Okkult (2013)

Az Atrocity egy folyamatosan mimikrit váltó banda, ami nagyjából két lemezenként stílust vált. Megjártak ők már több-kevesebb sikerrel szinte mindent, amihez a death metal jelző hozzáragasztható. Legutóbb egy Atrocity feat Yasmin folk / rock lemezzel jelentkeztek, ami határozottan nem sikerült rosszul, azonban kicsit nehéz követni, hogy akkor most mit is csinálnak, mi akar az irány lenni, vagy egyáltalán van-e bármilyen irány. Szerintem igazából nincsen. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy a csapat egy jó ideje már csak látszólag "zenekar". Igen, megvannak a tagok, de már évek óta Alexander Krull kezében van a teljes irányítás és az az érzésem, hogy gyakorlatilag az ő aktuális kénye kedve szerint csapong a stílusok között a német banda. Ezen is érdemes lehet elfilózni és lehet, hogy igazából neki van igaza. Nagyot semmiből sem kaszálnak / kaszáltak, hát azt csinálnak amit akarnak. Ez az alkotó szemszögéből kényelmes, azonban a hallgatónak zavaros és követhetetlenné válhat a csapat.

2013-at írunk az Okkult megjelenésekor és Krull Úrnak most éppenséggel klasszikus, európai felépítésű brutal death metalt van kedve játszani. És ezt is kapjuk az Okkult bő 54 percétől. A lemez első kétharmadában nincsenek extra megfejtések, csak is oldschool death döngölések, valahol a Dismember - Bolt Thrower vonalról, megspékelve némi midi szintis hangulati átkötésekkel, néhol már-már a legutolsó Behemoth, vagy a magyar vonatkozással is bíró Rise lemez hangulatát is megidézve (a maradék egyharmadról majd kicsit később). A csapat számtalan korszakának produktumai messze nem viselnek koherens színvonalat, azonban az Okkult kétségtelenül a jobban sikerült lemezeik közé tartozik. A Pandemoniummal berobbanó album intenzív pumpálása a Death By Metal és a March Of The Undyingon is lankadatlanul átsöpör és kialakít egy olyan masszív hangulatot, amire képtelenség nem bólogatni jólesően. Valahol a Haunted By Demons magasságában kezd kikristályosodni a csapat ezen produktumának azonnal ható varázsa, ami abban áll, hogy pofon egyszerű szerkezeteket használnak. Nincsenek széttechnikázott hangszerbaszkodások. Minden dal egy-egy pofásan eltalált, húzós alaptémára épül fel klasszikusan egyszerű keretes szerkezettel összerakva. A tempókkal is ügyesen variálnak még számon belül is képesek építkezni, azonban egyszer sem lépik át azt a küszöböt, ahonnan elkezdene fárasztani, vagy egyszerűen saját magát gyengíteni. A szikár euro-death alapokat kellemesen rázzák fel és egészítik ki a kicsit régimódi midis billentyűs / szintis / nagyzenekar imitációs üntyöm-püntyömök, amik az enyhén műanyag hangzás ellenére sem válnak tolakodóvá, vagy zavaróvá. Szerencsére a svédes és klasszikus euro death tekeréseken felül időnként megjelennek olyan groove orientált modern metal megoldások is, mint amikből a Murder Blood Assassination építkezik. A stílus beemelése az összképnek ad egyfajta modern jelleget anélkül, hogy a célnak kitűzött klasszikus death érzet elveszne. És akkor elérkezünk az utolsó egyharmadhoz, ami az elmaradhatatlan német anyanyelvű dallal, a Satans Brauttal kezdődik meg. Ez egyrészt nyilván tisztelgés a hazai rajongók előtt, másfelől egy örök karó a fülembe! Nem baj, a Crematory is a hazai piacra épít, belefér egy-egy ilyen dal is. Azonban innentől tagadhatatlan, hogy a lemez egyfajta lejtmenetbe vált és a kezdeti energiák egyfajta közepesen ingerszegény töltelék jellegű befejezésbe csapnak át és ez az érzés az utolsó négy tételen végig meg is marad. Kár ezért a befejezésért, mert iszonyat izmosan indul a lemez. A hangzás egyébként eléggé poros, kicsit kályhacső fílingje van a gitároknak amellett, hogy megvan az alja azért a hangzásnak és teljes mértékben érthető minden hang. A dob kicsit gépiesre lett editálva és már említettem, hogy a midi - szinti megoldások is kicsit avittasak. Szóval vannak itt nagyon is jó dalok, nagyon is eltalált hangulatok, meg van ez a kicsit idejét múlt körítés. Ez persze lehet, hogy a '90-es éveken szocializált death fanoknak nem lesz kizáró ok, számomra sem az. A dalok hangulatából összességében nem sokat von le ez az apróság.

A fene tudja, hogy most akkor a lassan 30 éves bandát kell-e még ezerszer szapulni, hogy eladták magukat, mindig az aktuális divat szerint játszanak... Egyrészt már az egy kicsit nevetséges az undergroundban, hogy bárminek "divatja" legyen amihez a death jelző ragasztható, másfelől egyetlen irányzatnál sem ragadtak le annyi ideig, hogy bármit is fel tudjanak építeni, magára az adott stílusra alapozva. Lehet egyszerűen csak el kell fogadni, hogy az Atrocity Krull hóbortjainak, kedvének megfelelő lemezt ad ki, amik hol jobbak, hol kevésbé jók... Szerintem így 29 év után tesznek ők magasra mindenre és egyszerűen azt csinálják amihez éppen kedvük szottyan. Én ez utóbbi szemlélet mellett teszem le a voksom. A lemez első fele simán 9 pont, a maradék 6 aminek a vége legyen egy gyenge matekos 8-a.





Atrocity_Okkult_2013
Kiadó:
Stílus:
Death Metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.Pandaemonium
2.Death by Metal
3.March of the Undying
4.Haunted by Demons
5.Murder Blood Assassination
6.Necromancy Divine
7.Satan's Braut
8.Todesstimmen
9.Masaya (Boca del Infierno)
10.When Empires Fall to Dust
11.Beyond Perpetual Ice
12.La Voisine
Írta:
emp
2014. október 19., vasárnap, 17:55
Facebook:
Atrocity - After The Storm (2010)
Kritika, emp @ 2010. szeptember 22., szerda, 14:11
Atrocity - Werk 80 - II (2008)
Kritika, 9000Sanyi @ 2008. március 27., csütörtök
Atrocity - Atlantis (2004)
Kritika, Philosopher @ 2005. október 3., hétfő
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.019 seconds to render