:Ktonik: (2016)
 
A lengyel prog. rock/metalosok előző albumának boncolgatásakor megemlítettem, hogy akkoriban épp énekes nélkül tevékenykedtek. Szerencsére még 2013-ban megtalálták Maciej Kosiński utódát, aki nem más, mint Bartosz Sobieraj. Általában egy dalnokváltás bizonyos iránymódosítást szokott eredményezni a legtöbb zenekar esetében. Nos, a Votum valóban kissé más úton indult el a február végén megjelent :Ktonik: ismeretében. Az sem lehet véletlen, hogy logójukat is átszabták.
A szürke árnyalatiban pompázó, letisztult képi világú, puritán borító is előre vetíti, hogy az eddigieknél is sötétebb atmoszférájú anyag született.



A nyitó Satellite rögtön alátámasztja ezt a feltevést. A verzékben akusztikus gitárral kényeztető, aztán a refrénre berobbanó, alternatív metalos riffeléssel operáló szuggesztív, hipnotikus szerzeménnyé fejlődik, mely kiváló ívvel rendelkezik. A legtöbb nóta erre az elfojtás/kitörés kettősre épít, ami miatt a Harvest Moon-hoz képest egydimenziósabbnak tűnik a friss eresztés. Mondjuk tempók terén is kevésbé színes. Hangulatilag viszont szinte hibátlan! Az új énekes kb. ugyanannyiban különbözik elődjétől, mint maga a zene. Vagyis korlátozottabb az eszköztára, leginkább a középtartományban mozog a hangja. "Maci" simogató, mély orgánuma nekem hiányzik, viszont maximális átéléssel, kifejezően énekel Bart, szóval összességében jó választásnak bizonyult. A ritmusszekció játékát élmény hallgatni, a Spiral erőteljes dob+basszus kezdése a Tool-nak is becsületére válna! Maynard alakulatainak neve többször is beugrott mind zenei, mind hangulati szempontból, de érezni Katatonia-rokonságot, és természetesen a honfitárs progos csapatoktól is hallhattunk már hasonló megoldásokat. Csak míg régebben  a Riverside-ra hajaztak, a :Ktonik: inkább Blindead ízű. Bizonyos szempontból közelebb áll a mai Votum egy The Ocean-höz, vagy Isis, Cult of Luna típusú brigádhoz. Muzikális téren, erős poszt rockos/metalos behatást érzek a friss dalokban. A polákok is ügyesen váltogatják a lebegős témákat a súlyos, mázsás riffekkel. A Simulacra a korábbi számokhoz képest gyorsabb sebességre kapcsol, de a mélyen brummogó groove-okat hamar egy leállós rész követi. Majd újból bekeményítenek. Ebben a tételben is ügyesen bánnak az elektronikával, pont annyi kütyüt használ a billentyűs srác, amennyit kell.
A Horizontal középrésze azzal az enyhén jazzes gitározással, alatta a zongorával és Bart kifejező, Chino-t is megidéző dallamaival frenetikus! Ha már Chino, igen a Deftones neve is felsejlik itt-ott. Akik szintén a post rock felé kacsingatnak friss lemezükön, de erről bővebben kicsit később! :)
Az utolsó szó jogán egy szellős, éteri darabbal nyugtatják le a kedélyeket.


Klasszikus értelemben vett gitárszóló nincs a lemezen, néha belekezdenek egy-egy rövid, maszatolós témába, díszítésbe a bárdisták. Minden tekintetben letisztult, villantásoktól, magamutogatástól mentes album a :Ktonik:, mely egyértelműen a hangulatra épít. Emiatt nem könnyű hallgatnivaló, hisz ha ráérzel az ízére, sokat képes adni, viszont ha nem vagy olyan passzban, akkor simán elmegy melletted.
A sound ellenben fenomenális, érdemes fejhallgatóval is tesztelni az anyagot, igazi ear-candy élményt ad!

Hozzám továbbra is a Metafiction áll legközelebb, viszont roppant szimpatikus, hogy mindig képesek változtatni a hangzásukon, nincs két egyforma lemezük. Persze ez négy CD-vel a hátuk mögött talán még nem akkora fegyvertény… Ha a 10. után is ugyanezt tudom elmondani, akkor már az lesz! :)

u.i.: A :Ktonik: is bizonyítja, hogy a Leprous az egyik legnagyobb hatású csapat manapság! 

Votum_Ktonik_2016
Kiadó:
Stílus:
Post./prog. rock, metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Satellite (05:06)
2.Greed (06:37)
3.Spiral (06:32)
4.Blackened Tree (03:53)
5.Simulacra (06:06)
6.Prometheus (06:58)
7.Horizontal (05:12)
8.Vertical (06:31)
9.Last Word (04:34)
Írta:
oldboy
2016. május 8., vasárnap, 14:01
Facebook:
Votum - Harvest Moon (2013)
Kritika, oldboy @ 2013. szeptember 1., vasárnap, 10:00
VoTuM - Metafiction (2010)
Kritika, 9000Sanyi @ 2010. március 28., vasárnap, 14:39
Votum - Time Must Have a Stop (2008)
Kritika, snecy @ 2008. június 26., csütörtök, 17:23
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render