Icarus (2013)


    2010-ben mutatkozott be a mára már igen erősnek számító német doom másodvonal új üdvöskéje, a Wheel, akikről biztos vagyok, hogy nem sokan hallottatok még. Pedig érdemes megismerkedni a banda világával, mert a zenekar nevére keresztelt bemutatkozás már igencsak egyedi ízű lemezt foglalt magába. Persze, a játék neve tradícionális, epikus doom metal, amin belül nehéz lenne bármi újszerűt összehozni, ha meg már újdonság lenne, akkor egészen másnak hívhatnánk. A Wheel egyszerre merít a Candlemass, Black Sabbath farvizén evező összes zenekar jegyeiből, mindezt pedig egyedi hangulattal, németesen búskomor álmodozással és pszichedeliával fejelik meg. Az első lemezhez képest is komorabb árnyalatokban pompázik a 2013-as Icarus, mely a címében is már egy mindenki által ismert, elkerülhetetlen tragédiát idézhet meg, persze mi magyarok azért a buszokra is hajlamosak lehetünk asszociálni a cím hallatán. A borító azonban világossá teszi, hogy itt nem a tömegközlekedési eszközök válogatott fricskázására kell számítanunk, hanem egy nagyreményű, sokra hivatott ifjú elkerülhetetlen bukására, a megkerülhetetlen végre, amit a dalszövegekben rendre körül is írnak nekünk. Az Icarus tehát nem vidám, sörpermetben átvészelt délutánok kísérő eleme, sokkal inkább alkalmas egy késő esti pihentető átszellemülésre, ahol megelégszünk a lassú tempókkal és Arkadius Kurek messze nem kiemelkedő, de egyedi és valamilyen úton-módon fülbe simuló orgánumával. A lemez a már megszokott németes egyszerűségre épít (Mirror Of Deception, Voodooshock, Dawn Of Winter, Angel Of Damnation, Doomshine…), tehát a zenei maszturbációt kényelmesen átugorva adagolják a súlyos, ámbár nem túl bonyolult riffeket, kellemes szólókat, időnként billentyűs hangszereket, de néhol még a fuvola hangja is feltűnik a lemezen.




 
    Hogy miről is van szó, egy az egyben elénk tárja a nyitó Oblivion, ami közel 8 percnyi merengésre ad tökéletes lehetőséget, felfogásában a Warning mélabújára is emlékeztetve. Hipnotikus ringatás, virgázások helyett a háttérben síró, szenvedő gitár és valóban nyugtató hangulatú utazásra invitál, amihez képest a folytatásban a They Do for Us már vidámnak tűnik, pedig ez a dal képes a blues alapokig is visszanyúlni, ami közismerten nem a boldogságban úszó gyapotszedők dicshimnuszain alapszik. A dal karakteresebb, súlyosabb a nyitásnál, ugyanakkor az énekhang simulékonyságának csökkentésével szárazabbá, unalmasabbá is válik, amihez a kellemes, de nem elég fogós refrén sem tud sokat hozzátenni. Ugyanakkor a szintén hosszadalmas tétel utolsó percei a 70-es évek pszichedeliáját megidézve mégsem lesz teljesen reménytelen. Ezen a vonalon mozog tovább a címadó Icarus, ami viszont nagyszerűen összekalapált tétel lett, amit narratív szöveggel, kemény riffel és egy egyszerű, de zseniális gitártémával tudtak halgatóbaráttá tenni. A dal kapcsán nem leszek rest megemlíteni a régimódi progressziót sem, ami itt érzékelhető talán a legjobban a lemezen, mindazonáltal gyakran felüti a fejét. A címadó után a szenvedélyes, magával ragadó Eclipse következik, ami megint magasra helyezi a mércét és leginkább az előző lemez kiemelkedő pillanataira emlékeztet, itt valóban sikerült a medve cammogására emlékeztető téma mellett megfelelő dallamokat is előcsalni és változatos, kísérletező dalt szerezni. A Daughter's Songban némi hörgésig bővítik a vokalizálás repertoárját, mindezt némi keleties beütéssel, aminek következtében ismételten emelt kalappal kell a zenekar irányába biccentenem. Ugyan a szerzemény a maga 6 percével viszonylag rövidnek számít, mégis emlékezetes tud maradni. A középtempóig merészkedő Misinterpretation Of Kadar nem csak tempójával tud kilépni a dalok sorából, a komor hangulatot megőrizve igazi doom meneteléssé válik, kissé előkészítve a lemezt záró leghosszabb dalt, a Frozen Sunt, ahol a gyorsaság Reverend Bizarre magasságokba emelkedve ekézi végig és tapossa a föld alá a jókedv minden maradék csíráját. Ismét feltűnik a hörgés, ami mellett Kurek is több hangnemet megüt, miközben a hangszerek megteremtik a lemez legbetegebb atmoszféráját.
    Fejlődésben van a Wheel, amit jól mutat a bemutatkozás utáni minőségugrás. Mivel a két lemez között 3 év telt el, lassan ideje lenne az újabb lépcsőfoknak, egy újabb utazásnak a zenekar fura módón könnyed, mégis mélységekbe taszító világában, addig viszont őszintén ajánlom mindkét kiadványt megismerésre, amit meg is tehettek a zenekar bandcamp oldalának meglátogatása során.


Wheel_Icarus_2013
Kiadó:
Stílus:
epikus heavy/doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Oblivion (There Is No Alternative)
2.They Do For Us
3.Icarus
4.Eclipse
5.A Daughter’s Song
6.The Misinterpretation Of Kadar
7.Frozen Sun
Írta:
boymester
2016. július 3., vasárnap, 20:35
Facebook:
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
Kritika, boymester @ 2019. július 3., szerda, 10:43
Mammoth Weed Wizard Bastard - Yn Ol I Annwn (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 23., csütörtök, 22:55
Saint Vitus - Saint Vitus (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 20., hétfő, 18:58
Koncertek
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.059 seconds to render