Csak remélni tudom, hogy a Fémforgács rendszeres olvasóinak már nem kell a Jack zenekart hosszasan, egy bő lére engedett ismertetőben bemutatni. – Természetesen azért nem feledkeztem meg az újabban „hordánkhoz” csapódott falkatagokról sem, ezért megpróbálom tömören mindazt összefoglalni a bandáról, amit feltétlenül tudni kell velük kapcsolatban. : - A Jack egy veteránnak számító - 1996-ban alakult - kiskunhalasi grindcore, chrush, crossover s punk stílusban alkotó kvartett.
Eddig a hát a „sallang”, s amúgy gyorsan rá is térnék a lényegre. - Tőlem eleddig szokatlan módon egy még semmilyen formában sem létező - (Értsd. Még nincs hivatalos megjelenési idő.) - 19 nótát tartalmazó albumról fogok véleményt közölni az oldal lelkes és elkötelezett grindcore fanatikus követői számára. - Ugyanis a frontember, Levi által elküldött "Neurozis" munkacímet viselő nagylemez majd még valamikor idén ősszel fog csak megjelenni. – Isten tartsa meg hát jó szokásukat!

Nagy valószínűséggel cseppet sem túlzó az a kijelentés, ami mostanra igaznak is mondható, hogy a kiskunhalasi grinderek eddig már számos albumot és kiadványt megélt zenekar hírében állnak. Ráadásul az igazi - a szó szoros értelmében vett - zenei áttörést már a 2013-as „Inhumanus” albumon meg is tették. – Ezek ismeretében pedig teljesen jogos lehet a kérdés az új hangzóanyaggal kapcsolatban, hogy akkor most hol is tart a zenekar?


Bátran kijelenthetem az általam meghallgatott és teljes „Neurozis” korongról, hogy Jack-ék egész egyszerűen nem tudnak hibázni, s „leszállítottak” egy igazán brutálisan és rettentő töményen megszólaló huszonkét perces mészárlást. – Eddig is pofátlanul jól megírt groove-okkal dolgoztak, de itt végig úgy érzem, mintha az lett volna a cél, hogy az utolsó csepp szardarabot is kirúgják az emberből, vagy legalábbis, ami még megmaradt belőle. Közel sem túlzó azt mondani, hogy a srácok által előadott zene néhol egész egyszerűen köröket ráver a hasonló stílusban „utazó” nagy nevekre. – Nagy valószínűséggel nem lehetnek alkotói válságban, mert nagyon ráéreztek a stílusra.

Az album annyira egységes képet mutat, hogy szinte megfullad az ember a záporozó blast-októl és a hiperkeményre vett mázsás gitártémáktól. – Ember legyen a talpán, akit nem fog megpuhítani az alábbi, hevenyészve összeszedett „kombó”: „Rabid”, „Clear Cut Case”, „’til The Spoon Do As Part” és a „Prisoners Of Civilization”. - Nem mellékes az sem, – ahogyan azt már jól meg is szokhattuk (volna) – hogy a banda mindenkinek „kioszt” egy pár, igazán jól kiérdemelt pofont. - Pedofília, egyház, politika, önrombolás itt mind egyre megy, hiszen a központi kapocs maga az ember, amely elé egyfajta görbe tükröt állít ez a grindcore elit-alakulat. Ha pedig, még csak egy pillanatra, de lopva is és beletekintünk ebbe a tükörbe, akkor egy igazán visszataszító képet formál meg rólunk, "teremtés koronáiról" az elménk.



Igazából csak folyamatosan ismételném magam, ha azt hangoztatnám, hogy a recept egyszerű, mint a faék, de annál hatásosabb. Mégis van, ami a tényeken nem változtat. Leviék egész egyszerűen rátaláltak a helyes ösvényre, s amilyen szélesen csak tudják, oda-vissza bejárják. – Már csak élőben kéne elcsípni őket, és megbizonyosodni arról, hogy a valóságban is olyan lehengerlőek, mint a lemezeiken.

10/10.