Jó nagy divat lett mostanában feloszlani, majd pár hónap múlva újraalakulni. Kicsit komolytalan hozzáállás ez, de már kezdem megszokni.
A
Septic Mind két tagja sem tudja eldönteni, hogy akkor most becsapják azt az ajtót, vagy nem. Én mindenesetre örülök neki, hogy a folytatás mellett döntöttek. Előző anyagjukat is nekem volt szerencsém kikapni, így mohón vártam, hogy mit rejt a soron következő.
Ami azt illeti meglepődtem. Ugyanis a
The True Call egy rettentően egyedi, semmire nem hasonlító drone - funeral folyam volt, ez viszont pörgősebb (önmagukhoz képest) már - már populáris cucc. Azonban megtartották a felismerhető védjegyeiket, és még a (erősen) felgyorsult tempó ellenére is hallom, hogy
Septic Mind szól.
Pontosan kilenc másodperc után derül ki, hogy valami változott. És nagy valószínűséggel nem mi. Furán hat a lendület, a már - már vidám gitárdallamok, a
The True Call nihilizmusa után.
Az "ének" bugyorog, ki van emelve térbe és rá van téve az a bizonyos effekt, ami már az előző anyagon is borzolta az idegeket. Az első tételben a
Rab-ban hallhatóak dögivel olyan elektronikai megoldások - effektek, amik jellemzően kiemelik a ruszkikat a tömegből. A dal felénél pedig már a zenei témák is megteszik ezt, nem hagyatkoznak a hangzással való - önmagában tulajdonképpen ócsó - operálásra.
A flamenco rész megdöbbentő, de az egész része tud maradni. A szerzemény monotóniája innentől kezdve szuggesztív, fokozással belőtt, így nem unalmas.
A
Rab egyébként oroszul rabszolgát jelent.
Ezen a ponton túljutva már különösen kíváncsi lettem, hogy mi fog még történni. Jól effektelt gitárral kezdődik a lemez második monolitja, a
Близость контакта (
A kapcsolat közelsége - vagy valami ilyesmi). A beúszó - élesre effektelt gitárfelvezetés után még death-black metalt is kapunk. Viszont a hetedik perctől megszakad az idegtépés, és támad az atmoszféra olyan szintetizátor hangokkal, amikről nekem leginkább
Michael Cretu csodája az
Enigma rémlik be. Maradnak tehát a meglepő fordulatok. Mintegy másfél perc után pedig érdekes galoppozás, ügyes játékok a harmóniamenetekkel, alulról vezérelt, fondorlatos akkordokat hallhatunk.
A
Геноцид (Népirtás) folytatja a sort, de itt még egy jó adag pszichedelia is tetten érhető. Továbbra is kiszámíthatatlanul hatásvadász a csapat, és az ilyen hatásvadászatot szeretem, hiszen ösztönös, nem erőltetett. Beteg zongora, lépegetős ütemek...
A záró tétel meg nagyon oroszos. Mélázgatós, merengős. Talán már egy kicsit túlzottan is. Hanem aztán megérkezik a hangnemek fala, az okosan megírt akkordok képében. A dal vége erősen kattan pár Esoteric témára, pedig már majdnem tizest adtam... Fájdalmas, de kicsit kiszámítható, azonban szép dallamok vezetik a hallgatót, a végkicsengés előtti bontások közül pár már szinte pozitívan hat - az előtte hallottakhoz képest legalábbis. Nem kell megijedni, a lezárás nem hagy kétséget affelől, hogy ez a duó továbbra sem az élet napfényes oldaláról óhajt mesélni.
Hangzásában kiváló a
Rab, a produkciós munka kikezdhetetlen... A
Solitude jól teszi, hogy gondozza a földijei által kiötlött művészetet. A booklet is eléggé rendben van, ezt tőlük már el is várom, bár nem sértődtem volna meg pár sor angol infóanyagtól. Mindegy, a rejtőzködés köntösébe burkolt
Septic Mind talán izgalmasabb, egy "mindent megmutatok"
Septic Mindnél...
Hogy mennyiben funeral doom ez a lemez, arról nem kezdenék hosszú okfejtésekbe, majd inkább megmondja más. Skatulyába tenni ennek a két embernek a dolgait, kábé olyan feladat, mint objektív kritikát írni (igen, utalok itt most az
Emp múltkori írása alatti vitára).
Ha unják a megszokott dolgokat, és azt, hogy egy funeral doom lemez túl vontatott, egy black metal túl beleszarós, egy death metal meg túl van technikázva, de mégis szeretnének mindből átélni egy kicsit, akkor a
Septic Mind Rab lemeze segíthet Önökön.