Jó kis retrós csomagolást kapott a Haken negyedik nagylemeze!
És lőn, valóban hátra kacsintgatnak pár évtizedet, elég csak a beszédes című 1985-öt meghallgatni. Kontrasztként ellenben ott figyelnek a modern, korszerű megoldások, djent-es témák, vagy 1-1 rövid dupstep-es intermezzo.
Ez a sokszínűség, eklektikusság gyanítom sokak gyomrát meg fogja feküdni. Az ismerkedés korai szakaszában én sem voltam elájulva a lemeztől, óhatatlanul a két fenomenálisan sikerült előző koronghoz hasonlítottam a friss eresztést. Bár már a kezdetektől éreztem, hogy hamarosan ebből is barátság fog kisülni, hisz a minőség, a kreativitás már elsőre kitűnt.
Az intróként funkcionáló, prüntyögős affinity.exe a hazai after @ll a.c.i.d. albumát juttatja eszembe. Zeneileg is érezni rokonságot a Haken és a magyar úttörő, korát jóval meghaladó, saját stílusát futurock-ként meghatározó csapat között. És persze az informatikai "nyelvezet”, ihletettség is fellelhető mindkét brigádnál.



A CD-t nyitó kütyüzés átfolyik a megfilmesített, Leprous-ízű Initiate-be. A norvégok hatása a későbbiekben is tetten érhető, sőt a negyed órás játékidőt is meghaladó The Architect-ben maga Einar Solberg keménykedik csöppet. Manapság szinte nincs olyan prog. banda, akik ne kölcsönöznének valamit a Leprous-tól. A Haken kb. olyan mértékben "leprásította” hangzását, mint a Circus Maximus tette az ugyancsak általam ismertetett friss korongján, a Havoc-on. Az 1985 egy érdekes hibrid, hisz keveredik benne a ’80-as évek zeneisége/ egyenhangzása, a maga fura szintis hangszíneivel, dobgépes soundjával és a modern, mélyre hangolt djentes riffelés. 05:45 körül kezdődik kedvenc részem. Egy Toto-s témázgatás után frankó gitárszólót kapunk, amit egy szintetizátorbűvölés követ. Alatta/fölötte pedig szól az akusztikus, és a gépi dob is. Parádés!
Az énektéma slágeres, könnyen rögzülő. A Lapse még ennél is fogósabb és mivel fele olyan hosszú, akár még a rádiók rotációjába is bekerülhet. Na, nem Magyarországon… :(
A közepén az a játékos, enyhén jazzes szólisztikus etap valami zseniális!


Ha már a szólók szóba kerültek, igen akadnak. De ha a műfajban tevékenykedő egyéb zenekarokkal hasonlítjuk őket össze, akkor nem mondhatjuk, hogy túl sokat és túl hosszasan nyüvik a húrokat/klaviatúrát. A The Architect kezdése erősen DT rokon, a blastbeat-ek sem mennek már újdonság számba, hisz anno Portnoy évekkel ezelőtt ütött ilyesmiket. Ennek ellenére működik a nóta, a refrénje a lemez egyik legemlékezetesebbje. Mint ahogy a 6. és 9. perc között elővezetett atmoszférikus, elszállós rész, azzal a csinos, Yes-es hangulatú basszusszólóval.
Nem mondom, hogy rossz Einar, a dal vége felé hallható, Ihsahn-os extrémkedése, de szerintem anélkül sem lenne senkinek hiányérzete…
A funky-s témázgatással, lüktetéssel is operáló Earthrise verzéi szintén a prog. rock veteránjait idézik. Yes!



A záró hármas két szélső tagja a lassú, szellős vonalat képviseli, míg a The Endless Knot egy virgoncabb darab.

Szerintem egy újabb érdekes, izgalmas, színes, változatos anyagot tett le az asztalra a Haken. Valószínűleg nem ez az eddigi csúcsteljesítményük, de durván minőségi hallgatnivaló.

Ha idén már nem jelenne meg több (ál)prog. lemez, én már akkor is erősnek titulálnám a 2016-os felhozatalt ebben a stílusban!