Nos, a szóban forgó 93-as „születésű” underground szingapúri black metal horda egykori "Metafizika" korongjának debütjét remélem, hogy senkinek sem kell bemutatnom. - Igazi raw (nagybetűvel) black csemegének számított már annak idején. Igaz megváltani nem váltotta meg a nagyvilágot, de legalább a stílus nagy „művelői” is jól elcsámcsogtak rajta. – Aztán az erre a produkcióra adott válasz, a "Singakult Black Metal" opus mintha kicsit megtorpantotta volna szerény szingapúri srácokat. – Bár mindezek ellenére az albumról fel-feltünedező, sokak mások által is jóval ismertebb, „nekrósított” nóták jóval hangulatosabbra sikerültek.
A legkevésbé várt lépésre valószínűleg a "Blasphemous Ritual" koronggal jutott el a csapat. Sem az idő – és valljuk be - a minőség sem tűnt elégségesnek arra, hogy egy ilyen szintű produkcióval a rajongók elé lépjen. Talán a klisék túlzása, a kísérletezés hiánya temették alá a produkciót. – Döntse el ki-ki maga. - Sírni azért nem kell, a zenekar nem befordult, cipőbámuló megkeseredett grunge zenészből áll, hanem harcedzett underground „blekkerekből” akik újra itt vannak, és mondhatni erősebben, mint anno a kezdetek kezdetén.

Tehát, ahogy azt már a fentiekben is említettem az Istridaj-nak a legújabb, egészestés nagylemezével azaz a „Lux” és „Noir” címkéjű kazettájával mind hangzásában, mind pedig zenei megoldásaiban sikerült egy (sokkal) magasabban fekvő zenei szintre lépniük, mint a korábbiakban. – Csak gondoljuk azaz inkább csak hallgassuk végig, hogy előző albumaikon mégis milyen underground szinten voltak. Az a gyanúm, hogy a ’forgács harcedzett hallgatóinak is fel kellene kötniük azt a bizonyos alsógatyát. Ezzel szemben most meg olyan érzése támad az embernek az album hallgatása folyamán, mintha a srácok szeretnének bekerülni az underground mainstream mezőnyébe. Mit ne mondjak, pozitív.

Ha jobban eljátszok a gondolattal mind a "Praeludium ad Finem Mundi" mind pedig a "Lux Noir" példájából kiindulv,  nem tudnék egy olyan pillanatot úgy visszaidézni magamban, hogy ne a klasszikussá vált Mayhem "Grand Declaration of War" albuma ne jutna az eszembe. - A.Inferno-val, a zenekar frontemberével kapcsolatban csak halkan jegyzem meg, hogy sok helyen biztosan hozza a "Maniac"-i szintet. – Később az album egyre mélyebb és mélyebb vizeire evezve pedig majd sorra érnek az újabb hatások is. Ezektől azonban meg kicsit tiritarkának fogjuk érezni a lemez teljes összképét, de hát: „Varietas delectat.”


Ne lepődjünk meg azon se, ha egyszer csak azon kapjunk magunkat, hogy a "Thriumphant Ends" és "Via Negativa", mintha édestestvérei lennének egymásnak, de legalább is igen erős rokoni kapcsolat állna fent köztük. (Ez egyébként nem zavaró, csak kissé fárasztó.) Természetesen, ahogyan ezek után a "Thy Destroyer ov Life" tétellel is megbarátkoztunk majd elmondhatjuk magunkról, hogy igen szoros barátságot kötöttünk az album „Lux” oldalával. – Persze, hogy ne legyen minden túl egyszerű, meg kell említenem azt az egyszerű tényt is, hogy hiába illeti dicséret a két gitárost - Zc:4 és Art – dobos oldalról kevésbé van ilyen szerencsés helyzetben a zenekar. Petyr696, a dobos stúdiókeretére még rászántam volna némi kis pénzt és időt. Vagy csak megszánhatta volna egy jólelkű stúdiós…



Ennek tükrében merjünk belefogni még a „Noir” oldallal kapcsolatban? Nyugodt szívvel merem állítani: igen. Itt ugyanis a dalok átlagosabb képet mutatnak és sokkal dinamikusabban is hatnak, mint a „fény” oldalán. Szerencsénkre a zenészek sokkal kevésbé alkalmazzák az unalomig ismert zenei megoldásokat a "Malak al-Maut"-tól egészen az "Earth’s Crematoria"-ig tartó utazáson. (Ezek valószínűleg az újabban íródott tételek.) De történik mindez csak addig, amíg a "Lux Noir (Re-Nir mix)" miatt el nem veszik az ember… Kétségbeesett és zavarodott. Egyszóval tökéletes.

Ezek után mivel is szaporítanám tovább a szót? Aki mondjuk, kíváncsi a zenekar előző albumaira az nyugodtan szerezze be csak magának. Okulásként. Azt azonban még mindig nem értem, hogy a húszadik-harmincadik meghallgatás után is hogyan vagyok képes végighallgatni ezt az albumot. Hiszen a hangzás nem túl profi, néhol dinamikai hibák vannak, de azok után, hogy a régebbi albumaikkal is „bepróbálkoztam” egyszerűen mindent megbocsátottam nekik.

8/10.