Pristine In Bondage (2004)
A zenekar 2000-ben alakult Stockholm-ban Svédországban. Az első albumuk 2002-ben jelent meg 'A World Depraved' címmel. Azt az albumot nem ismerem így hát maradjunk is az idei lemezüknél ami a 'Pristine in Bondage' címet kapta. A lemezen melodikus power metal hallható kicsit modern köntösbe bujtatva. Az albumot Mikael Andersson - Bass, Ronnie Backlund - Gitár, Robin Bergh - Dob, Johanna De Pierre - Ének, Kari Kainulainen - Gitár felállásban rögzítette a csapat. A hangzás megfelelőnek mondható minden hangszer arányosan szól. A lemezen 10 dal található, a Japán változaton még plusz 3 bonusz nóta van. És most magáról a lemezről pár szó , mindig félve vesz az ember a kezébe olyan lemezt amelyen hölgy énekel, de rögtön le is szögezem hogy ebben az esetben semmi baj nincs az énekkel. Johanna De Pierre hangja kellőkép képzett és erős, otthonosan mozog mind a magas mind a mélyebb hangtengerben, az egyéniséggel már inkább akadnak gondok bár nem tudom hogy ez gond-e? Mindenesetre néhol Anneke Van Giesbergen (THE GATHERING) hatását éreztem. A zene igen modernnek mondható a két gitár végig viszi a dalokat hol dallamokat játszanak hol kemény riffelés folyik és mindezt igen modernnek mondható hangzással. a ritmus szekció is kellőkép ott van biztos alapot biztosítva ezzel az egész lemeznek. Végezetül annyit hogy ez egy jó lemez, kellő hangszeres tudással felvértezett zenészekkel jó énekessel! Ajánlom mindenkinek aki szereti a dallamos metal zenét de nem zárkózik el a kicsit elszállós ének témáktól sem. Nekem a lemezről nagyon bejött a Coming Home és a kicsit keményebbre sikerült Katharsis című felvétel, de a Wraith című dal is sokszor megfordul a lejátszómban!
Amaran_Pristine_In_Bondage_2004
Stílus:
Power Metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
Dalok:
1.Atropine
2.Revolution Without Arms
3.Coming Home
4.Inflict
5.Without Stains
6.Katharsis
7.24 Pills
8.Wrath
9.Crow Me
10.Primal Nature
Írta:
Dolmen
2005. október 3., hétfő
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.015 seconds to render