Stabbing Westward
Darkest Days (1998)
A ’90-es évek eleje gyökeres változásokat hozott a zeneiparban, amely természetesen kihatott a metal zenekarokra is. Az, hogy ez milyen (negatív) hatással bírt a tradicionális metal zenét játszó együttesekre, most nem taglalom. Jelen cikk szóljon a pozitív mellékhatásokról! Felbomlottak a korábban bevált - és talán unalomig ismételt formulák -, helyüket átvették az újabbnál-újabb kezdeményezések, izgalmas fúziók. A tradicionális metal zenét elkezdték keverni mindenféle, eleddig a metaltól idegen stíluselemekkel. A grunge őrület mellett megjelentek a rap-metal, jazz-metal, funk-metal, hardcore és indusztriál metal csapatok, melyek az undergroundban már jelen voltak egy ideje, de ekkor jött el az áttörés számukra. Olyan újító és akkoriban szokatlan zenét játszó csapatok jelentek meg főműsoridőben, mint a Faith No More, a Mind Funk, a Dub War, a Ministry, Biohazard, Sick Of It All, Suicidal Tendencies vagy a Nine Inch Nails.



Az 1984-ben alakult, amerikai Stabbing Westward is ekkor jutott lemezszerződéshez, 10 év létezés után. A csapatot Christopher Hall (ének) és Walter Flakus (szintetizátor) alapította még a főiskolán. Az első demóig 1990-ig kellett várni, ám addigra a csapat kialakított magának egy sajátos stílust, melyben a dallamos ének keveredett egy basszus alapú, indusztriális zajokkal megtámogatott metal zenével. Legnagyobb hatásként a korai Nine Inch Nails-t említhetném meg, avval a különbséggel, hogy a SW zenéjében döntő szerepe van a gitároknak és Trent Reznorral ellentétben, aki inkább ösztönből énekel, Chris kiváló énekhanggal rendelkezik, dallamai, hangja ezer közül is felismerhető. Az 1994-es, darkos, kemény Ungod lemezt 1996-ban követte a Wither Blister Burn & Peel, mely jóval populárisabbra sikeredett, bár a csapat stílusa továbbra is felismerhető maradt. Az album meghozta számukra az áttörést, Amerikában aranylemez lett belőle.



1998-ban jött a harmadik album, jelen írásom tárgya, a Darkest Days. Véleményem szerint ebben a lemezben egyesült minden, ami a Stabbing Westward-ban jó volt. Itt vannak a “törzsi” dobok, rengeteg tommal, a mindent betöltő, lüktető basszus, a keményen zúzó, zajos gitárok, a különböző zajokat, effekteket hozó, kiválóan színesítő szintetizátor és természetesen Chris, aki a lelkét is kiénekli az albumon, amire nagy szükség is van, hiszen a SW zenéje, szövegei a nagybetűs ÉRZELMEKről szólnak. Chris szövegei nagyrészt egy témát járnak körül, a szakítást és annak lelki vonatkozásait. Úgy vélem, hogy akiben nincs romantika, aki nem élt át még hasonló sötét napokat, az soha nem fog tudni azonosulni a SW világával, számukra talán ez nem más, csupán nyálas ömlengés. Aki viszont volt már hasonló helyzetben, pszichésen érzékeny, annak sokat nyújthatnak Chris szövegei.



A Darkest Days valamilyen szinten koncept albumként is értelmezhető. A címadó dal lassan kibontakozva invitál be minket, hogy megismerjük a legsötétebb napokat. A lemez első felében hősünk próbálja megemészteni a történéseket, próbál túllépni az áruláson, a hazugságokon, de egyre csak önmagát vádolja, marcangolja. Úgy érzi, hogy mindent tönkretesz maga körül (Everything I Touch), szeretne ragaszkodni valamihez, valakihez, de nem lát semmiben értelmet (How Can I Hold On). Nem tudja elengedni a szeretett lényt, drogosként függ tőle (Drugstore), úgy érzi, hogy csak ő tehetné teljessé az életét (You Complete Me). Segítséget nem kér senkitől (Save Yourself), ám a múlt kísérteteitől szabadulni nem tud (Haunting Me), világát azok már cafatokra szaggatták (Torn Apart). Az önpusztításban keres menedéket (Sometimes It Hurts), végképp a reménytelenségbe süllyedve, próbálja eldobni saját életét is (Drowning – Desperate Now – Goodbye). Ekkor azonban egy üvöltessél magához tér és minden dühével a valaha szeretett lény ellen fordul, szenvedését, halálát kívánva annak (When I’m Dead – The Thing I Hate – On Your Way Down). Miután minden gyűlöletét kiadja magából, csendesen, kissé fájdalmasan gondol vissza az együtt töltött időkre, már nincs szeretet, nincs gyűlölet, csak az emlékek maradtak (Waking Up Beside You).



Az album hangzása kiváló, arányosan szól minden, még így 18 év után is simán megállja a helyét. Ez is azon kortalan lemezek sorát bővíti, amik soha nem mennek ki a divatból, bármikor elővehetők, ugyanolyan frissek, mint a megjelenésük napján voltak. Mindezek ellenére a SW igazából csak Amerikában lett nagy név, valahogy Európában nem jutott nekik az a megbecsülés, ami kijárt volna. Még 2001-ben kiadtak egy lemezt, melyet szimplán Stabbing Westward-nak kereszteltek, de itt a kiadó rájuk erőltetett egy gitárost és teljesen átíratták vele a lemezt, mivel az előzetest túl sötétnek találták. A banda számára a végeredmény teljes csalódás lett és sajnos 2002-ben a befejezés mellett döntöttek.

Ezek után Chris létrehozta a The Dreaming nevű formációt, mely hasonlóan igényes, ám egy kicsit populárisabb zenét játszik. Érdekes tény, hogy a 3. albumra megérkezett Walter Flakus is a The Dreaming soraiba, így tulajdonképpen kialakult a kezdeti SW felállás, ami a zenén is hallatszik egy kicsit, az első dal a lemezről akár egy kiadatlan SW nóta is lehetne.

Örvendetes tény (legalábbis azok számára, akik el tudnak menni), hogy a Stabbing Westward idén, szeptember 22-én, Chicagóban újra összeáll egy koncert erejéig!
Stabbing_Westward_Darkest_Days_1998
Kiadó:
Stílus:
indusztriál metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Darkest Days
2.Everything I Touch
3.How Can I Hold On
4.Drugstore
5.You Complete Me
6.Save Yourself
7.Haunting Me
8.Torn Apart
9.Sometimes It Hurts
10.Drowning
11.Desperate Now
12.Goodbye
13.When I'm Dead
14.The Thing I Hate
15.On Your Way Down
16.Waking Up Beside You
Írta:
Wulf
2016. augusztus 28., vasárnap, 13:09
Facebook:
https://www.facebook.com/thedreamingmusic
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render