Hypnosophy (2016)

    Immár elmondható, hogy a görög Aenaon rendszeres látogatója az oldalnak, mivel foglalkoztunk már minden lemezükkel, melyek a hangpróbán is megmérettetésre kerültek, gyakran alaposan megosztva a pontozók gyanútlan mezejét. Többek között én sem méltattam túlzottan a 2014-es megjelenésű Extance c. lemezt, ami részleteiben, ahogy a banda korábbi anyagai, magas színvonalat képviselt, de egyben megülte a gyomromat. Ezzel szemben Hypnosophy sokkal könnyedebbre és befogadhatóbbra sikerült, miközben megtartották a bandára jellemző szabadon értelmezett zenei szerkezeteket. A könnyű fogyaszthatóságot természetesen most is csak az avant-garde, kísérletezős black/death vonalon lehet értelmezni, azért egy új Nothing Else Matters nem született. Amiben nagyot lépett előre a banda, az egyértelműen a dalszerzés, méghozzá úgy, hogy lényegük, a határok nélküli zene mit sem változott.

 
 
    Slágeresség szempontjából azonban telitalálat már a nyitó  Oneirodynia is, ami egy alig hét perc feletti, de minden izgalmasat magába foglaló szerzemény. Változatos vokalizálás, ami a black metalos károgástól a tiszta énekig, a megjegyezhető dallamokig terjed, számomra időnként megidézve a populáris hangulatban lévő Strapping Young Lad világát, valamint a svájci Blutmond zenekarét. Pedig a dal elején még a Thy Catafalque ködös világából indultunk ki... Ha pedig így összegyűltek a hatások, áthallások, akkor nem hagyhatom ki az Arcturus, Sear Bliss, Vintersorg, Solefald megoldásokat sem, amik így egybegyúrva hamisítatlan Aenaon dalokat alkotnak. A változatos ének mellett izgalmas gitártémákat, brutális darálást és menetelős középtempót, erős szólót is kapunk, a szaxofont pedig még meg sem említettem. Talán ez lett eddig a zenekar legjobban sikerült szerzeménye, ami egyszerre vad és zabolátlan, ugyanakkor átgondolt, tökéletesen kiforrt és egységes. A másodikként érkező Fire Walk With Me szintén hasonló hosszúságban fogant, a dallamok és változatos hangszerek kezelésének megtartása mellett pedig még agresszívabb tud lenni a nyitó dalnál. Érezni, ahogy ropog a tűz, ahogy a szél által felkapott apró parázsdarabok időnként a bőrünkbe marnak. A dal második felébe beköltözik a mágia, a dal hipnotikus, lángok körül kialakult körtánccá válik, hogy a végén felgyorsulva ismét megmutassa erejét. Az előzetesként megjelent Earth Tomb igazán skizofrén kettősséggel bír: black metal és laza heavy metal sláger vegyületeként szórakoztat.

    A Void ugyanezt a varázslatot műveli, méghozzá egy hangyányit sem zavaró, tökéletesen beillesztett női énekkel, amit talán a Cradle Of Filth tudott többször izgalmasan elsütni. Ha pedig kísérletező kedv, akkor szóljon a dalban az indiai szitár is, mert miért ne.
    A lemezen kilóg a sorból a Tunnel c. szerzemény, már csak azért is, mert alig négy perces és leginkább kemény death metal meneteléssel kezdődik, majd a progresszió jegyében annyi felé ágazik, mint Öveges professzor ősz hajszálai az elektromos kísérletek alatt. Felkapaszkodott az elszállás vonatra a Thus Ocean Swells is, ami egészen a 70-es évek progressziójáig képes visszanyúlni. Ebben segítségére vannak a könnyed, de fifikás gitártémák és az erősebb billentyűhasználat. A korlátok döngetéséhez természetesen hozzá tartozik a monumentálisabb, terebéjesebb szerzemény, ezt a célt szolgálja a záró, negyed órás Phronesis - Psychomagic, ami egy barátságos, zeneiségre épülő kezdés után kézen fogva, cukorkát ígérve kísér el bennünket a kiváló görög black színtér fekete erdejébe... Ugyanakkor ez lett a lemez leglaposabb, legjobban elnyújtott dala, tehát azért a rövidebb szerzeményekben jobban működik a gépezet.

Eddig több kiadványával tettem kísérletet a zenekarnak, de valahogy mindig túlnőtt rajtam a feladat, amikor be kellett fogadnom a zenéjüket. A nagy kísérletezési ingereket sokkal inkább éreztem magamutogatásnak, céltalan csapongásnak, mint tudatos alkotói folyamat eredményének. Most azonban megérettnek, kiforrottnak érzem a dalaikat, úgyhogy lehet aratni.
 
Aenaon_Hypnosophy_2016
Kiadó:
Stílus:
avant-garde/progresszív black/death
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Oneirodynia (07:50)
2.Fire Walk with Me (07:03)
3.Earth Tomb (06:59)
4.Void (06:02)
5.Tunnel (04:46)
6.Thus Ocean Swells (07:12)
7.Phronesis - Psychomagic (15:16)
Írta:
boymester
2016. november 29., kedd, 19:57
Facebook:
ZolixiusRex 2017. február 26., vasárnap, 14:26
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Nem megy ki a fejemből... (L) - HP-n szívesen venném, ha beajánlanátok, még ha nem is leszek ott, de elolvasnám a benyomásokat. :-) Pls!
--
In Grind We Trust!
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.083 seconds to render