Hardwired... to Self-Destruct (2016)



Keretes szerkezetet kapott a Metallica régóta esedékes, 10. nagylemeze. Nyissa és zárja hát az album első és utolsó dala ezt az ismertetőt!

Melyek félrevezetőek lehetnek a korong egészét illetően. Ugyanis az előzetesen elcsöpögtetett nóták (Hardwired, Moth into Flame, Atlas, Rise!) alapján másra lehetett számítani, mint amit egészében nyújt a Hardwired… to Self-Destruct. Lévén a nyitó és záró szerzemény mondható csak ízig-vérig gyors, thrash-es metalnak. Thrash metalnak meg kb. csak a Hardwired. A Spit Out the Bone számomra inkább heavy/speed metal, thrash beütéssel.
A köztük lévő 10 tétel pedig a középtempó különböző fokozataival támad.
És igen, jó adag középkorszakos ’tallica ízzel. Fekete albumos, de főleg Load/ReLoad típusú, csak némileg fémesebbre vett számok sorakoznak a dupla lemezen. Ami játékidejét tekintve lehetett volna szimpla is, hisz speciel rövidebb, mint a szimpla CD-n napvilágot látott Load. Én több lehetséges magyarázatot látok amögött, hogy miért lett dupla a Hardwired… to Self-Destruct.

1. A két disc nótái bizonyos szempontokból különböznek. Az elsőn a könnyebben ható, kvázi slágeresebb, tempók, hangulatok terén változatosabb számok szerepelnek. A másodikon a nehezebben emészthető, alapvetően középtempós, itt-ott kísérletezős tételek kaptak helyet.
2. Nyolc év telt el a Death Magnetic óta. Égő lett volna egy 35-40 perces anyaggal előrukkolni.
3. Jubiláltak, mégis csak a 10. nagylemezük ez, megadták a módját. Dupla sorlemezük eddig még nem jött ki.

Ezeken túl persze még más okok is közrejátszhattak. Lényeg a lényeg, hatalmas hype előzte meg az album megjelenését és üzleti szempontból az első hetek eladásai azt mutatják, hogy nem várható egy újabb Lulu-féle bukta.
Bár anno az Antal Nimród által dirigált mozifilmjük is veszteséges volt, most mégis a friss lemez összes dalához készíttettek videoklipet. Ez is elég rendhagyó, főleg mainstream zenekarok esetében. Szóval hatalmas csinnadrattát csaptak a Hardwired... körül.
Mivel az összes lemezük megvan eredetiben, természetesen ezt is beszereztem. Sokan kritizálják a borítót, nekem nincs bajom vele, még akkor sem, ha hasonlót már csináltak a Crowbar, vagy a Foo Fighters legénységének is. Maga a standard, két CD-s kiadvány igényes digipack, a belső képek is a borítóhoz illeszkednek. A hangzás is barátságosabb, mint a ReLoad óta bármi. Erőtől duzzad, de szerencsére nincs túlkompresszálva, mint ahogy a Death Magnetic. Lars dobjai is rég szóltak már ilyen jól. Mit ér persze mindez, ha nem tud dobolni? Teszik fel sokan a kérdést.

Nekem laikusként az itt nyújtott teljesítménye teljesen rendben van, sőt felfigyeltem 1-2 megoldásra, amilyeneket eddig még nem hallottam tőle.
Ott van pl. a Now That We're Dead, ahol a lassan zakatoló riffre dobol valami gyorsat, amellett, hogy a tempót is üti. Kíváncsi vagyok azt lábdobbal, vagy hogyan csinálja, de a klipből nem derül ki. Pedig egy sima image videót forgattak hozzá, amin akár még láthatnánk is miket üt, de mégsem látjuk…
Mindegy, a dal nagyon fasza, a refrénje kiváló, a 4. percet követő megtördelt témázgatás is zsír, sőt még Kirk szólója is tűrhető. Ha már nála tartunk, köztudott, hogy 1983 óta ez az első Metallica lemez, amin dalszerzőként nem vett részt. Viszont azt nyilatkozta, hogy így a szólóit akarta maximálisra megírni.
Kirk, jelentem nem sikerült!
Bár akadnak eltaláltabb megmozdulásai, dallamos, fogós pengetései, ezek általában nem a fő szólók, hanem rövidebb melódiák. Mint pl. a Moth Into Flame refrént megelőző témája. Vagy a Halo on Fire egyes részei. Igaz, abban a nótában teljesít talán legjobban.
A legtöbb megmozdulása viszont alibi gitározásnak tűnik, hozza a rá jellemző paneleket, szinte le sem száll a wah-pedálról.
Míg Lars önmagához képest korrektül teljesít, Hammett játéka számomra csalódás.
Trujillo sem kap sajnos akkora teret, mint amekkorát megérdemelne. Én a helyükben szabadjára engedném a fószert, ha úgy gondolja, hogy slapppelni akar, csinálja! Persze profin alapozik, az általa is jegyzett ManUNkind-ba belepakolt egy kis okosságot. A személyes kedvencemnek számító Dream No More-ban is ügyeskedik, de én többet szeretnék hallani belőle! Hetfield papáról viszont csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni! Rég énekelt már ennyire színesen, változatosan! Az előbb említett nóta verzéjében úgy tolja, hogy inkább AIC-es a hangja (ha nem is Layne Staley, de Jerry Cantrell), mint standard Hetfield-es. Maga a dal zeneileg doom közeli, a refrén alatti döngölés atom! Simán lehetne akár C.O.C., vagy Floodgate is.

A lágyabb részeket is tartalmazó Halo on Fire pedig arról árulkodik számomra, hogy nem volt véletlen a csak a szimfonikusokkal előadott két nóta anno. A No Leaf Clover, illetve a –Human. Mintha ezek hangulatából, zeneiségéből is sikerült volna valamit átmenteniük erre az összefoglaló jellegű lemezre.
Mondjuk engem a dalhoz forgatott klip zavar, szerintem nem hozzáillő, de a klipekkel is hasonlóan vagyok, mint a reklámokkal. 10-ből kb. 1-2 mondható jónak. A Halo on Fire-t a végére rendesen katartikusra gyúrják, szépen fel van építve a nóta, olyan ívvel rendelkezik, mint a ’70-es évek alapbandáinak monstrumai. Ahogy a vége felé Het a „Hello darkness, say goodbye” sort énekli, óhatatlanul beugrik a Simon & Garfunkel klasszikusa.
Összességében az első CD bivalyerős!

A másodikat viszont tény, hogy szokni kell. Előjönnek azok az érzések, hogy pár percet nyeshettek volna a dalokból, stb. Ennek ellenére azokban is találni olyan megoldásokat, amik miatt a Metallica még ma is tényező és más bandáktól ilyeneket nem hallhatunk.
Hasonló groove-ra épül a ManUNkind és a Lemmy-nek emléket állító Murder One. Ilyesmi témákat a mi Wackorunk is szokott tolni!
Az előbbi az érdekesebb darab, hiszen a fogós énektémákat a dal második felére tartogatja James. Számomra onnantól válik izgalmassá a nóta, amikor rákezd a „Fascinate Partner of insanity” részre. Az ének fölé pakolt "huhogós” basszus(?) effekt újdonság tőlük, a szóló meg olyan hibbant, hogy Tom Morello neve is beugrott hallatán.
A Here Comes Revenge gitárgerjesztéssel kezd és zár. A főriff eltalált, a leállós versszakok szintúgy. Azon Metallica szerzemények közé tartozik, aminek a verzéi erősebbek, mint a refrénje.
Az Am I Savage? a leginkább Load-os darab, „ooooh”, de patent!
A Murder One-nal sincsenek gondok, mint ahogy a záró Spit Out the Bone-nal sem. Csak én érzem úgy, hogy a „Stop breathing”-gel kezdődő versszakokat úgy dalolja Het, hogy simán elmennének The Offspring-nek, Bad Religion-nek, vagy jobbfajta Green Day-nek?
Ez kimondottan tetszik, meg az is, hogy a dal elején egy ritkán használt hangszínét veszi elő. Robert bőgőszólója ugyancsak ínyemre való! Az viszont kicsit érthetetlen számomra, hogy a nóta második felében miért kellett újrahasznosítaniuk a Suicide & Redemption témáit.
Viszont itt kicsit a Master/And Justice… korszak tekerős, tappinges szólóit is feleleveníti Kirk! Az alapriff pedig esszenciális Hetfield! Még mindig ő a színtér egyik legjobb ritmusgitárosa!
Anno a mágneses albumot túlpontoztam, ma már nem kapna tőlem 10 pontot. Objektíven a Hardwired… sem biztos, hogy nyolcnál többet ér, de jól esik hallgatni és fene tudja lesz-e még valaha is 11. Metallica lemez.
Ha az eddigi tendencia folytatódik, akkor ha lesz is, nem túl hamar.

Nézzük csak, évtizedekre lebontva hány sorlemezük jelent meg:
’80-as évek: 4
’90-es évek: 3
2000-es évek: 2
2010-es évek: 1

Tehát nagy rá az esély, hogy a Hardwired… to Self-Destruct az évtized Metallica lemeze. Nem a legjobb, vagy legilyenebb-olyanabb, hanem AZ EGYETLEN. Én nem bánnám, ha nem így lenne, mert ez a korong egy energiától duzzadó csapatot mutat. Koránt sem hibátlan album, de egy igazi definitív talicska dalcsokor. Minden korszakukat megidézik, mégsem tűnik retrónak a cucc.

Szóval tőlem kapnak egy szubjektív kilencest. Ha úgy alakulna, hogy ez pályafutásuk utolsó nagylemeze, szégyenkezésre nem lenne okuk!




Metallica_Hardwired_to_Self_Destruct_2016
Kiadó:
Stílus:
Metallica-metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
CD 1
1.Hardwired (03:09)
2.Atlas, Rise! (06:28)
3.Now That We're Dead (06:59)
4.Moth into Flame (05:50)
5.Dream No More (06:30)
6.Halo on Fire (08:15)
 
CD 2
1.Confusion (06:43)
2.ManUNkind (07:17)
3.Here Comes Revenge (06:30)
4.Am I Savage? (06:29)
5.Murder One (05:45)
6.Spit Out the Bone (07:09)
Írta:
oldboy
2016. december 3., szombat, 19:45
Facebook:
Critical Defiance - Misconception (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 5., vasárnap, 18:35
Darkest Color - Deal With Pain (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 3., hétfő, 15:50
Wrathchild America - 3-D (1991)
Kritika, boymester @ 2017. október 2., hétfő, 21:26
Sepultura - Roots (1996)
Kritika, boymester @ 2017. április 9., vasárnap, 15:13
Power Trip - Nightmare Logic (2017)
Kritika, boymester @ 2017. április 8., szombat, 19:01
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.025 seconds to render