x Thrash x 33 x 00 x (2017)
A hazai HC szcénát ismerőknek nem kell bemutatni az egri csapatot. De talán a honi rock/metal színteret figyelemmel kísérők is találkoztak már a zenekarral valamilyen formában, hiszen 2003 óta itt vannak velünk, tavaly mi is írtunk a 10 c. gyűjteményes lemezükről.
A banda saját bevallása szerint is az old-school HC (Agnostic Front, Warzone, Sick Of It All, AMD, Boston Klinika), illetve a gyönyörű '80-as évek magyar punk hagyományait ápolja. Nem csak zenéjükben van jelen a hardcore életforma és a krishna tudat.
Az új lemez tipikus HC, rövid, velős, dühös. A szövegükben tipikusan megmondós, ráadásul eléggé nyíltan politikus is.
Az Isten óvja a királyt egy tökéletes nyitónóta, amiben a múlt és a jelen párhuzamait teszik nyilvánvalóvá Gulabék. Jól érződik a napjainkban szinte kézzelfogható elégedetlenség.
A másik téma, a család, az összetartozás, a felelősségtudat, ami szintén fontos a szcénában. Több helyütt kerül szóba a zenészek múltja és az, hogy most már felelősek a gyerekeikért is. Gyakorló apaként teljesen azonosulni tudok ezzel.

A Jetiben kifejezetten tetszik, ahogy a dal második felében lelassulnak.
Az Örökség a legkülönlegesebb szerzemény a lemezen. Lassan indul, a címhez kiválóan passzoló módon gyermeki énekkel, majd szélvész HC-vá gyorsul - szinte látom a fortyogó küzdőteret - és a mondanivaló sem utolsó. De erre majd később kitérek. A dalban Csapi mellett a Hajdú család hölgytagjai(Klári és Rozi) is szerepelnek, üde színfoltjai az anyagnak.
A Hét “gyermeki szemszögből” mutatja meg a világot.
A leggyorsabb tétel címet nyilvánvalóan a nosztalgiázós, emlékezős szövegű Egészségház kapja. A nóta az egyik kedvencem. Itt a korábbi tag, Gép és Bertha Keve énekel még. Gyanítom sokan tudnak azonosulni az alábbi sorokkal (nem csak a HC körökből):
“Róluk szól ez a pár sor, mert büszkék vagyunk rá,
Hogy az összes a barátunk sok őrült nyáron át…”


A lemezt záró Örökség 80’s Punk All-Stars verziója egy tiszteletadás és a punk/HC összetartozás jegyében fogant felvétel. Olyan arcokkal, mint Asztalos Ildi (Trottel), Papp Gyuri (Tizedes meg a többiek, Bandanas), Hemü (Kretens), Császár Dani (Leukémia) Kígyó (Gusztus).
A nóta szövegében is a magyar HC/punk korai korszakának világát idézi. Az olyan sorok, mint a “csoportosan elkövetett izgatás a vád” sokat mondanak. Főleg, ha 40 közeli vagy.

Zeneileg - bár a korábbi Tisztán a cél felé lemezeket nem ismerem mélyrehatóan - mintha kicsit lazább, kicsit szellősebb lett a x Thrash x 33 x 00 x album. Talán az ének is változatosabb, jók a csordavokálok, a tipikus sing along témák. Az alig 23 perces anyagot mindenképp ajánlom, ha valamennyire szereted a HC-t.
Nem kizárt, sőt szinte biztos, hogy az év legfontosabb hazai régisulis HC anyaga ez.
Hallgassátok!

Tisztan_a_cel_fele_x_Thrash_x_33_x_00_x_2017
Kiadó:
Stílus:
old school HC
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Isten óvja a királyt
2.Dinoszaurusz
3.Összeomlás
4.Jeti
5.Örökség
6.Hét
7.Egészségház
8.Örökség (80's Punk All Stars)
Írta:
9000Sanyi
2017. október 6., péntek, 12:03
Facebook:
Tisztán A Cél Felé - 10 (2015)
Kritika, 9000Sanyi @ 2015. szeptember 14., hétfő, 12:54
Tisztán a cél felé - Krodha (2008)
Kritika, haragSICK @ 2009. február 26., csütörtök, 19:53
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.022 seconds to render