Ashaena
Calea (2016)

A romániai székhelyű Loud Rage kiadó emberei kiváló zenei ízléssel vannak megáldva. Az utóbbi időben több figyelemre méltó, underground album gondozását vállalták magukra. A pagan és folk metalból építkező Ashaena második lemeze is náluk látott napvilágot. A műfajából adódóan visszafogott lelkesedéssel kezdtem az album ízlelgetésének. Be kell vallanom, hogy a “folk” és “pagan” frázisok hallatán az idegpályáimon elindult ingerület legtöbbször egy felpuffadt kovászos uborka túlidealizált vizuális élményével kerül intim kapcsolatba. Szerencsére az Ashaena-nak sikerült elérnie, hogy ne érezzem feleslegesnek a komfortzónám átlépését. A folk és pagan zenéket csak messziről szemlélőknek is nyugodt szívvel ajánlom a Calea albumot ismerkedésre, ugyanis a műfaj fősodrának erős örvényei ellenére is képes volt a banda megőrizni a saját szellemiségét.

A 2006 óta működő, kolozsvári székhelyű csapat Cosmin „Hultanu” Duduc énekes, gitáros szólóprojektjeként indult, majd az évek során becsatlakozó tagok segítségével 2009-ban elkészítette az első, Cei Nascuti din Pamant névre keresztelt albumukat. 2013-ban ugyancsak Calea névvel jelentettek meg egy EP-t, melyen a mostani album három száma már szerepelt. Ha a zenekar tagok Facebook oldalára ránézünk, akkor rögtön láthatjuk, hogy a hagyományőrzést nem csak félvállról veszik. Ebből adódóan az általuk játszott zene is sokkal komolyabb hangvételű. A legtöbb folk címkével ellátott zenekartól eltérően nem egy hegyi kecske hátán egyensúlyozva próbálnak a kürtjeikkel riffelni. Messzemenőkig intelligens hozzáállást mutatnak mind a témaválasztásukkal és mind a megteremtett hangulattal. A dák népcsoport ősi hagyományait, mitológiát és a Római Birodalommal vívott csatáit mutatják be egy erősen spirituális atomszférával átszőve. Maga a banda neve is a Fekete-tenger ősi dák nevét rejti, melynek jelentése misztikus, sötét kék, mély. Ez az attitűd talán nem is meglepő, annak a ténynek a tükrében, hogy a zenekar feje, Cosmin Duduc kulturális antropológusként, a dobos Alex „Strechia” Duduc pedig spirituális ihletésű képzőművészként tevékenykedik. Neki köszönhető az album grafikája is. Minden dalhoz készített egy egyedi, sötét tónusú illusztrációt, melyek a dalok képviselte mondanivalót tolmácsolják. Ezek közül alább mellékeltem négyet. Aki számára Alex stílusa megnyerő, annak ajánlom, hogy nézzen szét a többi munkája között is, mert meglehetősen érdekes darabokra lehet lelni köztük.
 

 
Zeneileg a Negura Bunget és Primordial által taposott ösvényen egyensúlyoznak. Amíg a Primordial főként az ír nép tragédiáját és babonáit ülteti a hangjegyekbe, addig az Ashaena-nál is saját nemzetük ősi, pogány kultúrájának keresésén van a hangsúly. Az Ashenea esetében azonban erősebbnek érzem a spiritualitást. A párhuzamok tekintetében a Katatonia nevét sem hagyhatom ki a sorból. Habár az album nem annyira gyászos, mint a svédek bármely mesterműve, azonban sokszor itt is a lebegő, fájdalomtól telítődött atmoszféra veszi át a főszerepet. Ezeknek a hangulati elemeknek a lenyomata pedig tagadhatatlunl a Katatonia-tól eredeztethető.
 
A Calea nem mondható egységesnek, még érződik rajta az útkeresés. Az első három szám szokványosabb pogány metalt rejt, melyek nem tesznek hozzá semmi újat a műfajhoz. A Tapea 87 akár egy kései Bathory dal is lehetne. Rossznak nem mondanám, mert kifejezetten szórakoztatott. A nyitó tételben a Domitainus császár idejében vívótt tapea-i (Kr. u. 87) csatát elevenítik meg, amikor is a dákoknak sikerült győzelmet aratni a római birodalom felett.

Az album címét adó Calae és Tara Berladnicilor című szám is inkább egy konvencionálisabb harci történetet megidéző darab. A Tara Berladnicilor dallamai valamint a furulya használata a Dalriada zenekar kezdeti korszakára emlékeztet, amikor még őszintén áradtak belőlük a népzene által ihletett dalok. Azonban ez az utánérzés nem váltott ki belőlem széles mosolyt. Kezdtem félni, hogy az album további része is csak a népi motívumok megszokott továbbszövése lesz. Persze, még ebben az esetben is összességében pozitív véleménnyel lettem volna az Ashaena teljesítményéről, de ami az album további részében a felszínre tör, attól magasan a kecskeszarvak fölé emelkednek a folk és pagan műfaj művelői között.

A negyedik számtól kezdve egy nagy váltásnak lehetünk fültanúi, a Crapat di Cer dalban egyfajta fennkölt érzés uralkodik, mely eddig nem volt jelen az albumon. Az eddigi középszerű tételeket felváltja egy bensőséges hangulat, amiből legerősebben a spiritualitás érződik ki. Kiforrottan egymásra találnak az okkult, pogány tűzben lobogó harmóniák és a metal zene lendülete. Az ének sokszor Jonas Renske vokalizálásra emlékeztet. A borús hangulatot tovább erősíti a háttérből fátyolként aláhulló eső hangja. Annyi gyötrelmet nem hordoz ez a dal, mint a Katatonia bármely tétele, ugyanis itt a végén megkapjuk a feloldozást.


A Spirit-Sageate folytatja az előbb megkezdett utat. Itt már a pátosszal átitatott érzések uralkodnak, az ősök tisztelete. Nagyon megkapó volt számomra az énekes vokalizálása. A párhuzamot a Katatonia-val itt sem tudom elkerülni. Cosmin hangja egyáltalán nincs kiforrva, közel sem mondható jó énekesnek, de a számara megadatott kevés hangterjedelemet alázattal és kellő odafigyeléssel használja ki. Ez pedig pontosan illeszkedik a spirituális történetek dalba szőtt elmeséléséhez. A dal szerkezete és lassú, alázatos közeledése a kedvenc Primordial tételemet, a Sons of the Morrigan-t idézte meg bennem. A gitártémákon és hangzáson is kiérezhető a Primordial hatása, ami számomra a lehető legszimpatikusabb útat jelenti egy pagan banda esetében.
 

A Zbor Insetat nagyon finoman indít, de hamar egy lendületesebb, vágtázó tempójú harci dallá fejlődik. A kezdő dallamokban a gitár mellett a basszus is önálló életre kel, egymásba fonódik a két hangszín, közben pedig a szinti esőfátyolt varázsol mögéjük. A dal közepénél, a harciasabb részeknél akaratlanul is a Tengger Cavalry jutott eszembe. Cosmin az énekével megint egyedivé teszi a dalokat, sőt a hörgése is figyelemre méltó. A dal háromnegyedénél kezdődő lassú részben a basszus megint csak lenyűgöző: előreviszi, és újra magasztossá teszi a hangulatot, majd egyszer csak átadja a helyet a gitárszólónak. A zenészek nem egymással versengenek, hanem ténylegesen egymásra építkeznek.
 
 A Mos Urs sajátos, sötét hangulattal nyit. Valahonnan nagyon ismerősek voltak a kezdő dallamok. Röpke fél évembe került, mire ráébredtem, hogy az Aghora zenekar témái köszönnek itt vissza. A gitárok harangjáték szerű futamai a spirituális ösvénykeresés nyitányai: a sötét erdő mélyén bolyong a lélek kiutat keresve. A megváltást lassan el is éri, amint belép a tiszta ének: a természet részévé válik, örök feloldozást nyer.

Összeségében ez egy nagyon szerethető album lett. Technikai szempontból egyedül a hangzást érzetem gyengének, kicsit 90-es évekbelire sikeredett. A basszeros játéka itt külön élvezet volt számomra. (Általában csalódott vagyok, mert ritkán lehet hallani a bőgő önálló dörmögését.) Főleg a lassabb részeknél nagyon szép spirituális aláfestést biztosított a dalokban. A szinti kezelése is pozitívum volt a számomra, nem estek a többi pagan banda által elkövetett hibába, amikor a fémes hangszereken kívül, minden más elemet túlerőltetnek. A saját anyanyelvük használata pedig csak tovább emeli bennem a tiszteltet és a befogadahatóságot a zenéjük iránt: sokkal autentikusabb és magával ragadóbb volt annak ellenére is, hogy nem sok közöm van a román nyelvhez. 
 

 
Az utóbbi pár évben ők a harmadik román banda a The Thirteenth Sun és az Argus Megere mellett, akik a semmiből feltűnve elérték, hogy a jövőben is biztosan kövessem a munkásságukat. Bármilyen folk vagy pagan irányzatot tekintünk – és itt nem csak zenére gondolok – az esetek többségében a túlzásba esés csapdáját képtelenek kikerülni a hagyomány-motívumok ábrázolásával. A népmesék is csak akkor működnek megfelelően, ha nem erőszakosan, kilóra kimért motívum-panelekkel építik fel az atmoszféráját, hanem szelíden hagyják, hogy a hallgató kíváncsisága önmagától keljen életre. Az Ashaena pont ebben mesteri: érzik a határaikat, nem akarják az arcunkba tolni a saját áhítatukat, egyszerűen csak mesélnek. Hiszem, hogy a banda képes a jövőben felnőni a Negura Bunget munkássága mellé, és megörvendeztetni minket még a Calea-nál is egyedibb és kiforrottabb mesterművekkel.
Ashaena_Calea_2016
Kiadó:
Stílus:
pagan metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.Tapae 87 (05:48)
2.Calea (07:26)
3.Tara Berladnicilor (08:02)
4.Crapat di Cer (07:29)
5.Spirit - Sageata (09:37)
6.Zbor Insetat (07:40)
7.Mos Urs (05:40)
Írta:
nascence
2019. január 4., péntek, 09:09
Facebook:
McFrost1977 2019. január 4., péntek, 17:30
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Pacsi!
Nekem még az ulveri Bergtatt is beugrott, a Crapat di Cer c. dalnál főleg.
--
"Ha eljő a Farkas vihara, ne egyél a sárga hóból!"
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.047 seconds to render