Greymachine
Disconnected (2009)

 

Súlyos albumokat rengeteget hallottam már, de úgy gondolom, ez itt teljesen más távlatokat nyit és használ, kiforrottan, minőséget képviselve. Nem egy hétköznapi album, nem is igazán metal, rengeteg elemből építkezik, de közös metszéspontja a zaj és a kíméletlenség. Egyedül talán a Skullflower-hez (műfaj: apokalipszis), vagy a Khanate-hoz lehetne hasonlítani, bár előbbinél jóval kimunkáltabb és hallgathatóbb, a másiknál pedig jóval mozgalmasabb. A tagok között találjuk Justin Broadrick-ot (Godflesh +20ezer projekt), Aaron Turnert (Old Man Gloom +10ezer projekt), de a többi arc is n+1 zenekarban tevékenykedik, igen aktív módon. De erről majd máskor, más cikkben.

Hogy is néz ki a zene?

Irdatlan súllyal gördülő rom-meteorit, szöveteket rozsdásító ipari zajmassza. Minden hangszer torz, itt-ott a felismerhetetlenségig. A számok nehezen adják meg magukat, ténylegesen sok és legfőképp elmélyült hallgatás szükséges hozzá. Vannak itt gyorsan húzó alapok, pszichedelikus ízű szólókkal (de itt sem a most reneszánszát élő stoneres szisztémára kell gondolni), vannak lassan őrlő "gyomros" szerzemények és egy-kettő, amikben egy pici noise-ambientes elszállás is van. De mindez lényegtelen, az album ízét redukálná, ha címszavakban kellene kifejezni azt az értelmezhetetlen lényegi, lélegző romlottságot, amit a szavak csak egyszerűsítve képesek megfogni. Mindez ellenére mégis, ha barátság szövődik a hallgató és album között, felfedi nyugtató jellegét is. Elsőre lehet, hogy egydimenziósnak tűnik majd az album, de a háttérben több apró és finoman kimunkált "háttérzene" koronázza meg ezt a minimalizmust, tehát nem egy összedobált monstrum liheg a pofánkba. Gondosan szőtt, művészi zene ez, igenis intelligens felépítéssel és dalszerkezetekkel. Ami a legfontosabb, hogy a zene esélyt sem hagy az agyban, hogy a zenétől független gondolatok szülessenek. Ha egyszer megfog a levegője, addig lélegzed, ameddig a tüdőd egészséges. Mintha Broadrick és Turner össze akarnák kapcsolni a doomos, mechanikus riffelést, a puszta hangulatát egy külső istenkeresésben elfáradt világnak, ami az égig rakosgatja a koporsókat. Ez a kombináció hatékonyan működik, megeszik a hallgatót, miközben megpróbálja megtalálni egy pillanatra a zenei komfortzónában benyugtatózott kényelem és a kaotikus vihar közti hangulatot.

Nehezen befogadható album, lelki határokat feszegető súllyal és tartalommal.


Kb. ilyen gondolataim voltak, mire megnyílt az album: (ez saját gondolatmenet, nem kötelező elolvasni,mert helyenként kurva fárasztó tudok lenni.)

...most pedig megpróbálom hiányos emlékeimből összerakni azt a pillanatot, ami szétkapcsolt, a részeimet egymástól és magamat a világtól... Először csak egy farkas volt az ajtónál. Be akart törni, de tudtam, hogy ereje nem elég ahhoz. Sőt, nem is biztos, hogy be akart törni, csupán tudatni akarta velem, hogy ott van és (a lelki terror kezdetén) elég volt, hogy ne menjek ki az ajtón, ahhoz hangjai túlságosan is elkezdtek maga alá temetni. A farkas hangja az elme zajához vált hasonlatossá. És itt-ott kihunyt egy csillag, miből arcomat raktam ki, mert leszállnak a keselyűk azért, hogy egyesével tépjék ki a józan ész és a remény csillagait. (Ezek a csillagok maszkírozzák fajunkat.) Arcom így már máshogy fest. Látom, ahogy rám néznek. Ha már a figyelmeztetés csak nem elég, nem fogja fel az ember a saját helyzetét, hát hulladék lesz. Hidegre teszi magát, összekeveri színeit globális szürkére, amorális roncstelepen szétdarabolják a perifériák szokásjogai, vagy csak a hétköznapi semmi fájdítja meg a derekat, jellemet. Felkerül hát a testre egy jelige: mi mindannyian kib***ott hazugok vagyunk. Ilyen rekkenő mélységben a pozitív életszemlélet nem harcolhat több év minőségi rossz tapasztalatával, akárhonnan, akárkitől és legtöbbször a miért magyarázata nélkül. Csak lélegezz! Most van körülbelül egy perced a koporsódon kívül, egy őszintén homályba fullasztott mechanikusan könnyed megmozdulásod bevásárlásra, chatezésre és a többi fölösleges dologra, mihelyt inkább befelé néznél. A boltban édességek, izzadságok és éhínség, aminek már nem is értjük a valódi magvát. Csak a csíra sírásának visszhangja ékelődik beléd, belém, de kategorizálatlan marad. Könnyű zsákmány így vagy, és vagyunk. Felvétel a mélyből, a padló kutyái halkan ugatnak, te mindenáron hangosabb akarsz, pedig ahogy ők sem, te sem vagy láncon. Erősnek látszani. Mentálisan/fizikálisan. Minek? Ha nem vagy. Selfie-zz egyet! Reklám.

A háttér ilyenkor szétroppantja a szituáció gerincét.



 
Greymachine_Disconnected_2009
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Industrial/noise/doom tömb
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Wolf at the door
2.Vultures descend
3.When attention just isn't enough
4.Wasted
5.We are all fucking liars
6.Just breathing
7.Sweatshop
8.Easy pickings
9.We are all fucking liars (remix-japan version bonus track)
Írta:
MtDave
2014. szeptember 23., kedd, 15:52
Facebook:
MtDave 2014. október 9., csütörtök, 14:53
MtDave
Csatlakozott:
2014. szeptember 22.
Hozzászólások: 1
Köszönöm ! Ezeket én is előszeretettel hallgatom. Ha ajánlhatok még Justin-műveket,íme egy pár (ha esetleg nem ismernéd):
GOD-Anatomy of Addiction (szerényen ez a projekt neve)
JK Flesh-Posthuman
White Static Demon-összes

-az első egy jazzcore/industrial agymenés
-a második szigurú industrial
-a harmadik drone ambient

Ja,és kösz még egyszer !!! Jönni is fognak a kritikák !
Hulla 2014. október 1., szerda, 19:43
Hulla
Csatlakozott:
2010. december 18.
Hozzászólások: 9
No, ez egy hiánypótló kritika, főleg így az új (általam még nem hallgatott) Godflesh album másnapján. Kösz!
Broadrick remek egy fazon, nehezen tud mellényúlni, majdnem az összes anyaga ütős.
Turnernek meg ezen kívül a Jodis-ért és a Mamifferért vagyok hálás.
Szóval jöhetnek a hasonló kritikák dögivel.
Koncertek
június 11.,
Pannonia Fields
Slipknot
július 3.,
Papp László Budapest Sportaréna
30. Rockmaraton Fesztivál
július 7.,
Szalki-sziget
továbbá
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.077 seconds to render