Éljen, ismét találkoztam egy tradicionális death/black metal anyaggal!
Bár csak lehet, hogy nekem ilyen nagy újdonságok ezek, révén ezen műfaj előadóit kissé kirekesztettem az életemből. No, de sebaj, remek idő ez arra, hogy sorozatosan bepótoljam ezen hiányosságomat.

A Stillborn formációról fogunk most tárgyalni (ahogy elnéztem Encyclopaedia Metallum-mon, van még pár ilyen nevű banda), kiknek már 5 nagylemez, 3 demo és 1 split kapcsolódik a nevükhöz, fennállásuk 20 éve alatt.
A hagyományos katolicista mozgalmat támadó szövegvilágot- és gondolatokat képzeljünk el - általában ez is a jellemző a hasonló bandáknál. Zenetechnikailag sem mutatnak semmi újdonságot, ugyanazon sémákat használják, mint azt megannyian tették már. Ennek ellenére a tempójával, dinamikájával, valamint a dupla vokállal elértek egy kifejezetten hallgatható összetételt.


Ugyan az anyagon kilenc szám kapott helyet, így is csak 33 perc az összjátékidő. Ennek fényében sokat nem is tudom boncolgatni.

Miután kétszer-háromszor végigszaladtam rajta, határozottan hallgathatónak mondtam, egyedül azért vontam le pontot, mert sok a sablonelem. Ami sajnos az albumdesign tekintetében is érezhető.  Gyér lengyelemnek köszönhető nem mondanak túl sokat a számcímek (na jó, szerintem a Ancykryst tudom, mit jelent), a google translate-et meg inkább hagyjuk, ha lehet. Megelégedtem annyival, amit hallottam: egy igényesen és dinamikusan felépített, ám semmilyen újdonsággal nem rendelkező lengyel death/black albumot.

Érdekes találkozás volt, ám nem mondanám maradandónak.