Clue
Triptychon 'EP (2018)

A tavalyi év ősze óta trióvá avanzsált psychedelic grunge-doom vonalon mozgó budapesti Clue zenekar (Kiss Péter - énekes/gitáros, Erdei Attila - dobos, Nedoluha György - basszusgitáros) jövőre megjelenő nagylemezének egyfajta előfutáraként jelentette meg három számos, Triptychon címet viselő EP-ét.
 

A csapat eddigi, a kilencvenes évek rockzenéje, ezen belül is leginkább a grunge-os alapokon nyugvó dallamaiban ezúttal több szerepet kaptak a pszichedelikus "a háttérben munkálkodó samplerek által érezhető" lebegések, progresszívabb zenei, valamint az erősebb stoner/doom, illetve a modern metal groove-osabb hatásai. Az EP kidolgozott dalait, dallamvilágát egy meglehetősen éteri, bensőséges filozófikus hangulat, merengés járja át, aminek meg van a maga kellő lágysága és megfelelő keménysége is.

A szinte földbedöngölő, erőszakos groove/doom riffekkel nyitó Fate-blues egy meglehetősen feszes tempójú, ének tekintetében majdhogynem áriázó, dallamcentrikus nóta, aminek egyedi ízt ad a finoman megbúvó hard rockos ízű aláfestés-betét, és a dal végén hallható leszállósabb gitárszóló rezonanciája. A kislemez második dalaként a szinte thrash metalos lendülettel berobbanó (nekem első hallásra a Metallica - Seek & Destroy-ja ugrott be) A New Magician egyfajta, a ’90-es évek hörgősebb death/doom-jára emlékeztető énekével egy kis változatos, markáns erőt kölcsönöz a dalnak, ami aztán később némileg átmegy egy modern grunge tematikába és a hozzácsapódó, szintén szépen felépített klasszik metalos szólóba. A záró Tremendum erős riffeibe remekül bele lettek kombinálva az enyhén dark wave-es elektronikus aláfestések, amik felett egy fülbemászóan Alice In Chanis érájú dallam, illetve énekdallam lebeg, amolyan transzcendentális, zenei kaleiodoszkópikus utazást adva.
 

Azt hiszem a Clue-n átment változások, friss vért, friss lendületet, és új szemléletet is adtak a csapatnak. Mi sem jobb példa erre, mint ez a remek kis lemez, ami után nagy érdeklődéssel várható a jövőre ígért nagylemez.
 
Clue_Triptychon_EP_2018
Kiadó:
Stílus:
psychedelic grunge-doom
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Fate-blues
2.A New Magician
3.Tremendum
Írta:
Armand
2018. október 3., szerda, 18:25
Facebook:
X. Nightbreed - Ecsegfalva, 2016. 07. 09.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2016. augusztus 10., szerda, 10:56
Interjú Kiss Petivel
Interjú, 9000Sanyi @ 2016. július 5., kedd, 19:58
Clue - sunCult (2016)
Kritika, 9000Sanyi @ 2016. június 8., szerda, 10:44
Clue - What's on your mind? (2014)
Kritika, 9000Sanyi @ 2015. augusztus 28., péntek, 13:43
Clue - C.Q. (2012)
Kritika, 9000Sanyi @ 2013. január 28., hétfő, 10:25
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render