TerrorVision (2018)
 

    Köztudottan vonzódom a lassú zenékért, kimért tempókért, de én is egészséges ember vagyok, akinek időnként szüksége van egy adag death metal fröccsre. Főként így az ünnepek környékén, amikor apám töményét próbálom fűszeres és zsíros ételekkel lefojtani tűzoltás gyanánt, majd a vissza-vissza köszönő jellegzetesen magyar pirospaprika támadásokat enyhíteni a szokásos sütemény áradattal. Ez utóbbiból szerencsémre kevés is elég, mivel alapvetően nem vagyok az édességek híve, de egy kellően száraz diós-mákos bejgli képes megadni a kegyelemdöfést és az úgynevezett kajakóma közelébe juttatni. A felgyülemlett energiák levezetésére egy funeral doom lemez pont olyan kezelési lehetőség, mint fájó fogra a körömgomba elleni krém, így maradnak a megbízható aprítások, brutalitások, mint például az Aborted idei lemeze. A belga csapat immár jó ideje, egészen pontosan 23 éve szállítja az extrém metal kedvelői számára. A banda az évtizedek folyamán nagyon sokat változott, mára egyedül Sven de Caluwé maradt meg állandó tagnak jellegzetes mély hörgésével és kiáltásaival, míg mások szépen lecserélődtek mellette. A gyakori váltásnak köszönhető talán a bandára jellemző, időnkénti színvonal változás, ami azért a rajongókat sosem tántorította el, mindössze csak félretették az aktuális anyagot egy legyintéssel, hogy a következő majd megint jó lesz. Joggal tehetik ezt, mert jellemzően képes az Aborted megjárni a középszerűség bugyrát, hogy aztán tüzes vassal saját torkán lenyúlva felöklendezzen magából egy-egy kegyetlen albumot. Hajlamosak arra is, hogy lemezről lemezre más arcukat mutassák, hiszen annak idején felkoncolták a világot egy olyan brutal death alapvetéssel, mint a Goremageddon: The Saw And The Carnage Done, máskor pedig okosabb, technikásabb oldalukat csillogtatták meg, mint például a Global Flatline idején.
    Tehát ideális lehet az immár tizedik nagylemez, a TerrorVision a felesleges energiák levezetésére, de nem az egyetlen, megkerülhetetlen megoldás. Ennek legfőbb oka, hogy érezhetően a zenekar komolyabb oldalát kívánták felmelegíteni, így a gore, a horror és a jóféle, amerikai gyökerekkel rendelkező hentesbolt pultja mögé filozofálni szándékozó egyetemistákat állítanak. Ennek eredménye, hogy a teljes természetességgel áradó, ösztönös death metalba belerondít a technikázás, középszerűbb menetelések és rutin megoldások ütik fel a fejüket. Beszivárognak olyan elemek, mint a deathcore, a groove metal a korábbi erőteljes cammogások helyére, ami nem is lenne baj, mert minden bandának illik fejlődnie, változnia valamelyest, de ettől még a dalok nem mindig tartogatnak annyi izgalmat, hogy egy ilyen hosszúságú lemez végéig kitartsanak. A TerrorVisiont (nem bírom nem leírni, folyton egy 80-as évek beli ócska sci-fi horror jut eszembe róla, melyben E.T. nagyapja terrorizált egy családot, még a nosztalgia sem szépíti meg a filmet) egy messzemenően oda nem illő, majd egy perces intro nyit meg, ez a Lasciate Ogne Speranza, majd rögtön a címadó ugrik nekünk azzal a lánggal, amit alapvetően keresve ugrunk neki egy ilyne lemeznek. Erős, de kissé sterilnek tűnő hangzást kapunk hozzá, ami nagyobb teret ad a hangszereknek, mint a kendőzetlen brutalitásnak. A dal témája sem túl újszerű, a televíziót és az általa közvetített mocskot pocskondiázza, mint a társadalomnak tükröt mutató, ördögtől származó eszközt. A Farewell To The Flesh című tételben aztán megjelennek a stílusbeli kalandozások, melyek közt a kimunkált gitárszóló nekem alapvetően nem jött be. Nem magával a szólóval, hanem a helyével volt gondom, mert mint kötelező elem jelent meg egy rövidke, de valóban élvezetes mészárlás előtt. Szerencsére a Vespertine Decay melodeath részeit fejben lehámozva egy igazán húzós death nótát kapunk, néhány komolyabb cammogással és valóban tökös témával, az igazi Aborted őrületig pedig egészen az ötödikként felcsendülő Squalor Opera című dalig kell várnunk. Na, ez mindent visz. Hol voltak eddig ezek a srácok? A kissé kiábrándító az egészben, hogy ők is nagyon jól tudják, hogy ez a dal viszi majd a lemezt a hátán, mert ehhez készítették el az első videójukat is...
 

    Egész jól sikerült a Visceral Despondency is, azonban néhol olyan bizonytalannak tűnik, hogy merre is akar tovább haladni, amit még leírni is furcsa egy rövid tétel esetében. A Deep Red olyan múltidézősebb fajta death cucc, amiből manapság nagyon sok van, viszont az egyszerű refrénje az a löket, ami erőt tud adni a folytatáshoz. Három és fél perces a dal, 2 perces energiabombaként mindent vinne idén brutalitás szempontjából, ráadásul visszahoz valamit a régebbi anyagok elmebetegségéből is. Az Exquisite Covinous Drama esetében megkapjuk a kritika elején már említett egyetemistánkat, aki bármiféle élettapasztalat nélkül, erősen ittas állapotban akar nekünk hatalmas bölcsességeket átadni. A tekerések itt sem rosszak, de nagyon erőltetettnek tűnően áll össze ebből egy öt perces dal. Az Altro Inferno is szépen kifénymásolta magának valaki más szakdolgozatát a műfaj jellegzetességeinek témakörében, akárcsak az A Whore D’oeuvre Macabre, bár az utóbbiban azért van annyi kakaó, hogy szívesen bólogatjuk végig és elképzeljük élőben is, mert bulizni nagyot lehetne rá. A záró, újfent öt perces The Final Absolution első két perce megint a felesleges okoskodás és ide nem illő hangulatkeltési kísérlet mintapéldányaként díszeleg előttünk, a dal „középső magja” hozza a kötelezőt, a vége pedig nagyon szeretne monumentálisnak tűnni...
     Régóta ismerem a bandát és tudom, hogy lesz még jobb lemezük is, mint a TerrorVision és talán lesz még gyengébb is, úgyhogy bátran leírom: ez az Aborted középszerűségre hangolva, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a "nagyok" mellett legtöbbször csak megbízható kísérők legyenek.  Más csapatokhoz hasonlítva büszkén hozza az idei erős nyolc pontot, szégyellni valójuk egy csepp sincs, de ha néhány saját, korábbi anyagához kellene mérnem, ennél kevesebbet is kaphatnának. De most komolyan, Goremageddon (és az emlegetett, fifikásabb Global Flatline) legyalulja az agyatokat és ecetes, mustármagos páccal elfogyasztja, TerrorVision maximum ad egy-két kijózanító pofont...
 
Aborted_TerrorVision_2018
Kiadó:
Stílus:
brutal death metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Lasciate Ogne Speranza (00:57)
2.TerrorVision (04:33)
3.Farewell to the Flesh (04:41)
4.Vespertine Decay (06:00)
5.Squalor Opera (04:01)
6.Visceral Despondency (03:32)
7.Deep Red (03:20)
8.Exquisite Covinous Drama (05:01)
9.Altro inferno (04:49)
10.A Whore d'Oeuvre Macabre (03:01)
11.The Final Absolution (05:07)
Írta:
boymester
2018. december 26., szerda, 08:49
Facebook:
Needless - Heresy (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 14., vasárnap, 13:12
Infernal Conjuration - Infernale Metallum Mortis (2019)
Kritika, boymester @ 2019. június 30., vasárnap, 08:58
Warpath - Malevolent Reprisal (2010)
Kritika, boymester @ 2019. május 19., vasárnap, 14:42
Agos - Aonian Invocation (2018)
Kritika, boymester @ 2019. április 11., csütörtök, 08:32
Koncertek
A Tour For The Demented 2019
november 21., 19:00,
Barba Negra
Moonspell, Rotting Christ
november 22., 19:00,
A38 Hajó
The Masters of Destiny Tour 2019
november 24.,
Barba Negra
The Raven Still Flies Over Europe
november 25.,
Barba Negra
Desszert Feszt Budapest IV.
november 26.,
Dürer Kert - Room 041
Tour Like A Grave 2019
november 26.,
Barba Negra
Void Dancers MMXIX
november 27., 19:00,
Dürer Kert - Room 041
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.056 seconds to render