Ez az
Elefánt nem az alternatív rock csapat, hanem
Molnár György alteregója. Az
Omega gitárosára már jó rég ráragadt ez a név, hisz ifjúkorában olyan vehemensen mozgott a színpadon, mint egy "elefánt a porcelánboltban". Ezt megelőzően egyetlen szólólemezt jelentetett meg hősünk, még 1989-ben. Hogy miért várt a folytatással ennyi évet a 66 esztendős muzsikus, azt tőle kellene megkérdezni. Mindenesetre pár hete napvilágot látott az
Omega Red Fighter című album. Nyilván a címmel is nyomatékosítani akarta, hogy ő az az
Elefánt. Hiába, ilyen impozáns karrierrel a háta mögött sem biztos, hogy megállna saját lábán a produkció, ha nem lenne társítva egy bejáratott brandhez, márkanévhez, azaz hazánk egyik legismertebb zenekarához.
A minimál design-nal ellátott, de egyébként igényes kivitelezésű digipack kiadvány 16 nótát tartalmaz 63 percben. Többségében magyar nyelvűek a szövegek, bár akad három angol és egy kétnyelvű dal is. És ezzel el is érkeztünk a lemez neuralgikus pontjához. Ugyanis a dalszövegek nem túl veretesek. És akkor még finoman fogalmaztam.
Az
Omega Red Fighter egy klasszikus értelemben vett szóló produkció, mert bár vannak közreműködők, de alapvetően
Molnár György felelt mindenért. Zenéért, szövegért. Talán ez utóbbit avatottabb szakira bízhatta volna…
Azért tragikusnak nem nevezhető összességében a szövegvilág, de jó pár kínos részlet is borzolja a kedélyeket. Rögtön az első nótában kapunk egy ilyet:
„Georgiában áll egy oszlop
Ráírták, hogy szevasztok”
Ütős, mi!?
És a későbbiekben is hallani kínrímeket, a magyar nyelvet megerőszakoló ritmizálásokat, stb. Ha hiszitek, ha nem az "egyedül” sorvégre a másik sor "üüű” zárása felel. :P
Ellenpontként szolgálnak az olyan részletek, mint a Hobót idéző
„Hósipkám elolvad, erdeimben vadásznak
Gyermekeket, asszonyokat, pereg a film, gyalázat”
Ráadásul a gyalázat szót egy az egyben
Földes László orgánumával, stílusában dörmögi be Gyuri bácsi!
Itt érdemes rávilágítani a másik gyenge pontra, ami az ének. Annyira nem vészes a vokális teljesítmény se, ellenben igencsak hektikus. Magyarán ingadozó színvonalú. Tehát hasonló skálán mozog, mint a szövegek. Az egész jótól a kínosig terjed.
Szerencsére még így is sokkal könnyebben emészthető, mint amilyen
Lou Reed ténykedése volt a
Lulun :D
Nyilván a múlt itt is kísért, mert a
Kóbor-féle elnyújtott szavak
Elefántnál is felbukkannak.
Zeneileg azért eléggé rendben van a korong!
A dob gyaníthatóan gépi, néha szinte metalos sebességgel pufog!
Az építész és az idegen vége felé például rendesen felpörög!
A nóta is egy lendületes darab, dark wave és
Bonanza hatások is érezhetőek benne. Alapvetően a középtempó dominál, persze lassú tételek is helyet kaptak, de összességében mégsem mondható "nyugdíjasnak”, öregurasnak a lemez. Ami elég nagy szó!
Ki sem találnátok, mi a legnagyobb erénye az albumnak!
Természetesen
Molnár György gitárjátéka.
Mindig is bírtam a stílusát, amit a klasszikus
Omega korongokon felvonultatott, az példaértékű. Már akkoriban sem (azóta meg pláne) tartozott a legtechnikásabb magyar bárdisták közé, de megannyi hangulatos, dallamos, könnyen dúdolható, fütyülhető szólóval, riffel, díszítéssel ajándékozott meg minket az évtizedek alatt.
Hiába képvisel
Szekeres Tamás más dimenziót, mégis számomra nagyobb élvezeti értékkel bír
Elefánt játéka!
A gyengébb ének ellenére a
Hipnózis refrénje speciel fogós. De az összes szerzeményben találni valami figyelemre méltót, még akkor is, ha a kevésbé tetsző részek dominánsabbak. Az angol nyelvű tételek kapcsán megállapítottam, hogy a szinte perfekt kiejtésű
Kóborral szemben
Elefánt némileg alulmarad. Pedig még angol konzulens is segítette, jelesül
J.C. Connington.
Ezzel együtt mégis az
End of the World/Take Your Time/Ki őrzi…Who Saves the… hármas a kedvencem. De az előttük és utánuk lévő két instrumentális darab sem rossz, sőt!
A szintén énekmentes, de füttyel operáló
Szirén ugyancsak a korong kiemelkedő momentumai közé tartozik.
Visszatérve a fent említett triumvirátusra, az
End of the World egy hangulatos lírai szám, ének fronton talán a lemez legerősebbje. A "feleselgetős” refrén működőképes, egyes sorokat magasabb hangfekvéssel énekel benne az öreg. A
Take Your Time pedig az egyik leggyorsabb, legkeményebb dal az albumon. Talán ebben énekel leg
Kóborosabban Molnár Úr. A leállós középrész szintén pöpec, azzal a narráció szerű intermezzóval! A
Ki őrzi…Who Saves the… pedig művészileg emelkedik ki. A refrén először magyarul, majd angolul hangzik el. Amibe
Elefánt segítségére sietnek egy kéttannyelvű iskola énekkarának tagjai. Általában a gyermekkórus a rockzenében kiváltja a giccsfaktort, itt valahogy mégis teljesen odaillő.
Konklúzióként elmondható, hogy a kevesebb több lehetett volna. Túl sok ez a 16 nóta és az óra fölötti játékidő. Arányait tekintve van 5 erős, 6 átlagos és 5 gyengébb szerzemény a lemezen. Tehát a jók és a rosszak kioltják egymást, így marad a közepes osztályzat. Azt is mondhatnám, hogy a mester maradjon a kaptafájánál, azaz
Molnár Gyuri maradjon csak meg gitárosnak. Mégis inkább díjazom a próbálkozását, hisz a beharangozott, jövő évre ígért új
Omega album szempontjából biztató jel, hogy
Elefántnak van mondanivalója. Még ha ezt nem is sikerült tökéletes formába öntenie…