The Hell
Welcome to... (2015)
Bár nem minden esetben igaz, de egy zenekar névválasztása, albumborítói vagy akár bandafotói sokszor sokat elárulnak arról, hogy mire számíthatunk a zenétől. Ebből kiindulva a The Hell (így, névelővel, meglepetésemre ők az egyetlenek) néven futó szerb death metal társulat 2015-ös Welcome to… című lemezének hallgatásához nem sok elvárással álltam neki. Sejtésem többé-kevésbé be is igazolódott, de erről picit lejjebb. A zenekarról annyit érdemes tudni, hogy klasszikus ének/gitár/gitár/dob/basszusgitár felállásban Belgrádból fejti ki tevékenységét, a jelen kritika tárgyát képező nagylemez pedig eddigi egyetlen kiadványa. Annyit érdemes még megemlíteni velük kapcsolatban, hogy mindegyik tag kipróbálta már magát (számomra ismeretlen) zenekarokban, tehát nem kezdő zenészekről beszélünk. Ennyit a száraz tényekről, lássuk, mit rejt a szerbek bemutatkozó lemeze.


Egy rövid intró után a Welcome To Our World hivatott bevezetni minket a zenekar világába, avagy a Pokolba, bár mint a booklethez fűzött kis bevezetőből kiderül, hogy az az általunk megélt valóság része. Az első pillanatokban azt hittem, hogy egy gyengébb Vader másolatot fogok hallani, mint később kiderült az összkép ennél azért változatosabb, minden esetre ezt a dalt nem érzem a legszerencsésebb indításnak, mivel amellett, hogy nem túl izgalmasak a témák, a végtelenségig vannak ismételve. A második Bred for Slavery megint csak a túl gyakori ismétlésébe fullad bele, hiába vannak érdekesebb részek, azok is többnyire előre kitalálhatók. Az ezt követő High on Murder és a The One Who Brings Redemption ennél már izgalmasabb élményt nyújt, megszaporodnak a témák, megjelennek a szólók, sikeres tempóváltásokat tartalmaznak, amikor 100% death metal üzemmódra kapcsolva hallgatja az ember, akkor elég jónak is tűnnek, bár többszöri nekifutásra igazából a „nem rossz” jelző lenne a leginkább találó, ami azért óriási különbség. Véleményem szerint az ötödik, black metal elemekkel bőségesen megtűzdelt Spiritual Necrosis az album leginkább eltalált tétele. Jól áll a fiúknak a feketeség, sokkal otthonosabban mozognak a pokolnak ebben a bugyrában, a hangszerekből természetesen folynak a hangok, a sterilitás helyébe hangulat lép. Minden egyes hallgatáskor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért nem ezt az irányvonalat követik. Ennyire hatással lenne a dalra a Gorgoroth soraiból ismerős Atterigner vendégszereplése? Biztosan hozzájárul, de az alap mégiscsak a szerbek tollából került ki. A The Human Harvest Fields megint csak a korai betegségek tüneteit viseli magán. Egyszerűen túlságosan kiszámítható. A Philosophy of Vengeance death’n rollos nyitásával téveszti meg az amolyan Six Feet Under hozzáállást szimatoló hallgatót, aki azonban ehelyett ismét tömény death metalt kap a poharába, míg a Genocidal Wrath egy olyan szerzemény, amelyben az előre megvásárolt félkész összetevőket ismét sikeresebben sikerült összekeverni, fogyaszthatóvá sikerült tenni. A Clive Barker világából ihletet merítő Lemarchand és a záró Amen! pedig visszaereszkedik valahova oda, ahol a lemez kezdődött, azzal a különbséggel, hogy a zárótételre a sötétség tekerőgombját néhány árnyalattal lejjebb állították. Ez azonban már nem sokat segít az összképen.



Összességében mit lehet elmondani egy olyan lemezről, amelyhez hasonlót véletlenszerű kiválasztással is százával találni a jelenlegi felhozatal mellett? Azt túlzás lenne állítani, hogy pazarlás volt a rá fordított idő, mint ahogy azt is, hogy megérte volna. Amolyan alkalmi ismerős ez, akivel az ember jobb híján elbeszélget a pultnál egy kávé mellett, de kis idő múlva már az arcára sem emlékszik.
Vitathatatlan, hogy a lemez gyengeségét, vagy inkább átlagosságának felelősét nem a tagok hangszeres tudásában kell keresni. Sokkal inkább abban, amit tanulni nem lehet. Az pedig, hogy ez a következő lemezre előtör-e belőlük vagy sem, még a jövő titka. Addig is itt a Welcome to… című bemutatkozás, lehet rendelni a kávét.
The_Hell_Welcome_to_2015
Kiadó:
Stílus:
Death metal
Értékelés:
 
Pont
: 6 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Gates into Reality (intro)
2.Welcome to our World
3.Bred for Slavery
4.High on Murder
5.The One Who Brings Redemption
6.Spiritual Necrosis
7.The Human Harvest Fields
8.Philosophy of Vengeance
9.Genocidal Wrath
10.Lemarchand
11.Amen!
Írta:
Lew
2016. szeptember 27., kedd, 20:51
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render