Zi (2016)

Másfél év elteltével el is érkeztünk a temesvári Negură Bunget Erdély-trilógiájának második epizódjához. A tavalyi Tău a természet szépségeire helyezte a hangsúlyt, míg a Zi néven megjelent folytatás a természettel harmóniában élő egyszerű ember mindennapjait, szokásait, gondolatait foglalja dalokba. A lemez címe ismét kettős jelentéssel bír, akárcsak a tavalyi Tău lemez:

tău = hegyi tavacska, tengerszem / a tied
zi = nappal, nap (nem az égitest) / mondd, mondjad


A Tău kapcsán tavaly már leírtam, mennyire személyes jellegű számomra a Negură Bunget által jelenleg feldolgozott téma, és ez a szokásosnál nagyobb szubjektivitást eredményez. Nem tudom, milyen lehet úgy hallgatni ezeket a lemezeket, hogy az ember még sosem járt hegyekben, s ez alatt nem egy turistakilátót értek, ahonnan 500 méterre parkol az autó, hanem azt, amikor az embernek van ideje átszellemülni és magába szívni mindazt, amit a természet nyújt neki. Netán még a hegyekben élő emberekkel is szóba elegyedik. Mert amennyiben az ember ezeket megtapasztalja, és az élmény nyomot hagy benne, egészen biztos, hogy a Zi az elraktározott belső filmtekercs vetítőgépeként működik majd. De az is igaz, hogy éppen úgy, ahogy nekem is vannak az izlandi vagy norvég helyekhez kötődő zenével kapcsolatos elképzeléseim, érzéseim, gondolataim, úgy ez fordítva sincs másképp.


Nos, aki ismeri az erdélyi formáció munkásságát, az tudja, hogy Negruék nagy hangsúlyt fektetnek a különféle népi hangszerek autentikus megszólaltatására. Ez a jelenség az idő előrehaladtával egyre szembetűnőbb, még felsorolni is nehéz lenne, mi mindennel képesek bővíteni a Negură Bunget eszköztárát, hát még kiemelni azokat a dalokon belül. A Zi lemezen még az eddiginél is nagyobb teret kapott a hiteles népzenei jelleg, ami a tematika miatt érthető, sőt, várható is volt, így a hagyományokról, az ősök által továbbadott örökségről egyre színesebb, élénkebb és átfogóbb képet festenek. Negru tudományosan és őszinte érdeklődéssel kutatja az elődök szokásait, nyelvét, hagyatékát, valamint igyekszik zenében és zseniális dalszövegekben (versekben) megragadni a hegyek, erdők között élő tiszta lelkű ember gondolkodásmódját, életvitelét, annak minden szépségével és drámaiságával együtt.


A szimandron halkan és ritmikusan kopogó hangja már az első pillanatokban egy sehová nem rohanó életvitel nyugodtságát, sőt, csendjét kínálja a városi zajhoz szokott füleknek. Egy szertartásszerű bevezető ez, amely megadja az alaphangot a teljes lemezhez. Még inkább népi jellegű a szinte ringató dallamokkal felruházott Stanciu Gruiul. Mindkét dal bővelkedik a különféle, színező szerepet betöltő hangokban, de nem tolakodóan, hanem lágyan, finoman, hogy akkor érvényesüljenek, amikor az ember elcsendesedik, és csak arra figyel.

A nyitó dalhoz hasonlóan a Grădina Stelelor (A csillagok kertje) is a hagyományok szellemében folytatja a szél hátán továbbadott történetet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a black metal eltűnt volna a zenéből, hiszen a dalban, több másikhoz hasonlóan, találkozunk sodró, gyors black áramlással is. Mindössze arról van szó, hogy korántsem lehet már a köznyelvi értelemben vett zord black metal műfajt a Negură Bunget zenéjének középpontjába állítani. Persze, Ihsahn definíciója szerint, ezt továbbra is egyértelműen black metal lemeznek lehet nyilvánítani, mivel a hozzáállás, az érzés, a hajtóerő semmit sem változott.

A Baciu Moșneag ― ha már a zord megközelítést szóba hoztam ― egyenesen a lemez leggyorsabb, legdurvább dala, sötét és fenyegető riffel indít, de a későbbiekben ez nagyszerűen keveredik a zene szép oldalával. A dal tele van meglepetésekkel, nagyszerű szólóval, hagyományosabbnak mondható riffekkel, népies énektémákkal, dallamokkal, harmóniákkal. Mindenképpen a lemez egyik legjobbja.

A számos kiemelkedő momentum közül hadd emeljem még ki a Brazda Dă Foc énekdallamát, amely részben hasonlít az előző lemez Schimnicește című tételéhez. (Azt a szerzeményt a tavalyi év egyik legkifejezőbb dalának tartom.) A többnyire lassú, éterien cseppfolyós dalba még egy szélvészgyors témát is sikerült becsempészni, amely igen drámai hatást kelt, az alá úszó szép dallamokkal együtt.

A meglepetésekre visszatérve, a lemezt záró Marea Cea Mare 11 perc fölé nyúló, földtől elemelkedett kompozíciójában női ének is fokozza az amúgy is kitűnő dal érdemeit. Az album ezennel a lehető legmélyebb és legkomolyabb hangvételben fejeződik be, mintegy szimbolizálva az átszellemülést, a teljes odaadást, a tisztán látás nyújtotta kellemesen meleg érzést ― igazi élmény hallgatni.

A temesvári csapat ismét bizonyított szakmai, emberi és spirituális téren egyaránt. Az igényes digipak CD-re pedig a Prophecy kiadó a garancia (a Lupus Lounge a Prophecy alkiadója). Kíváncsian várom a trilógia harmadik részét, amely a természethez közel álló erdélyi ember életének spiritualitásáról szól majd. A következő korong témája tehát elvontabbnak ígérkezik, ami szinte biztos, hogy a zenében is megmutatkozik majd.



Negur_Bunget_Zi_2016
Kiadó:
Stílus:
atmoszférikus folk/black metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Tul-ni-că-rînd (05:56)
2.Grădina stelelor (08:32)
3.Brazdă dă foc (09:11)
4.Baciu moșneag (08:25)
5.Stanciu Gruiul (05:20)
6.Marea cea mare (11:24)
Írta:
farrrkas
2016. november 10., csütörtök, 19:45
Facebook:
Necron 2017. március 22., szerda, 05:59
Necron
Csatlakozott:
2011. november 4.
Hozzászólások: 424
Most olvastam azt a szomorú és sajnálatos hírt, hogy március 21-én, szívrohamban elhunyt Gabriel "Negru" Mafa (41) a Negura Bunget egyik oszlopos tagja.

Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar egyedi és különleges legyen, mind zenéjében, mind vizuális megnyilvánulásában. Koncerteken párszor találkoztam vele és egy kedves, szimpatikus ember benyomását keltette, nagyon sajnálom, hogy nincs közöttünk többé és őszinte részvétem a zenekar tagjainak és a hozzátartozóinak.
Necron 2016. november 14., hétfő, 05:54
Necron
Csatlakozott:
2011. november 4.
Hozzászólások: 424
Válasz Perszepeta üzenetére:


Igen, más, mint a Tau. Időt kell neki adni, majd megérik. Én is annyiszor hallgattam a Tau-t, hogy szinte idegennek hatott a Zi világa, de ez idővel változott. Személy szerint, nekem is jobban tetszik az előző lemez, de semennyire sem rontja a Zi érdemeit. Kiváló, minőségi album, ami számomra is hasonló "képeket" ébreszt,mint ahogy Farrkas írta.

Örülök, hogy ott voltál a koncerten. Akkor egyezik a véleményünk és nem csak én látom így. Remélem, a hétköznapnak volt betudható. Én is úgy érzem, hogy a passzivitás a zenekarnak is feltűnt, pedig nagyon jó kis koncert volt. Reméljük jönnek hamarosan és akkor jobb buli lesz.


Akkor lehet én leszek az ellenpélda, de nekem a Tau sokkal jobban bejön. Valószínűleg az új lemeznek nem adtam még sok időt, 2x hallgattam végig. Mindenképp adok neki még esélyt... Az írás persze kiváló!

Az említett koncerten szerencsére ott voltam, élveztem, én még elviseltem volna több számot is azon a kb. 50 percen felül. Sajnos valóban kevesen voltunk és nagyon passzív volt az a néhány ember is. Mintha a zenekarnak is feltűnt volna, bár ők mindent megtettek a jó hangulatért.

Perszepeta 2016. november 13., vasárnap, 22:13
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz Necron üzenetére:

Köszi a cikket.Egyetértek minden szavaddal.Nagyon jó album lett, talán egy kicsit "blekmetálosabb", mint a Tau.

Amit sajnálok, hogy méltatlanul kevesen jöttek el a pesti koncertjükre, pedig nagyon jól sikerült koncert volt, (helyhez képest) jó hangzással vizuális segédletekkel. Megérdemeltek volna egy kicsit több rajongót és lelkesedést.


Akkor lehet én leszek az ellenpélda, de nekem a Tau sokkal jobban bejön. Valószínűleg az új lemeznek nem adtam még sok időt, 2x hallgattam végig. Mindenképp adok neki még esélyt... Az írás persze kiváló!

Az említett koncerten szerencsére ott voltam, élveztem, én még elviseltem volna több számot is azon a kb. 50 percen felül. Sajnos valóban kevesen voltunk és nagyon passzív volt az a néhány ember is. Mintha a zenekarnak is feltűnt volna, bár ők mindent megtettek a jó hangulatért.
Necron 2016. november 13., vasárnap, 21:47
Necron
Csatlakozott:
2011. november 4.
Hozzászólások: 424
Köszi a cikket.Egyetértek minden szavaddal.Nagyon jó album lett, talán egy kicsit "blekmetálosabb", mint a Tau.

Amit sajnálok, hogy méltatlanul kevesen jöttek el a pesti koncertjükre, pedig nagyon jól sikerült koncert volt, (helyhez képest) jó hangzással vizuális segédletekkel. Megérdemeltek volna egy kicsit több rajongót és lelkesedést.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.056 seconds to render