Firepower (2018)
 

  Félve és mindig a megfelelő tiszteletadásra törekedve ugrok neki azoknak az írásoknak, amiknek tárgya olyan zenekar,  mely már nagyon sokat adott hozzá a fémzenék világához. Nem lehet ez másként az angol Judas Priest esetében sem, hiszen amikor a banda elképzelése, alapötlete kilökődött a rock nagymamánk méhéből, akkor még az én apám is azon vitatkozott egy hasonló korú társával, hogy melyik építőkocka illik leginkább a felépített játékerőd tetejére. Egészen pontosan 1969-ig kell visszatekintenünk, ha a banda történetíróiként szeretnénk fellépni, de az eddigi 17 nagylemez és változatos életút áttekintését feleslegesnek tartom, mert aki ismeri, szereti a  zenekart, az tudja, hogy rock, metal történeti mérföldkövek éppúgy szerepelnek diszkográfiájukban, mint néhány kevésbé sikerült kísérletezés, mellényúlás. A banda bábáskodott a műfaj megszületése, kiteljesedése felett, saját keretein belül kísérletezett is, aminek eredménye, hogy önálló, kialakult stílusjegyeik mellett mindig meg tudtak újulni és nem igazán születtek egyforma lemezeik. Egyeseknek pont az a kedvence, amitől a korábbi lemezek rajongói a fejüket fogták. Tehát 69-ig nem ugrunk vissza, bármennyire is csábító szám, viszont a 2008-as Nostradamusig mindenképp szükséges, hogy értelmezni, díjazni tudjuk a jelen korongot.
    Ezen a lemezen búcsúzott ugyanis a kezdetektől a zenekarral dolgozó K.K. Downing gitáros, aki alapvetően járult hozzá a banda produkciójához. Nyugdíjazása után a helyére Richie Faulkner gitáros került, akinek nem kis kihívás lehetett egy legena szárnyai alá kapaszkodni és megfelelni a jogosan az egekig szökött elvárásoknak. A viszonylag közepesre vizsgázó lemezek korszakában járó banda a Nostradamus koncepciójával kívánt új életet lehellni magába, ami szintén közepesre sikeredett. Ezen próbálkozások sorát folytatta a Richie közreműködésével született, mégis öregesre, feszengőre sikerült Redeemer Of Souls. Ideje lehetett elgondolkodni a nyugdíjas korban járó Halfordéknak azon, hogy szögre akasztják lassan a gitárokat, de röpke négy év elteltével újra odapörkölnek a Firepower lemezzel és meg kell hagyni, nagyon jól tették! Öregedés jeleinek nem sok nyoma maradt az új kiadványon, még ha a korábbi kísérletező kedvnek sem, de ezt szerintem egyetlen régi rajongó sem fogja bánni, mivel egy esszenciális Judas Priest lemezt kapnak ezúttal eddigi gyűjteményükbe, ami bőven tovább fogja éltetni a legendát. 
    Persze nem találták fel újra a műfajt, a hétköznapi értelemben nem is tartanám normálisnak azt, aki ezt várná tőlük. Helyette egy minden ízében kidolgozott, lüktető heavy metal kiadványt hoztak össze ezúttal, aminek egyedül a hossza tudott kiakasztani, ami a megrögzött Priest rajongókat csupán még intenzívebb nyálcsorgatásra tudja ösztökélni. A közel órás játékidőben 14 teljes értékű dalt találunk, átlagosan négy perces hosszal, melyet elejétől a végéig kihasználnak. Richie-t úgy néz ki, mostanra kebelezte be teljesen a gépezet, mivel a lemezt nyitó slágerben már hozza az életérzést, amit az előző kiadványon hiányolhattunk. A Firepower címéhez igazodva igazi gyújtóbomba módjára működik, megalapozva a teljes produkció hangulatát. Ugyan van a dalnak egy kis Iron Maiden íze, de a jellegzetes halfordi acsarkodás a refrénben helyre teszi a dolgokat. Hihetetlen energiákat mozgósítanak a veteránok, már nem is tudom, milyen mélyre kellhetett ehhez nyúlniuk abba a bizonyos varázskalapba.
 

A kórusokkal megtámogatott Lightning Strike nosztalgia vonata sem utolsó darab, bár jóval tucatabb, mint elődje, aztán az Evil Never Dies keményít be újfent valamivel lassabb tempóval, de a refrénnel karöltve remek húzással... A Never The Heroes a hard rock nagyjaira emlékezve integet felemelt fejjel egy letűnt korszakból, a Necromancer pedig jóval modernebb köntösben zakatol át rajtunk. Körülbelül ez a modernebb, erőteljesebb vonal váltogatja magát a kiadvány végéig a régi értékekkel, közel azonos minőségben, ami örömteli, viszont a végére igazán unalmasnak hat. 
 

    A zenekar rajongói új opuszt emelhetnek a magasba, s mutogathatják a világnak, hogy lám, mire képes egy nyugdíjas korú metalos, a fiatalok pedig belekóstolhatnak, mi is az a Judas Priest és képet kaphatnak arról is, mit jelent az élethosszig tartó kitartás, elkötelezettség a zene mellett. Jómagam is csak a már javában idősödő bandát ismertem meg annak idején a zseniális Painkiller formájában, amitől jelen kiadvány már fényévekre található, de az biztos, hogy az azóta elkészült egyik legerősebb Judas Priest anyag látott napvilágot a Firepower cím alatt. 
 
Judas_Priest_Firepower_2018
Kiadó:
Stílus:
heavy metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Firepower (03:27)
2.Lightning Strike (03:29)
3.Evil Never Dies (04:23)
4.Never The Heroes (04:23)
5.Necromancer (03:33)
6.Children Of The Sun (04:00)
7.Guardians (01:06)
8.Rising From Ruins (05:23)
9.Flame Thrower (04:34)
10.Spectre (04:24)
11.Traitors Gate (05:34)
12.No Surrender (02:54)
13.Lone Wolf (05:09)
14.Sea Of Red (05:51)
Írta:
boymester
2018. március 17., szombat, 09:16
Facebook:
Mystik - Mystik (2019)
Kritika, boymester @ 2019. április 11., csütörtök, 08:28
Doomicidal - Shadow Of The Gallows (2019)
Kritika, boymester @ 2019. április 5., péntek, 08:31
Magic Circle - Departed Souls (2019)
Kritika, boymester @ 2019. április 3., szerda, 10:04
Secret Society - The Induction (EP) (2018)
Kritika, boymester @ 2018. december 16., vasárnap, 10:00
Stevie McLaughlin - Toy Empires (2018)
Kritika, boymester @ 2018. november 10., szombat, 17:41
Koncertek
Equilibrium - Renegades Tour 2020
január 28.,
Dürer Kert
European Galactic Terrortour
február 7.,
Barba Negra
World Dominion Tour 2020
február 20.,
Barba Negra
Kvelertak
március 10.,
Dürer Kert
április 11.,
Backstage München
május 16.,
Arena
június 11.,
Pannonia Fields
továbbá
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.051 seconds to render