The Storm Within (2016)

 

Ma van a Zene Világnapja.
A svéd Evergrey pedig zenét játszik.
Hogy milyet?
Jót!
Két korábbi ’forgács ítész szerint egyenesen kiválót, hisz eddig három lemezükről jelent meg kritika az oldalon, és mindhárom opusz megkapta a maximális 10 pontot.
Az utolsóként ismertetett Monday Morning Apocalypse pontosan tíz esztendeje jött ki és bizonyos szempontból vízválasztónak tekinthető a csapat életében. Hisz azzal a koronggal egy erőteljes lépést tettek a mélyre hangolt gitárokkal operáló, modern metalos elemeket alkalmazó prog. power fémötvözet felé.
Én magam sosem voltam a banda rajongója, bár ismerem a munkásságukat és legtöbb kiadványukat kedvelem is. Viszont az említett 2006-os CD-t követő két sorlemezük nem tudott megérinteni. Akkoriban úgy is tűnt, hogy fel fog oszlani az Evergrey, de Tom Englund zenekarvezető/agytröszt és legénysége valahogy csak túlélte ezt a hányattatott időszakot és pályafutásuk egyik legerősebb eresztésével tértek vissza két éve. A különleges atmoszférájú, zeneileg sokrétű Hymns for the Broken újból elkapott és feledtette velem az előző két, gyengébben sikerült albumot.
Úgy látszik a lendület még mindig tart, ugyanis pár hete kiadták tízedik nagylemezüket, The Storm Within címmel.
A 11 nótás, 58 és fél perces korong pedig egy jó értelemben vett slágerparádé!



Az elsőként nyilvánosságra hozott, zongorával indító, majd a kései Nevermore világát idéző, mélyre hangolt riffel tova gördülő, kimért tempójú Distance megteremti azt a hangulatot, amely olyannyira jellemző erre a brigádra. A refrént pedig úgy odateszi Tom, ahogy kell! Nem állítom, hogy a metalénekesek krémjéhez tartozik, de férfias orgánuma, dallamérzékenysége, karizmája kiemeli a mezőnyből. Főleg, ha jó formát fog ki az aktuális lemezre. És most azt fogott ki! Végig ihletetten énekel, verzéi, refrénjei pár hallgatás után rögzülnek agyunkban, lelkünkben. A nóta végén hallható, általában neuralgikus pontnak számító gyerekkórus sem viszi el giccsbe a darabot. A Passing Through-ban rálépnek a gázpedálra, és egy igazi modern power prog. sláger kerekedik ki belőle. Amit pedig a Henrik Danhage/Tom Englund páros gitározás terén bemutat a lemezen, nem kutyafüle! Váltott, többkörös, szinte fütyülhető szólóik aranyat érnek. Persze a riffek, döngölések is oda vannak téve. A szintiből pont annyit adagol Rikard Zander, amennyit kell. Jó példa erre a Someday, amiben a diszkrét szőnyegezést néha egy-egy lassú zongorahang váltja. A refrént követő gitárdallam meg hatalmas ötlet volt!
Az Astray kezdő riffje szintén jól mutatott volna az utolsó néhány Nevermore-on. A gitárszólója pedig igazi Gilmour-iskolás. Méregerős az első négy nóta, nekem mégis a lemez legrövidebb szerzeménye a kedvencem.



A The Impossible egy zongorára épülő, Kevin Moore Chroma Key-ét és emiatt nyilván Peter Gabrielt eszembe juttató merengő. Tom szívét-lelkét kiénekli ebben a csodaszép tételben.
A rövid pihenő után újra a sebességen, a melankolikus, mégis erőteljes számokon a sor. A My Allied Ocean az album leggyorsabbja. Én valahogy így képzelem el a modern power metalt! Az In Orbit kicsit a kezdő nótára hajaz, csak itt már Englund Mesternek segítője is akad. Nem más, mint Floor Jansen, a Nightwish aktuális pacsirtája. Ő az utolsó előtti darabban is feltűnik. A The Paradox of the Flame-ben pedig élete párjával, Carina-val duettezik Tom barátunk. Mindhárom szerzemény rendben van, csak én jobban szétszórtam volna őket, a lemez második felébe sűrítés helyett.
A The Lonely Monarch és a záró, címadó tétel szintén hozzák a magas minőséget. Előbbiben a felturbózott Pink Floyd-izű szóló, majd a rövid akusztikus gitáros betét emelendő ki. A feleséggel előadott balladában pedig a cselló és a hegedű feltűnése öröm a fülnek. Tehát törekedtek az igényességre, a műanyag hangszín helyett élő, organikus instrumentumokat használtak.
A Disconnect-ben pedig annyi szín/íz található, hogy csak na! Már-már death metalos riffek, majd nagyívű refrén, progos középrész, bámulatos gitárszólók.


Bár nagyon tetszik a friss Evergrey, én a dalsorrenden variáltam volna a helyükben, illetve lehetett volna némileg változatosabb az anyag. Emiatt tőlem nem kapnak 10 pontot, de még így is bátran ajánlom a stílus, és úgy általában a dallamos fémzene kedvelőinek a Belső Vihart!

 
 
Evergrey_The_Storm_Within_2016
Kiadó:
Stílus:
Modern, melankolikus prog. power metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Distance (05:38)
2.Passing Through (05:01)
3.Someday (04:58)
4.Astray (05:22)
5.The Impossible (03:18)
6.My Allied Ocean (04:06)
7.In Orbit (05:38)
8.The Lonely Monarch (05:28)
9.The Paradox of the Flame (05:40)
10.Disconnect (06:59)
11.The Storm Within (06:1)
Írta:
oldboy
2016. október 1., szombat, 10:23
Facebook:
Evergrey - The Atlantic (2019)
Kritika, oldboy @ 2019. február 16., szombat, 12:42
Evergrey - 2007-01-12
Koncertbeszámoló, crestfallen @ 2007. január 19., péntek
Evergrey - Monday Morning Apocalypse (2006)
Kritika, Dolmen @ 2006. augusztus 17., csütörtök
Evergrey - Recreation Day (2003)
Kritika, Philosopher @ 2005. október 3., hétfő
Evergrey - The Inner Circle (2004)
Kritika, Philosopher @ 2005. október 3., hétfő
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render