Love, Fear and the Time Machine (2015)


Finoman szólva sem estem hasra az európai prog. színtér egyik vezető bandájának friss lemezétől. Első hallgatás után szinte megrökönyödtem a Riverside érthetetlennek tűnő lenyugvásán, zenéjük ilyetén történő finomodásán. Persze sose toltak ők brutál, agresszív talpalávalót, de még a legutóbbi, 2013-as Shrine of New Generation Slaves is tartogatott keményebb momentumokat, metalos pillanatokat.
A Love, Fear and the Time Machine ismeretében viszont kijelenthetjük, hogy előre vetítette ezt a szoftosabb hangzást. Hisz elődeihez képest a "rabszolgás” lemez is lightosabbnak számított. Viszont az még színesebb volt tempók terén. Az aktuális album ellenben alapvetően a lassú, és középsebes nótákra épül. A hangszerelés sosem volt még ennyire szellős, Mariusz Duda éneklése pedig fogósabb, mint eddig bármikor.
Olyannyira, hogy orgánuma, frazírjai kapcsán egyes dalokban úgy szól a hangja, mint a norvég "pop veterán” a-ha énekeséé.
Ráadásul ezúttal szinte végig mindenféle machináció nélkül dalolászik. Újrahallgatva a 2013-as korongot, azon túl sokszor pakoltak effektet az énekre…

De nem csak a norvég, hanem egy másik skandináv banda, konkrétan a svéd Katatonia neve is többször felsejlett az időgépes opusz nótáit fülelve. Az Opeth hatása már eddig sem számított újdonságnak és azért a Porcupine Tree/Steven Wilson, illetve a floydiánus vonal sem tűnt el nyomtalanul a Riverside-soundból.
A legerősebb párhuzam mégis az Anathema utolsó két lemezével vonható. Nem konkrétan zeneileg (bár úgy is vannak átfedések), hanem atmoszférateremtés, hozzáállás szempontjából.
A miliő kialakításában komoly szerepe van Travis Smith ködös borítófestményének és az élő, lélegző, roppant mód természetes hangzásnak. Egyszerűen jól esik hallgatni az anyagot, mert annyira szépen szól!
Nem tagadom, az ismerkedés korai fázisában úgy éreztem, hogy tipikus hangulatlemez lett a lengyelek új eresztése. Mert ha épp rá tudtam hangolódni, akkor nagyon sokat nyújtott. De ha nem, akkor csak úgy szólt a háttérben, szinte feltűnés nélkül. Bár túl 10-12 fülelésen, továbbra is úgy érzem, hogy nem érdemes akármikor fölrakni ezt a dalcsokrot, de szerencsére egyre gyakrabban talál utat hozzám ez az egy órás játékidővel bíró lemez.

Persze némi hiányérzet maradt bennem, ami valószínűleg nem fog elmúlni.
Mert minden erénye ellenére lehetett volna változatosabb is a korong tempók és keménységi szintek terén. Jó-jó, azért a számokon belül is vannak tempóváltások, néha kicsit bemorcosodnak, stb. Az Under the Pillow e tekintetben is nagy ász, a basszustémák kimondottan tetszenek, a gitárszólók szintén ülnek, a Hammond sem tud rosszul esni.
Az egyik legpörgősebbnek számító #Addicted, a maga Morten Harketes (a-ha) énekével ugyancsak király szerzemény, de a lemezt felvezető, Katatonia-rokon refrénnel operáló Discard Your Fear sem piskóta.



És az Afloat könnyed, légies egyszerűsége is jól esően simít végig az ember lelkén.

A letisztult, egyszerűbb dalszerkezetek miatt nevezhető még progresszívnek a 2015-ös Riverside?
Természetesen!
Igaz, én ezt a lemezt inkább atmoszférikus, progos elemeket is felvonultató rocknak titulálnám.
A Saturate Me kezdő témázgatása és az ott felbukkanó riff áll legközelebb a csapat régebbi albumain hallható prog. rock/metalhoz.
De a Towards the Blue Horizonban is stílushűen építkeznek.
Én talán a Time Travellers-t lehagytam volna, mert érzésem szerint eléggé leülteti az albumot. Érdekes amúgy, hogy az időutazás egy másik "előremutató” banda, jelesül a Spock’s Beard friss CD-jén is előtérbe kerül…


Összességében tetszik a Riverside idei kiadványa, de a fentebb említett hiányosságokon túl amiatt sem kapott el maradéktalanul, mert az Anathema Weather Systems-éhez képest jóval kevesebb katartikus pillanatot élek át hallgatása közben.
Igényesség, zenei alázat tekintetében viszont példaértékű!
Sőt, Naga Hangpróbás kommentjével is egyetértek, azaz „elegáns” kis muzsika ez!

Ez a, Tarsem Singh Zuhanás című filmjének képi világát idéző vidoklip pedig egyenesen zseniális!



Riverside_Love_Fear_and_the_Time_Machine_2015
Kiadó:
Stílus:
Atmoszférikus, progos rock
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Lost (Why Should I Be Frightened by a Hat?) (05:51)
2.Under the Pillow (06:47)
3.#Addicted (04:52)
4.Caterpillar and the Barbed Wire (06:56)
5.Saturate Me (07:08)
6.Afloat (03:11)
7.Discard Your Fear (07:00)
8.Towards the Blue Horizon (08:09)
9.Time Travellers (06:41)
10.Found (The Unexpected Flaw of Searching) (04:03)
Írta:
oldboy
2015. szeptember 25., péntek, 20:20
Facebook:
emp 2015. november 1., vasárnap, 19:20
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Na, még csak most volt időm / energiám / kedvem megfülelni és gyakorlatilag ma egész nap csak ez szólt. Szerintem jó ez a lemez. Nem kiemelkedő, de kellemes szórakozás. Olvasás mellé a legjobb. Nálam is megér egy 8 pöttyöt.
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
Koncertek
CoreLeoni
december 11.,
Dürer Kert
Jinjer
december 22.,
Barba Negra
The Great Tour
január 22.,
Papp László Budapest Sportaréna
Equilibrium - Renegades Tour 2020
január 28.,
Dürer Kert
European Galactic Terrortour
február 7.,
Barba Negra
World Dominion Tour 2020
február 20.,
Barba Negra
Kvelertak
március 10.,
Dürer Kert
április 11.,
Backstage München
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.132 seconds to render