb lett a thrash hatás, ennel ellenére az eddigieket már ezzel sem igazán szárnyalták túl.
 


Risk_The_Reborn_1992
Kiadó:
Stílus:
thrash/power/heavy metal
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Arise
2.Last Warning
3.Be No More
4.Lullaby
5.Awakening
6.Turn Back To Ecstasy
7.Eclipse
8.The Night Will Fall
9.Phantasmagoria
10.Armageddon (Fight Back)
11.No One Will Remember
Írta:
Armand
2019. február 3., vasárnap, 17:04
Facebook:
mekong 2019. február 24., vasárnap, 15:47
mekong
Csatlakozott:
2004. január 5.
Hozzászólások: 9511
Jó olvasni régi albumokról kritikákat. (yes)
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.044 seconds to render