Anna (2016)

Amíg a Morbid Angel ábécé sorrendben adja ki a lemezeit, a Nile egyiptomi istenek köré szövi a zenéjét, vagy amíg a Baroness a színek bűvöletében alkot, addig Pierre Laube zöld-fekete rémálmainak egyedi hangulatú illusztrációiban nyilvánítja ki egyik sajátosságát a sok közül. Sokkal több rejlik ezen a borítón is, mint az első ránézésre feltűnne. A kép minden szeglete az iszonyat arcának egy-egy újabb barázdáját rajzolja meg – ismét a zene mélyen gyökeredző hangulatát ragadva meg vele.

Nem kell sokáig nézegetnünk a képet, ahhoz, hogy Annáról azonnal Anne Frank jusson eszünkbe, ám e rendkívül kifejező név nem egyetlen gyermekáldozatra utal, hanem minden olyan gyermekre, aki szenvedett vagy áldozatául esett a vallási és politikai fanatizmus gerjesztette háborúk bármelyikében. Én magam mindig is úgy gondoltam, hogy a gyermekek azok, akik még képesek kristálytisztán látni, akikben élesen elválik a jó a rossztól, és akiknek szemét még nem takarja el az érdekek és ideológiák ferde világnézete. Az ebből fakadó, szívből jövő őszinteségük és a meg nem fertőzött ártatlanságuk az, amelyet, ha elhalni lát az ember, a lehető legnagyobb fájdalomként él meg. Ilyen súlyos témát boncolva, aligha lehet úgy zenét alkotni, hogy az komfortérzettel töltse el annak hallgatóját. A zaklatott hangvételű, ám rendkívül inspirált death/doom zenekar, a német Doomed, alig egy év elteltével ott folytatja, ahol a Wrath Monolith lemezzel abbahagyta, azaz a csúcson. Az is kimondottan szimpatikus, hogy Laube nem vacakol splitekkel, kislemezekkel, miegymással, hiszen amennyiben a kívánt hangulatot meg akarja teremteni, tudja, hogy ahhoz nagylemezre lesz szüksége.


Az első néhány hallgatás még a szavakkal továbbra is nehezen kifejezhető Wrath Monolith album jóleső kényelmén keresztül szűrődött át, szóval nem véletlenül vártam bő két hetet eme ismertető megírásával, amely idő alatt szinte minden nap lement a korong. Ennyi meghallgatás után akár jóra is hallgathattam volna, sőt, meg is unhattam volna a lemezt, azonban Anna köré minden hallgatással magasabbra tétetett a szögesdrót-kerítés, mely azóta is egyre mélyebben vág bele törékeny gyermektestébe. Nem vitás, hogy az év egyik legjobb albumáról beszélek, amelyre bizonyíték legalább ezernyi található az itt hallható hét dalban. Pierre Laube elképesztő témákkal állt elő, és úgy játssza továbbra is saját stílusát, hogy még az ötödik nagylemezén is képes szívbemarkolóan fogalmazni, sőt, újdonságokkal szolgálni.

Az Anna címmel megjelent lemez az „unalmas” jelző tökéletes ellentéte. Akárhányszor hallgatom, eleven képek peregnek a szemem előtt, és ugyebár, ezt nem mondhatom el akármelyik lemezről. A hadviselés alatt álló ország egyszeri emberének gyötrelmei, a rettegés pillanatképei, a lebombázott városok romjai között botorkáló árvák rezzenései, s a temetők sírköveire homályosodott fekete-fehér gyermekfotók ezrei: ilyen világot tár fel a lemez, mindezt a zene segítségével.


A negyvenes éveket idéző hangfelvétel bejátszása mellett hátborzongató bőgőhangokat, lépteket és kétségbeesést hallani az album első pillanataiban, melyet a gitár húrjainak életre keltése követ szövevényes, tekergődző, érzelmekkel átitatott formában. Az alapot a súlyos… mit súlyos, az embert földdel azonnal betemető death/doom témák jelentik, hol gyorsabb tempóban száguldva a megsemmisülés felé, hol csontokat törő lassú lánctalpakon araszolva. Lépten-nyomon fel-felbukkannak a lemez díszítő elemei, melyekben nem szűkölködik az 50 perces anyag. Ha az apró, de jelentős, sőt, káprázatos elemek nyújtotta érzést kellene szemléltetnem, akkor azt egy sötét, ódon temetőhöz hasonlítva tenném meg. A sötétségen kívül először semmit sem látni, ám ahogy ott üldögél az ember, a temető különböző pontjain gyertyalángok lobbannak fel, percről percre egyre több, míg végül egyrészt megvilágítják a sírokat, a fejfákra rótt neveket, a fákat és a koszorúkat, másrészt a gyönyörű panoráma megteremti azt a gyászos, ugyanakkor kétségtelenül szívet melengető, mégis félelmetes hangulatot, amelyhez köthető lelkiállapotot csak átérezni lehet, leírni semmiképp.


Ilyen gitárdallamokat csak az tud írni, aki már eleve hallja azokat előtörni önnön belsőjéből. Az egész lemezre rátelepedő, indaszerűen kígyózó melódiák óriási plusszal és egyéniséggel törnek az ég felé. A rövid és ultralassú címadó utolsó néhány pillanatában pedig magát a rettegést sikerült hangokba préselni. Az őrület igazi arca először az As the Thoughts Began to Be Tarnish dalban fogalmazódik meg, melyben olyan beteg hangjáték ékesíti az ólomdoom riffeket, hogy az ember szeme azon nyomban kikerekedik a döbbenettől. Emellett a dalban egy csodaszép szóló is hallható. A hegedű elégikus hangja nyitja a majd’ 10 perces The Weeping Trees dalt. Ebben Daniela Laube hangja is felcsendül, ami a megannyi drámai pillanat egyike. Érdemes minden hallgatásnál a lemez újabb, korábban meg nem figyelt részleteire figyelni, hogy a teret kapott basszusgitár nagyszerű momentumait is ki tudjuk élvezni.

A szintén 10 perc körüli Withering Leaves a kedvencem. Baljós és egyben szomorú dallamok alá úszik be lágyan a zongora, majd egy német nyelvű, vidámnak tűnő hangfelvétel is, mely összetétel már az első perctől megadja a dal groteszk jellegét. De ami ezután jön, attól leesett az állam, és azóta sem tértem magamhoz. Szőnyegbombázással egyenértékű pusztítást végez a maga után csak krátereket hagyó riff-monstrum, s akit nem temet végleg maga alá, azt ezer darabra tép. Az ezt követő (disz)harmóniákhoz pedig ép elmével nem érdemes közelíteni, hiszen az általuk vetített képek létrejöttét maga a borzalom táplálja.

 
A záró tételt megelőző szép zongorajáték a korábban említett égő gyertyák egyik legfényesebbikeként ragyog. A döbbenetes című The Frozen Wish pedig az előző lemez utolsó dalánál is különlegesebb. Ed Warby (Ayreon Hail of Bullets dobos) tiszta éneke kifejező, és remekül illeszkedik a dalhoz, kiegészítve Laube mély és erőteljes hörgését.

A death/doom műfajt kiszélesítő, eszközeiben, megoldásaiban előremutató, kreativitásban tobzódó zenét hallhatunk a Doomed idei lemezén is, s én már csak abbéli óhajomat fejezném ki, hogy az a kút, amelyből az alkotó merít, a jövőben se apadjon ki.
Doomed_Anna_2016
Kiadó:
Stílus:
death/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Your Highness the Chaos (08:49)
2.Anna (03:59)
3.As the Thoughts Began to Be Tarnish (06:57)
4.The Weeping Trees (09:52)
5.Withering Leaves (10:18)
6.Roots Remain (01:51)
7.The Frozen Wish (08:52)
Írta:
farrrkas
2016. október 8., szombat, 22:41
Facebook:
farrrkas 2016. október 11., kedd, 18:04
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
Köszi, srácok! :-) Boymester, nagy örömmel láttam, hogy adtál még esélyt a lemeznek, és feljebb ment a pontszám. (yes)
boymester 2016. október 11., kedd, 15:58
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Most is minőségi, de nekem kicsit olyan régi Opeth hangulatot nyújtott, amit korábban nem éreztem. És a hörgés továbbra sem a legizgalmasabb. De még így is feltornázhat a ranglistámon, csak többet kell hallgatnom, mert mindig találok benne valamit. Egyébként alapos írás lett! Grat.
--
Youtube csatorna
McFrost1977 2016. október 11., kedd, 07:51
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Nagyon köszi, sokat segített! Nem mertem eddig "hozzá nyúlni", de nem bántam meg!
--
Állat vagyok,
száj és bél,
éhségem nő,
mint belül a halál.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.046 seconds to render