Éjszakákba nyúlóan elmélkedhetnénk arról egy pohár száraz bor mellett, bajszunkat pödörgetve, hogy milyen zenében utazik az olasz Xenomorphic Contamination elnevezésű duó, ha a válasz nem bökné ki a szemünket, mely halk pukkanás után folyik le az arcunkon, amire kiült a megvilágosodás. Először is a két tag, Max és Davide, akik egy focicsapatra való, gusztustalanabbnál gusztustalanabb nevű zenekarban megfordultak már, vagy épp aktívan tevékenykednek (kedvenceim a Pit Of Toxic Slime és a Precognitive Holocaust Annotations nevű bandák). Mindemellett a digitális fertőben fogant, Tristan Rettich által elképzelt lény és a zenekari logó is felér egy alapos útba igazítással: itt death metal lesz, méghozzá modern és brutális kivitelben, amitől nem áll messze egy csipetnyi grind felfogás sem. Nekem kifejezetten bejött ez a kinézet, mert nem a szokványos darabolós, belekbe göngyölt formában tálalja a brutalitást, hanem egy nyilvánvaló keret köré, aminek témája az idegen invázió és a gyors pusztulás. Az támadókat nem hatalmas űrhajókkal, lézer fegyverekkel képzelik el, hanem belülről felemésztő mocsokként, fertőzésként, melynek legvégső fázisában már könnyedén lehúzhatnak minket akár a csatornába is, hogy tovább poshadjunk az örökkévalóságig.
    Ezt a képzetet nyitja meg földön túli hangjaival a The Rise of the Great Devourer, ami szemétaprítóként funkcionálva darál maga alá nem szűkölködve az aprítás mellett keményen bólogatásra ingerlő zakatolásokkal sem. Max gitárjátékát egyébként végig dícséret illeti, már a nyitásnál is több témára csettinthettem elégedetten.  Még azt is elérte, hogy a djentes megoldásoktól most a jó értelemben kerülgessen a hideg. Mély hörgés kíséretében zakatol el mellettünk 4 percével a dal, hogy aztán az Onset Of Infection technikásabb, kuszább vonalán folytassa tovább az emberiség megfertőzését, kiirtását. A dal végén található gépies lassulás tökéletesen hozza azt a földön túli precizitást, fagyos kimértséget és pontosságot, ahogy tervszerűen elpusztítanak minket. Ezt fokozza tovább a címadó Colonized From The Inside és az Extermination Of The Weakest, a Biomechanical Retaliation bugyborékoló hörgésében pedig már minden remény elveszni látszik. A fogós lassulások, valamint a jóval sablonosabbnak tűnő gyors témák váltakoznak tovább a Martyrsban és az Alien Deception c. szerzeményben is, míg a végén a lemezt a Xenomorphic Supremacy fojtja digitális káoszba.
Semmivel sem emelkedik tovább a Xenomorphic Contamination egy átlagosan jó, erős death lemeznél, még akkor sem, ha átsüt rajta a rutin, a műfaj iránti elkötelezettség és a tudatos tervezettség. Talán ez utóbbi lehet a legnagyobb gátja annak, hogy a lemez ne csak ránk rúgja a bejárati ajtót, majd gyorsan távozzon. Minden esetre egy magabiztos kezekkel feljátszott adrenalin löketet biztosít az irányzatot kedvelőknek és edzett füleknek. Én mindenesetre éppúgy élveztem a brutalitását, mint rövidségét...