Nem minden nap érkezik metal lemez Dubaiból. A dolog pikantériáját tetézi, hogy a Tartarusra keresztelt formáció ráadásul black metalban utazik. A görög mitológiából vett zenekarnév kétségtelenül passzol a black metal miliőbe, azonban az ötlet nem egyedülálló, hiszen van / volt már görög és thaiföldi Tartarus is, sőt a magyar thrash bandát is érdemes megemlíteni és persze egy török power metal csapat is ezzel a mitológiai névvel próbálta azonosítani magát. Érdekes, hogy a közel keleti és arab országokból hozzánk leggyakrabban eljutó lemezek valahol mindig a black/death/doom törésvonalon mozognak és egy-két kivételtől eltekintve nagyrészt közepes színvonalat képviselnek a stíluson belül.

Sajnos a Dubaiból érkező srácok Of Grimmness And Atrocity címre keresztelt bemutatkozó EP-je hallatán sem dőlt meg bennem a már kialakult kép az egzotikus black bandákról. Az EP egyébként négy saját tételt és egy Emperor (I Am The Black Wizard) feldolgozást tartalmaz. Igazából a srácok zenéje jelenleg azon a szinten van, ami a kritizálás szempontjából a legkeményebb diónak számít. Egyfelől épkézláb nótákat raktak össze, ismerik a stílus alapvető eszköztárát és sajátosságait, szóval nagyon bántani nem lehet. Másfelől ez a produktum egyelőre még csak stílusgyakorlat. Egy első lépés e zordon zenei világban, ami még semmilyen egyediséggel nem bír és még a markáns dalokat sem sikerült megírni. Ami érdekesebb pillanat a négy saját számba belekerült, az azonnal párhuzamokat von magával. Az Of Grimmness And Atrocity például hol az Incipit Satan korszakos Gorgoroth-ot citálja, hol az Immortal ugrik be a zenei megoldásaikról, csak hogy konkrét példával is éljek. Az Emperor feldolgozás sem váltja meg a világot, bár szégyenkezni sem kell miatta. A külsőségek a helyükön vannak, a borító is megfelel az általános black körítésnek. A gitárok zizegnek, de nem túl szúnyog az összkép, Zymolust Ravenson énekes torka hozza az egyediség nélküli konzum black károgást, ami bennem ismét csak a Gorgoroth-ot és Gaahl művészurat idézi fel, bár itt nem annyira metsző az összhatás. Egyedül a borzasztóan dinamikátlanra programozott gépdob képes tönkretenni a gyors részeket. Mintha valami ipari ütve- fúró kalapálná a blast beateket. Ez egyértelműen az a része a Tartarus zenéjének, amin csak javítani lehet, rontani már nem nagyon.

Nincs itt nagy gond, bár ezzel egyelőre labdába az öreg kontinensen nem lehet rúgni. Első anyagnak és első nekifutásnak tisztességes munka, szégyenre sem ad okot. A számírás tekintetében van még hova fejlődni, mert a stílus savát-borsát adó hangulat nincs meg. Lehet el kéne menniük a srácoknak Norvégiába telelni pár hetet, hogy megjöjjön az érzés is a technika mellé. A kuriózumot és a távol-keleti bandákat gyűjtőknek érdekes lehet ez a kiadvány, de sok vizet a színtéren nem zavar.