Six Must Die (2018)


    2016-ban jelent meg egy kibővített EP formájában a No Remosrse támogatásával a német Lord Vigo Under Carpathian Sun című lemeze, ami egy „b” filmre támaszkodva igazi retró hangulatával akkoriban felmosta velem a padlót. A messze nem hibátlan kiadvány olyan könnyedén görgette a doom metal témákat időnként sejtelmes filmes betéteivel, hogy szemet hunytam minden aprósága, gyermetegsége felett, ugyanis nem tudtam megunni és simán az év lemeze lett nálam. A hamarosan érkező Blackourn Souls már kevésbé győzött meg, de mivel még égett bennem a tűz, könnyedén eladta azokat a szerzeményeket, melyek a debütálásról lemaradt tételeknek tűntek leginkább. Papírforma szerint gyorsan érkezett tehát a második lemez, bár a bemutatkozáson szereplő dalok története azért régebbre nyúlik vissza. A zenekar tovább tartva ezt a tempót bejelentette a hivatalosan nyáron érkező Six Must Die címre keresztelt folytatást, aminek ronda borítója megrezegtette bennem ugyan a kétségek apró húrjait, de amikor megtudtam, hogy ezúttal ihletforrásnak egy réges régi kedvencemet, John Carpenter A köd című filmjét szúrták ki, megbocsájtottam a bántóan hatásvadász küllemet, amit a korábban csak az EP-n látható ronda logóval tudtak igazán megkoronázni.

    Szóval Carpenter és A köd… Kevesebben ismerik ezt a filmet a mestertől, mivel sajnos nem igazán sikerült felvérteznie magát az idő múlásának hatásai ellen, de mind a mai napig a klasszikus rémtörténetek, szellemsztorik egyik legjobbjának tartok. A tipikusan tábortűz mellett mesélhető (ez meg is jelenik a filmben) sztoriban a századik születésnapját ünneplő kikötői várost, Antonio Bay-t sűrű, vibráló köd árasztja el, melyből kalózok rothadó hullái tűnnek elő némi vérontásra. Ráadásul halrágta barátaink nem pusztán öncélúságból aprítják a jónépet, céljuk a napnál is világosabb, a városka sötét múltjában rejlő események hívták életre őket. Egy ilyen alapra már lehet húzni horrorban utazó nosztalgiavonatot, amiben a Lord Vigo hangzása, filmes betétei, remekül időzített egyszerű, de elsöprően hangulatos akusztikus megoldásai és billentyűi eddig teljes egészében képesek voltak.
    Az átkozott kalózhajó nevével fémjelzett intróval nyit az album, az Elizabeth Dane azonnal megadja az alaphangot, amit elvártam a zenekartól. Ugyanakkor bántó, hogy ezekből a jó kis témákból alig két percnyi futotta, simán összeállhatott volna belőle egy komplett doom himnusz, de gondoltam, ha már a kezdésben ennyi a spiritusz, akkor lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere. A Doom Shall Rise hozza is a menetelős Lord Vigo dallamokat egy nem túl ötletes riffelgetés keretén belül, de ilyenkor szokták feldobni a németek egy frankó refrénnel az általános dolgokat. Ez azonban most elmaradt, csupán egy kis akusztikus betétet és emelkedettebb hangulatú lassulást sikerült összehozni, ami után megmaradt a hiányérzetem. De hát ez még csak a nyitány! Most jön majd a doom! Gondoltam legalábbis, amikor az I Am The Prophecy játék idejére pillantottam. Sajnos újra biztonsági játék, önmaguk ismétlése következett ebben a dalban, unalmas, érthetetlen módon háttérbe szorított vokállal. Lehet Vinz Clortho úgy gondolta, ha már nincsenek jó dallamok, akkor legalább ne lehessen hallani. A negyedikként érkező Thul-Rar hoz valamennyi ötletet és lendületet, valamint megjegyezhető énektémát az albumon, ami nem túl szerencsés. Párja, a valamivel hosszabb Thal-Mun-Rar érdekes részeket is képes felvonultatni, majd jön a következő arcon csapás Evil In Disguise címmel. A dal konkrétan a Thul-Rarból lop, ami a refrént illeti, ráadásul feleslegesen hosszúra lett nyújtva. A lemez vége felé közeledve már kezdtem becsapva érezni magamat, ami a kalózokat és a hangulatot illeti, de végül futotta a zenekarnak egy olyan tételre, mint a címadó. A filmből beollózott hangok és a valamivel ötletesebb ének segített átlendülni még az időnként előforduló gagyi torzításokon is. Persze 13 perc erős túlzás ebből a dalból is, de legalább kaptunk valami bíztatót. A lemezt a 21 April 1880 zárja épp olyan röviden, mint ahogy indult és épp olyan hangulatosan, hogy megmutassa, ilyenre is képes ez a zenekar.
    Különösen fáj, hogy egy ilyen remek alapanyagra támaszkodva sem tudott felnőni első lemezének színvonaláig a Lord Vigo és sablontologatáson túl nem sok mindenre futotta. Nagyon vártam már ezt a lemezt, a No Remorse küldött is az augusztusban megjelenő Six Must Die-ból egy példányt az elsők között, de hogy nem lesznek elragadtatva a pontoktól, abban is biztos vagyok. A kiadvány úgymond tökéletesen felnőtt a kinézetéhez, úgyhogy a próbálkozást csak az epikus heavy metal feltétel nélküli fogyasztóinak tudom ajánlani.

Lord_Vigo_Six_Must_Die_2018
Kiadó:
Stílus:
epikus heavy/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 6 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.Elizabeth Dane
2.Doom Shall Rise
3.I Am The Prophecy
4.Thu-Rar
5.Thal-Mun-Rar
6.Evil In Disguise
7.Six Must Die
8.April 21, 1880
Írta:
boymester
2018. április 16., hétfő, 14:44
Facebook:
Purple Hill Witch - Celestial Cemetery (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 25., hétfő, 16:22
Szerkesztőségi kedvencek - 2016 - Kollégáink ajánlják!
Kultúra, Werewolfrulez @ 2017. január 29., vasárnap, 22:37
Lord Vigo - Blackborne Souls (2017)
Kritika, boymester @ 2017. január 21., szombat, 19:20
Lord Vigo - Under Carpathian Sun (2015)
Kritika, boymester @ 2016. június 25., szombat, 14:41
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render