Dystopia (2016)
 
Uh, hálás feladat most a Megadeth-ről írni. Hálás egyrészt azért, mert nem kell lefutni a kötelező köröket a bandával kapcsolatban. Mindenki ismeri MegaDave munkásságát és persze mindenkinek megvan a sajátos véleménye róla. Másrészt hálás most írni róluk, mivel nem kertelek, a Dystopia egy hatalmas meglepetés! Legalább is számomra. Harmadrészt azért is hálás az idén 33 éves banda friss albumáról írni, mert annyi lemezen vannak túl, annyi alapvetést tettek le az asztalra, botlottak és hullámozott a teljesítmény, hogy teljes nyugalomban, már nagyobb elvárások és megfelelési kényszer nélkül lehet átadni magunkat egy új lemeznek. Vagy elkerülni messzire és hangoztatni, hogy a Killing Is My Business... volt a true és aztán eladták magukat. Bla, bla bla. A Dystopiáról már a megjelenése előtt kiszivárogtatott dalok is bejöttek. Még nem adtam át magam egy rég nem látott és várva várt kiváló Megadeth album okozta csalfa érzésnek, de azért jól estek ezek a nóták. Már csak azért sem merítettem bele magam az előzetes kiszivárogtatások által belengetett és igen csak kétes sikerrel kecsegtető forrás vizébe, mert bizony az elmúlt bő 16 év mindegyik 'deth lemezén voltak jó dalok, ezt kár is lenne tagadni. Aztán összességében jobb, vagy kevésbé jó album kerekedett ezen dalok köré. Így hát nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy sokat várjak a Dystopiától. Milyen jól tettem! Így csak édesebb a kellemes csalódás okozta élvezet! Érdekes dolog egy-egy kritika esetében az a pillanat, amikor eldönti az ember, hogy általánosan ír a lemezről, hangulatokon keresztül, zenekari párhuzamokkal, vagy esetleg számról számra elemzi ki az adott lemezt. Úgy gondolom, hogy általánosságban semmi értelme a Megadethről írni, mindent tudunk már, így csak is a dalok értelmező jellegű kivesézésén keresztül lehet megfogni a Dystopia varázsát. Essünk neki!
 

A lemezt nyitó The Threat is Real azonnal lefekteti az alapokat! Egyszerre jelennek meg benne friss zenei elemek, a rég hiányolt feszes lendület és egy érezhetően erős kiábrándultság okozta düh. A nyitás bennem azonnal a Rust In Peace lemez intenzív arcba mászását idézi meg. Kérlelhetetlenül menetel és vág pofon, mint ahogy Batman Robint azon a bizonyos mémen. "De hát a Megadeath már sza..." - "Kuss legyen, mert a Megadeth pofán ver!". Bár a kettes Dystopia kezdő hangjai először megijesztettek, hogy mégsem lesz ez olyan jó lemez, de amint Dave elkezdett énekelni, azonnal kábulatba estem és valahol a Youthanasia idejében tértem magamhoz. Valahogy Dave hangszíne, dallamai, az egész dal felépítése a '94-es remekművet idézi meg bennem. Ez a megidézés azonban nem a múltba menekülés, vagy révedés képében jelenik meg, hanem nagyon is a mában él, csak hát magán viseli a csapat egy igen markáns korszakának hangulatjegyeit. Ki bánthatna ezért egy ilyen ikonikus bandát, vagy kinek ne esne jól egy ilyen ismerős barát felbukkanása a régmúltból? A ritmusváltásokkal, több szólamú szólóval válik igazán érett, klasszikus 'deth dallá ez a címadó nóta. A Fatal Illusion már ismerősként köszön rám, hiszen ez a dal volt az egyike a megjelenés előtt felfedett tételeknek. Morózus kezdés, Countdown to Extinction sötétség, lúdbőrös basszus futam, feszes riffelés. Végre Ellefson mester is kapott egy kis levegőt, amit azonnal meg is hálált. Ismét csak húz, zakatol, lüktet minden másodperc. Ja, itt érdemes egy pillanatra Chris Adler (Lamb of God) zseniálisan Megadeth-es dobjátékát megemlíteni, ami bennem egy az egyben idézi meg Nick Menza fénykorát. Iszonyatosan passzol Chris stílusa a bandához. Ha már Menza eljátszotta a kreditjeit, hát doboljon az aki leginkább Menzás! A Death from Within megint csak a Youthanasia világába kalauzol el a dallamos, bár cseppet sem puhány refrénen és a morcos verzéken keresztül.

Ha úgy tűnik, hogy eddig csak csúcskategóriás dalok kerültek a lemez elejére, akkor most jön az igazi pofonverés a Bullet to the Brain képében. Nem tudom hova fokozni azt az extázist, amit a dal ereje közvetít. A "marching drum"-os, akusztikus kezdés után alattomosan felépülő dal hirtelen válik lüktetően agresszívvé, majd érkezik el a lemez egyik legerősebb refrénjéig. Komolyan mondom, hogy 15 éve nem írt ekkora lúdbőrös nótát Dave báttyó. A felvezetésben visszafogottan, minimalisztikusan énekel, fátyolos hangzással, a verzékben agresszívabb, majd a refrén széttép. A dalíráson felül a nóta produceltsége, hangzásbeli, érzelmi felépítése is hibátlan mestermunka. A Post American World ismét egyértelműen a Countdown időszakba repít vissza. Itt tűnik fel a nyitó rész dobpörgetéseinél, hogy nem csak Chris témái, hanem maga a dobhangzás is mennyire a klasszikus időket idézi. A lemez leghosszabb dala a Poisonous Shadows egy morózus, lassan építkezős, monumentális darab, ahol nem a pőre riffelésen van a hangsúly. Előtérbe kerülnek a keleties háttérvokálok, a nagyzenekari hatást hozó szintiszőnyegek, amik kellemes zenei változatosságot, egyfajta fellélegzést hoznak az eddigi szikárabb Megadurvulásba. A Conquer or Die instruja ismét csak akusztikus gitárfutammal indul, azonban az arabeszk jelleget most felváltja a katalán érzésvilág. Ez a merengés szépen fordul át egy nagy ívű szólóba, ami alatt a harangok is rásegítenek a cím utalta középkori időszakra és témára. Szemfülesebbek még azt a csattogós valamit is elcsíphetik, amit a spanyol klasszikus zenében előszeretettel alkalmaznak, csak nem jut eszembe a neve...



A bónusz nélküli alaplemez utolsó egyharmada ismét a zenei változatosságban telik el, ami a Lying in State marcona menetelésével, és Dave igen hatásos vokáltémáival nyitja meg a lemez utolsó fejezetét. Képtelenség nem felülni az érzelmileg enyhén elfojtott, feszültségtől kicsattanó énekre, amiből ismét csak a kiábrándultság és tehetetlen düh áramlik. Igazi koncertklasszikus nóta, kétség sem férhet hozzá! A The Emperor talán az egyetlen dal, ami a Cryptic utáni, Riskes slágeresebb időszakot eleveníti fel, azonban teszi ezt egy tök korrekt dal formájában, ami a teljes lemez kontextusában üdítő színfoltként jelenik meg. A kis lazulás után a lemezt a legrövidebb és ismét csak izgalmas hangulatokkal operáló két és fél perces Foreign Policy zárja (Fear feldolgozás), ami meg egy totál modern jellegű megfejtés. Ismét egy új szín, új íz, ami az utolsó pillanatban is meglepetést hoz a lemez hallgatásában. Kiváló válsztás volt ez a dal a feldolgozásra.

Kifacsarva, régóta ismerős és friss élményekkel gazdagodva ülök és nézek ki a fejemből. Mi történt itt? Nem más, mint hogy Dave és David megírta az utóbbi 15 év legerősebb Megadeth lemezét. Ez az erősség nem csak a gyengébb lemezekhez mérten kiugró, hanem önmagában is markánsan megjelenik. Igen, fel lehet hozni, hogy egy csomószor elevenedik meg a legklasszikusabb korszakuk három lemeze ezekben a dalokban. Igen, ez így van!. DE HÁT EZT AKARJUK MÁR ÉVEK ÓTA!!!! Ezen felül elvitathatatlanul ott vannak azok a zenei finomságok is, amik mégis csak modernné, maivá teszik és az "egy lépés hátra" mellé hoznak "két lépés előrét" is! Sokszor mondjuk, hogy manapság már nem születnek klasszikus lemezek, vagy már nincs idő klasszikusra "hallgatni" egy-egy albumot. Én most kimondom, ami a szívemen ül. Ez egy klasszikus lemez! Ha nem is az általános keményzenei palettán, de a Megadeth életműben mindenképp. Arról ne is beszéljünk, hogy mennyivel megelőzi a Big Four bármelyikének újkori színvonalát. Tudom, süt a cikkből az egyoldalú rajongás. Nem tagadom, tini koromban az egyik legfontosabb banda volt a Megadeth. Most pedig egy olyan lemezt tettek le az asztalra, ami minden másodpercével megidézi bennem ezt a rajongást. Szerintem sokan leszünk így ezzel!
 
Megadeth_Dystopia_2016
Kiadó:
Stílus:
Megadeth Metal
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Threat Is Real
2.Dystopia
3.Fatal Illusion
4.Death from Within
5.Bullet to the Brain
6.Post American World
7.Poisonous Shadows
8.Conquer or Die
9.Lying in State
10.The Emperor
11.Foreign Policy (Fear cover)
Írta:
emp
2016. január 23., szombat, 13:36
Facebook:
emp 2016. január 24., vasárnap, 14:35
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz oldboy üzenetére:

Petikém! A kis csattogós valami a kasztanyetta. ;-)

Igazi örömbódottá lenne, ha a friss Dream minőség, nem csak a kis lebegő robotok szempontjából is hasonlítana erre a valóban baromi erős lemezre!



Jaja, vágom, már mindenki megosztotta a kaszkónyema nevét velem :-D Kb. 1 perc lett volna gugli barátommal beszélni, de nem akarok a mindentudó maskarában tetszelegni. Vállalom, hogy nem ismerek mindent hangszert, valamint azt is, hogy lusta is vagyok! :-D
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
oldboy 2016. január 24., vasárnap, 14:31
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Petikém! A kis csattogós valami a kasztanyetta. ;-)

Igazi örömbódottá lenne, ha a friss Dream minőség, nem csak a kis lebegő robotok szempontjából is hasonlítana erre a valóban baromi erős lemezre!
emp 2016. január 23., szombat, 20:30
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
és mi a kapcsolat a Dream Theater közelgő lemeze, valamint a Dystopia között? Hát a kis lebegő robot. :-)
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
Pistike66 2016. január 23., szombat, 20:02
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz farrrkas üzenetére:

A Megadeth nekem is a szívem csücske, úgyszintén rajongok értük. Féltem egy kicsit, amikor azt írtad, elvállalod a Megadeth-et, mert valahogy azt a benyomást keltette, hogy most jól megmondod nekik a magadét! "Nyugdíj" meg ilyesmi. :-D De örülök, hogy kellemesen csalódtam, nagyon jó volt olvasni ezt, mert tényleg hatalmas a lemez. És olyan jó érzés, amikor a nagy kedvenceid közül valamelyik egy valóban erős albumot készít. Én tele vagyok elégedettséggel! m/

Csatlakozom, ez bizony méregerős lett, a Youthanasia óta nem volt ilyen jó lemezük, az pedig bizony nem most volt... :-)
farrrkas 2016. január 23., szombat, 17:12
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
A Megadeth nekem is a szívem csücske, úgyszintén rajongok értük. Féltem egy kicsit, amikor azt írtad, elvállalod a Megadeth-et, mert valahogy azt a benyomást keltette, hogy most jól megmondod nekik a magadét! "Nyugdíj" meg ilyesmi. :-D De örülök, hogy kellemesen csalódtam, nagyon jó volt olvasni ezt, mert tényleg hatalmas a lemez. És olyan jó érzés, amikor a nagy kedvenceid közül valamelyik egy valóban erős albumot készít. Én tele vagyok elégedettséggel! \m/
Koncertek
Deep Purple
december 9.,
Papp László Budapest Sportaréna
CoreLeoni
december 11.,
Dürer Kert
Jinjer
december 22.,
Barba Negra
The Great Tour
január 22.,
Papp László Budapest Sportaréna
Equilibrium - Renegades Tour 2020
január 28.,
Dürer Kert
European Galactic Terrortour
február 7.,
Barba Negra
World Dominion Tour 2020
február 20.,
Barba Negra
Kvelertak
március 10.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.09 seconds to render